NB II: az ETO csapatkapitánya bocsánatot kért a szurkolóktól

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 11:01
Mint ismert, a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr néhány szurkolója annyira elégedetlen volt csapatuk Szeged elleni teljesítményével, hogy a pályára hajította bérletét. Nemanja Andrics, az együttes csapatkapitánya bocsánatot kért a teljesítményük miatt. 

„Nagyon sajnáljuk, hogy a szurkolóinknak ilyen teljesítményt kellett látniuk, de az élet nem áll meg és nekünk tovább kell küzdenünk minden sikerért. Szeretnénk bocsánatot kérni, leginkább azzal, hogy majd a következő mérkőzésen jól játszunk és győzünk. Meg kell mutatnunk, mit tudunk valójában, mert vissza kell szereznünk a szurkolóink bizalmát” – mondta a Szegedtől elszenvedett vereséggel kapcsolatban Andrics a Kisalföldnek.

„Nagyon gyenge volt a hétvégi teljesítményünk. Vannak olyan napok, amikor semmi sem megy, de sajnos velünk idén ez már harmadszorra történik meg. Nem akarok kifogásokat keresni, ám szerintem még időre van szükségünk, mert nagyon rövid volt a felkészülés. Mindegyikünknek magába kell néznie és értékelni a saját teljesítményét, mert nagyon gyengék voltunk – mondta önkritikusan a játékos. – Ennél sokkal többet kell mutatnunk, legfőképp azt, hogy egy csapatként küzdünk, mert szerintem ezzel volt hétvégén a legnagyobb probléma. Nem az a gond, ha nem megy a passzjáték vagy a csel, de mindenkinek jobb megoldásokat kell találni, sokkal jobb döntéseket kell hozni. A legfontosabb, hogy csapatként futballozzunk.”

ETO FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GA 1–3 (0–1)
Győr,
ETO-park, 529 néző. Vezette: Pintér Csaba (Varga Gábor, Kulman Tamás)
ETO: Gyurákovics – Vári, Dvorschák, Gengeliczki (Tömösvári, 89.), Fejes A. – Charizopulos (Vaskeba, 58.), Bagi – Andrics, Kun, Gaál B. (Horváth Z., 58.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Takács J. – Kuti, Tóth G., Deák, Mohl – Oláh G., Zvara – Hudák M. (Andorka, 91.), Germán, Kóródi (Bitó, 92.) – Grumics (Vankó, 68.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Kóródi (0–1) a 35., Kóródi (0–2) az 58., Horváth Z. (11-esből, 1–2) a 65., Vankó (1–3) a 90. percben

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 24 16 5 3 54–28 +26 53
2. Budafoki MTE 24 15 5 4 39–19 +20 50
3. Vasas FC 24 12 5 7 47–34 +13 41
4. BFC Siófok 23 11 8 4 38–24 +14 41
5. ETO FC Győr 24 10 8 6 34–28 +6 38
6. Gyirmót FC Győr 24 10 7 7 30–22 +8 37
7. FC Csákvár 23 11 3 9 33–39 –6 36
8. Soroksár SC 24 10 4 10 37–40 –3 34
9. Nyíregyháza Spartacus FC 24 10 2 12 41–39 +2 32
10. Békéscsaba Előre 24 8 8 8 27–29 –2 32
11. Szeged-Csanád Grosics 23 7 9 7 28–26 +2 30
12. Dorogi FC 23 8 5 10 26–27 –1 29
13. FC Ajka 24 8 5 11 37–40 –3 29
14. Budaörs 23 8 4 11 30–34 –4 28
15. Kazincbarcika 24 6 9 9 28–34 –6 27
16. Szolnoki MÁV FC 23 6 8 9 20–26 –6 26
17. Tiszakécske VSE 24 7 4 13 23–43 –20 25
18. Szombathelyi Haladás 24 4 9 11 24–32 –8 21
19. Vác FC 24 1 6 17 12–44 –32 9
A Balmazújvárost kizárták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik