A klubtulajdonos levelét tartalmi változtatás nélkül az alábbiakban olvashatják:

„Tisztelt ETO-szurkolók!

Mányi távozik az ETO-tól (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)

Ha a város vezetése úgy ítéli meg, hogy az ETO sikereinek én vagyok a legnagyobb gátja, akkor én azt tudomásul veszem. 2017-ben jöttem az ETO-hoz, amikor is egy csődtömeget vettem át, és óriási kihívás volt ezt rendbe tenni. Akkor sem mondta meg senki, hogy ezt hogyan kell csinálni, senki nem adott tanácsokat és senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e. Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide, és most saját akaratomból távozom. Az ETO gazdasági alapjait leraktam, így adom át az Ügyvezető Igazgatónak. Működni fog a Város támogatása nélkül is. Én az ETO éléről távozom, a jövőben az irányításában és működésében nem kívánok részt venni.

Véleményem szerint az ETO nem a jelenről szól, nem a ma ott futballozó emberekről és legkevésbé szól az én személyemről. Az ETO egy 116 éves klub, amely Győr város történelmének a része a sikereivel és a kudarcaival együtt” – fogalmazott Mányi József az eto.hu-n megjelent levelében. 

Mint beszámoltunk róla, Mányi interjút adott a Kisalföldnek, és többek között arról beszélt: szerdán fogadta őt Dézsi Csaba, Győr új polgármestere, aki felvázolta, hogy a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy tovább támogassa az ETO-t. 

Később Petrov Iván polgármesteri biztos reagált a klubtulajdonos szavaira, és elmondta: a mondandóját pontatlanul, elferdítve adta vissza Mányi. Szombaton aztán Dézsi Csaba polgármester osztotta meg véleményét a Facebook-oldalán, többek között lelketlen, szívtelen teljesítményről írva a labdarúgócsapat kapcsán. 

A további előzményekről IDE KATTINTVA olvashat bővebben!