NB II: az Ukrajnából érkező védővel teljes a kisvárdai keret

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 16:04
Mihail Rjasko is a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdában folytatja pályafutását, a 21 éves védő is elutazik a törökországi edzőtáborba – számolt be róla a szon.hu.

Megvonható a Kisvárda átigazolási mérlege: a Diósgyőrből fél évre kölcsönben érkező Bacsa Patrikkal, a Gyirmótról jövő Horváth Adriánnal és az Ausztriából hazatérő Horváth Zoltánnal együtt négy játékos érkezett, hiszen a korábban Magyarországon a Balmazújvárosban futballozó 21 éves védő, Mihail Rjasko is már biztosan a várdaiaknál folytatja pályafutását, ő is elutazik csütörtökön a törökországi edzőtáborba.

Eközben öten távoztak, elhagyta Kisvárdát Karacs Péter és Tihanyi Olivér (ők Ceglédre kerültek kölcsönben), Lengyel Béla, a szerződése felbontása után Kazincbarcikára távozó Kardos Norbert, valamint Grumics Miroszláv, akivel már az őszi szezon utolsó mérkőzése előtt felbontották a megállapodását.

Így csütörtökön már a véglegesnek tervezett tavaszi keret utazik a törökországi Antalyába, ahol a jövő héten szombatig edzőtáborozik majd az NB II-es csapat. Menedzselési szándékkal és amolyan jutalomútként két U17-es futballista is a kerettel tart, Szőr Levente és Ari Attila is a nagycsapattal együtt készülhet Antalyában. Velük együtt összesen 26 játékos kel útra.

Az utazó keret tagja lesz Erős Gábor is, a kisvárdai közönségkedvenc a közelmúltban született egyezség szerint a szakmai stábot is erősíti, de még a játékára is számítanak.

„Megváltozott a szerepem a csapaton belül, több feladatot kapok majd Révész Attila szakmai igazgatótól, kicsit a szakmai stábnak is tagja lettem – mondta a szon.hu-nak a csapatkapitány. – Vélhetően kevesebb lehetőséget kapok majd a játékra, de ugyanúgy a csapattal edzek, ha szükség van a játékomra, akkor készenlétben állok. Fizikailag ugyanolyan jó állapotban érzem magam, mint tavaly vagy tavalyelőtt, és úgy beszéltük meg, hogy jövőre is kiváltják a játékengedélyemet. Az új megállapodás másfél évre szól játékos-edzői minőségben, picit már az edzői ténykedés felé áthelyezve a hangsúlyt. A csapatkapitányságról annyit, hogy ha pályára lépek, szívesen betöltöm még ezt a tisztséget, de gond nélkül át is adom majd másnak, ha arra van szükség.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Horváth Adrián (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (szabadon igazolhatóként, legutóbb Lasse SC Ausztria), Mihail Rjasko (ukrán, Ilicsivec Mariupol Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Bacsa Patrik (DVTK)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kardos Norbert (Kazincbarcika), Lengyel Béla (Cegléd), Grumics Miroszláv (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Karacs Péter (Cegléd), Tihanyi Olivér (Cegléd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik