NB II: a ZTE-nél védő tehetség nem bánja, hogy kölcsönadta a Kisvárda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 11:46
Zöldesi Illés már az előző szezonban is kitűnt védéseivel az NB II-es Kisvárdában: a kapus első öt bajnokiján nem kapott gólt, büntetőket is hárított, és 20 évesen fontos szerepet játszott csapata feljutásában. Az NB I-ben azonban már a 35 éves brazil Felipe csillogtatja a tudását Kisvárdán, Zöldesi viszont nem csalódott emiatt. Kölcsönben Zalaegerszegen játszik, az előző fordulóban az ő védései is kellettek a Vác elleni 1–0-s győzelemhez, mellyel csapata élre állt az NB II-ben. A Nemzeti Sportnál a forduló válogatottjába is bekerült, és azért dolgozik, hogy előbb-utóbb az élvonalban is bizonyíthasson.

„Az elején volt hiányérzetem, talán nem tudtam Zalaegerszegen rögtön ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint Kisvárdán, de úgy érzem, mostanra egyre jobban megy a játék nekem és a csapatnak is, bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni a bajnokságot” – nyilatkozta a ZTE kapusa, Zöldesi Illés az őt képviselő ChampSport Agency Facebook oldalának. Azt is elmondta, nem csalódott amiatt, hogy a jól sikerült előző idénye után továbbra is az NB II-ben játszik.„Az elején volt hiányérzetem, talán nem tudtam Zalaegerszegen rögtön ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint Kisvárdán, de úgy érzem, mostanra egyre jobban megy a játék nekem és a csapatnak is, bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni a bajnokságot” – nyilatkozta a ZTE kapusa, Zöldesi Illés az őt képviselő ChampSport Agency Facebook oldalának. Azt is elmondta, nem csalódott amiatt, hogy a jól sikerült előző idénye után továbbra is az NB II-ben játszik.

„Nem hiszek a véletlenekben. Ez egy jel, hogy még tanulnom kell, és az NB II-ben kell tapasztalatot szereznem, hogy amikor odakerülök, elég érett legyek az NB I-re. Inkább játsszak az NB II-ben, minthogy a kispadon üljek az NB I-ben. A saját teljesítményemet nagyon nehéz objektívan nézni, én már tavaly is úgy voltam vele, hogy szívesen kipróbálnám magam egy osztállyal följebb. Minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni, de nem görcsölök azon, hogy mikor játszhatok az NB I-ben, mert az egy zsákutca lenne, mindennek eljön a maga ideje. Most arra koncentrálok, hogy a ZTE-vel minél jobban szerepeljünk, utána pedig még él a kisvárdai szerződésem. Nyilván ott szeretnék majd futballozni, ahol számítanak rám, és azért dolgozom, hogy senkinek se okozzak csalódást” – fogalmazott a 21 éves kapus, aki hozzátette, mindent megtesznek, hogy a ZTE NB I-ben szerepelhessen, mert ilyen nagy múltú csapatnak az élvonalban a helye, és Zala megyének is szüksége van arra, hogy ismét első osztályú gárdája legyen.

A teljes interjút itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik