NB II: Bekő Balázzsal szerződést bontottak, új edző a Balmaznál!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.03. 18:01
null
Toni Golem szerződése az idény végéig szól a Balmazújvárosnál (Fotó: balmazfoci.hu)
Beigazolódtak a Nemzeti Sport információi, edzőt váltott a labdarúgó NB II-ben kieső helyen telelő Balmazújváros: Bekő Balázzsal szerződést bontott a klub, helyette a Hajduk Split korábbi másodedzője, a horvát Toni Golem veszi át a csapat irányítását.

 

A 36 éves, pro licences végzettséggel rendelkező szakember játékos-pályafutása során több horvát és lengyel csapatban is szerepelt, míg edzőként a Hajduk Spliten kívül eddig a Slaven Belupónál dolgozott.

Toni Golem az idény végéig írt alá a Balmazújvárosnál, majd a felek a nyáron ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a folytatást illetően.

Golem edzői stábjába pályaedzőként bekerült Ante Batarelo is, aki 2015 és 2018 között összesen 34 első és másodosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Balmazújváros és a Haladás színeiben, majd a hajdúsági klub élvonalbeli búcsúja után visszatért hazájába. Batarelo mellett Laczkó János és Balogh János segíti Golem munkáját.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 21 14 1 6 46–23

+23

43
2. ZTE FC 21 12 5 4 42–26 +16 41
3. Kaposvári Rákóczi FC 21 11 8 2 37–25 +12 41
4. Békéscsaba Előre 21 10 6 5 32–25 +7 36
5. Budaörs 21 11 2 8 32–24 +8 35
6. FC Csákvár 21 8 9 4 38–32 +6 33
7. Vasas FC 21 8 9 4 37–33 +4 33
8. Soroksár SC 21 8 5 8 34–31 +3 29
9. Kazincbarcika 21 7 7 7 32–27 +5 28
10. ETO FC Győr 21 7 6 8 30–27 +3 27
11. Tiszakécske VSE 21 6 9 6 23–31 –8 27
12. Dorogi FC 21 6 8 7 30–30 0 26
13. Vác FC 21 5 11 5 19–21 –2 26
14. Nyíregyháza Spartacus FC 21 6 7 8 28–28 0 25
15. Ceglédi VSE 21 6 5 10 23–35 –12 23
16. Budafoki MTE 21 6 3 12 24–38 –14 21
17. BFC Siófok 21 4 9 8 19–31 –12 21
18. Balmazújváros 21 4 8 9 17–26 –9 20
19. Mosonmagyaróvár 21 4 7 10 20–33 –13 19
20. Monor 21 3 3 15 23–40 –17 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik