NB II: a Vasas hosszabbított a válogatott védővel – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 17:14
A labdarúgó NB II-re készülő Vasas bejelentette, hogy Vaskó Tamás 2020-ig meghosszabbította a szerződését.

A 34 éves, tizenkétszeres válogatott védő – aki serdülő- és ifjúsági korában a Vasas utánpótlásában nevelkedett – 2016 nyarán szerződött a fővárosiakhoz a Békéscsabától, és az előző idényben 28 tétmérkőzésen lépett pályára az angyalföldiek színeiben.

„Nagy örömmel tölt el, hogy csapatunk kapitányával, Vaskó Tamással szerződést hosszabbítottunk. Biztos vagyok abban, hogy Tomi nemcsak a játéktudásával, hanem példamutató hozzáállásával, állandó győzni akarásával, professzionális személyiségével is erőssége lesz az újjáformálódó Vasasnak” – idézi a Vasas honlapja Domonyai László klubigazgatót.

„Boldog vagyok, hogy hosszabbíthattam a Vasassal – mondta Vaskó Tamás. Nagyon örülök, hogy továbbra is itt lehetek a nevelőegyesületemnél. Különösen szeretem a Vasas-szurkolók szenvedélyességét és jólesik kitartó szeretetük, amit ezúton is köszönök nekik. Kis Károly személyében kiváló edzőt kaptunk, akivel eredményesen tudunk majd dolgozni. Új csapattársak is érkeztek, akik mindegyike nagyon szimpatikus, és úgy gondolom, erősítést is jelentenek. Bízom abban, hogy a következő bajnoki évadban sikeres közösséggé tudunk formálódni. Ugyanúgy, mint eddig, maximális erőbedobással fogom a Vasast szolgálni. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikeres legyen a klub és visszajussunk az NB I-be.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik