NB II: a Haladás egyelőre nem él Saláta opciójával

Vágólapra másolva!
2019.06.30. 18:25
null
Saláta Pozsonyban folytatja a gyógyulást (Fotó: ujszo.sk)
A szlovákiai Új Szó napilap megszólaltatta a Haladás egykori (?) labdarúgóját, Saláta Kornélt, aki márciusban súlyos térdsérülést szenvedett, s azóta műtétje után rehabilitációs munkát végez Szombathelyen, hogy miképpen alakul a jövője, tudniillik a védő szerződése június végén lejár, s a klub egyelőre nem érvényesítette a plusz egy évre szóló opcióját.

 

A 34 éves, 40-szeres szlovák válogatott védő a lapnak elárulta, a szombathelyiek szerették volna, ha marad, ám a korábbi fizetését csak a teljes felépülése után garantálták volna neki.

„Ebbe nem mentem bele, és abban maradtunk, hogy Pozsonyban végzem tovább a rehabilitációt a térdműtétet végző Peter Malinovsky doktorral, valamint Matej Kojnok erőnléti edzővel. Ők ketten segítettek a két évvel ezelőtti operációm után is. Majd miután felépülök, aláírom a szerződést” – idézte az Új Szó Salátát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik