NB II: a ZTE döntetlent játszott NB III-as ellenfelével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 19:11
Lejátszotta második felkészülési meccsét a ZTE FC NB II-es labdarúgócsapata, a kék-fehérek 1-1-es döntetlenre végeztek az NB III-as Balatonfüred ellen.

A találkozón a ZTE-ben három próbajátékos is lehetőséget kapott, Fényes Szabolcs és Tóth László a Puskás Akadémiától, Horváth Péter pedig Lentiből érkezett tesztelésre.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Balatonfüred–ZTE FC 1–1 (0–0)
ZTE:
Czirjék (Hársfalvi, 60.) – Króner (Kovács Gergő, 46.), Fényes (Forgács, 46.), Farkas N. (Bíró A., 46.), Fodor M. – Simonfalvi, Horváth A. (Kovács Gy., 60.) – Babati (Horváth P., 62.), Szöllősi, Tóth L. (Bailo, 46.) – Délczeg
G: Varga Gy. (86.) ill. Kovács Gergő (76.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Szakály Attila (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fényes Szabolcs, Tóth László (mindkettő Puskás Akadémia – próbajáték), Horváth Péter (Lenti – próbajáték), Városi Viktor (Haladás)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Czirjék Zoltán, Kocsis Adrián

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik