NB II: az élvonalból erősítenék meg a Békéscsaba keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 17:01
Komjáti András, a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba vezetőedzője nem elégedett az ősszel elért 7. hellyel, így akár már a téli átigazolási időszakban élvonalbeli labdarúgókkal erősítené meg keretét.

„Nem vagyunk elégedettek az őszi teljesítménnyel és a hetedik helyezéssel. Az idegenbeli szereplésünk aránylag jónak mondható. Azokon a meccseken általában a hazai együtteseknek kellett építeni a játékot, nekünk rombolni és abból kontrákkal helyzetbe kerülni. Ezek a legtöbbször sikerültek. Hazai pályán viszont nekünk kellett volna építeni a játékot, de ehhez nincsenek igazi, kreatív szervező labdarúgóink a középpályán” – nyilatkozta a Békéscsaba vezetőedzője, Komjáti András a bmsextra.hu-nak. Komjáti András a bmsextra.hu-nak.

„Már lehetőleg a télen, de lehet, hogy a nyáron is hozni kell új játékosokat. Olyanokat, akikre hosszú távon lehet építeni, és nem egyéves szerződéssel idekötni. Tettünk máris lépéseket ennek érdekében, vannak olyan kiszemelt, NB I-ben játszó labdarúgók, akik csapatukban kevesebb szerepet kaptak, esetleges idekerülésük esetén nálunk akár kulcsemberek lehetnek” – beszélt az erősítési tervekről a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik