NB II: a REAC játékosai az árvíz ellen védekeznek, ha elmarad a meccsük

Vágólapra másolva!
2010.05.22. 09:42
Az árvíz miatt elmarad a Bőcs KSC–Baktalórántháza NB II-es bajnoki a Keleti csoportban, és szintén elmaradhat a Kazincbarcika–REAC találkozó is, ám ebben az esetben a REAC játékosai részt vesznek az árvíz elleni védekezésben.

Az elmúlt hét esőzése miatt vasárnap elmarad a Bőcs KSC–Baktalórántháza bajnoki, mert a hazai csapat pályájának játéktere továbbra is víz alatt áll.

Az MLSZ versenybizottságának döntése értelmében a mérkőzést június 9-én pótolják. Ugyancsak veszélybe került a szombati Kazincbarcika–REAC találkozó megrendezése, erről a borsodi klub vezetői már tájékoztatták a rákospalotaiakat, akik azonban úgy döntöttek, elutaznak Kazincbarcikára, és ha valóban elmarad a bajnoki, a csapat folytatja az útját Edelénybe, ahol a játékosok, vezetők és a szurkolók az árvíz elleni védekezésben segédkeznek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik