NB II: az ETO FC Győr elköszönt Boér Gábortól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 13:49
null
Boér Gábor távozhat Győrből (Fotó: eto.hu)
A Kisalföldhöz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy az NB II-ben 6. helyen álló ETO FC Győr vezetősége elköszönt Boér Gábortól. A csapat vezetőedzője a hétfői nap folyamán lapunknak megerősítette: valóban távozik a klubtól.

 

Boér Gábort a nyáron nevezték ki az ETO vezetőedzőjének, és az irányításával jól is kezdett a csapat, hiszen az első tíz tétmeccséből hetet megnyert és csak egyszer kapott ki, de például a legutóbbi négy bajnoki meccsén is veretlen maradt, múlt héten a listavezető MTK-t, majd a Haladást is megverte. Az ETO nyolc győzelemmel, hat döntetlennel és négy vereséggel áll a 6. helyen a tabellán, hátránya hat pont a már feljutó, 2. pozícióban lévő Budafokkal szemben. A csapat az utolsó két őszi fordulóban előbb az Ajkát fogadja, majd a Gyirmót FC Győr vendége lesz.

A Kisalföld szerint Boértól az ETO irányítását a csapatot tavasszal már vezető Herczeg Miklós, Tuifel Péter kettős veheti át újra

A klub két hete a korábbi csapatkapitánnyal, Marko Vukaszoviccsal fegyelmi okok miatt bontott szerződést.

FRISSÍTÉS: Az ETO Futball Kft. és Boér Gábor vezetőedző között fennálló munkaszerződés 2019. december 2-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnt – jelentette be a klub a hivatalos honlapján hétfő este. – A klub és a sportszakember a jövőre nézve kölcsönösen sok sikert kívánnak egymásnak, a fentiekkel kapcsolatban ugyanakkor további nyilatkozatokat nem kívánnak tenni. Boér Gábor vezetőedzővel együtt távozik Makra Zsolt asszisztens edző is.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 18 12 4 2 42–20 +22 40
2. Budafoki MTE 18 11 3 4 33–17 +16 36
3. FC Csákvár 18 10 1 7 28–31 –3 31
4. Gyirmót FC Győr 18 9 4 5 25–15 +10 31
5. BFC Siófok 18 8 6 4 29–20 +9 30
6. ETO FC Győr 18 8 6 4 25–19 +6 30
7. Vasas FC 18 8 4 6 34–26 +8 28
8. Dorogi FC 18 8 3 7 25–20 +5 27
9. Nyíregyháza Spartacus FC 18 8 1 9 28–29 –1 25
10. Békéscsaba Előre 18 7 4 7 23–25 –2 25
11. Budaörs 18 7 3 8 27–26 +1 24
12. Szeged-Csanád Grosics 18 6 6 6 24–23 +1 24
13. Soroksár SC 18 6 4 8 20–28 –8 22
14. Tiszakécske VSE 18 6 3 9 18–33 –15 21
15. Kazincbarcika 18 5 6 7 22–26 –4 21
16. Szolnoki MÁV FC 18 5 5 8 15–21 –6 20
17. FC Ajka 18 5 4 9 29–34 –5 19
18. Szombathelyi Haladás 18 3 6 9 20–28 –8 15
19. Vác FC 18 1 3 14 10–36 –26 6
20. Balmazújváros* 0 0–0 0 0
*a Balmazújvárost kizárták

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik