NB II: a Fraditól távozó kapussal erősített a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 09:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján jelentette be Hermány Bence, a 2012–2013-as idényben a Ferencváros II-ben szereplő kapus szerződtetését.
A 23 esztendős Hermány az előző években a Ferencváros második csapatában védett. A kapus állítólag már a próbajátéka első napján felkeltette a Vasas edzőinek figyelmét, és igaz, korábbi klubja, az FTC ellen még nem léphetett pályára, az NK Osijek elleni felkészülési mérkőzésen már ő védte a piros-kékek hálóját az első félidőben, és több bravúrt is bemutatott.A klub tájékoztatása szerint Hermány három évre írt alá, és a jövőben Szatmári Zoltánt is kiszoríthatja a kezdőből.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik