NB II: a Csákvár három játékost vett kölcsön a PAFC-tól

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 12:18
Az NB II-ben újonc Csákvár három labdarúgót vett kölcsön az élvonalbeli Puskás Akadémiától. A másodosztályú együttes hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Barcsay Márk, Molnár Tibor és Gajdos Zsolt is Bognár György együttesét erősíti a következő idényben, míg a próbajátékosok sorsa egyelőre függőben van.

„Közel van hozzánk Felcsút, jó a kapcsolatunk a Puskás Akadémiával, ennek köszönhetően sikerült három fiatalt is kölcsönkapnunk – mondta Hegedűs Ferenc technikai vezető, kapusedző. – Egy évig minket erősít a Felcsúton nevelkedő Barcsay Márk, Molnár Tibor és Gajdos Zsolt, valamint egyéves diósgyőri kitérő után visszatért hozzánk a kapus Gelei Vince. Sajnos ennek ellenére nem teljes a keretünk, NB III-as gólkirályunkat, Horváth Rolandot szerdán porccal megműtötték, U20-as válogatottunk, Sütő Dávid Achilles-ín-sérülés miatt egyhetes pihenőre kényszerül, míg Köntös Dániel rúgást kapott a térdére.”Barcsay Márk, Molnár Tibor és Gajdos Zsolt, valamint egyéves diósgyőri kitérő után visszatért hozzánk a kapus Gelei Vince. Sajnos ennek ellenére nem teljes a keretünk, NB III-as gólkirályunkat, Horváth Rolandot szerdán porccal megműtötték, U20-as válogatottunk, Sütő Dávid Achilles-ín-sérülés miatt egyhetes pihenőre kényszerül, míg Köntös Dániel rúgást kapott a térdére.”

Az FK Kolárovo ellen 4–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen pályára lépő próbajátékosok – a legutóbb Újpesten futballozó Wild Tamás, a Puskás Akadémiánál nevelkedő Fényes Szabolcs és az osztrák alacsonyabb osztályból érkező Kőbányai Levente – sorsáról később születik döntés.

A Csákvár legközelebb szombaton, az NB II-ben szintén újonc Soroksár otthonában játszik előkészületi találkozót.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Bakos Szabolcs (szabadon igazolható, legutóbb Tatabánya FC), Gelei Vince (DVTK), Nyilasi Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Soproni VSE-GYSEV), Barcsay Márk (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Molnár Tibor (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Horváth Roland (?)
Kiszemeltek:Wild Tamás (Újpest), Fényes Szabolcs (Puskás Akadémia), Kőbányai Levente (legutóbb SC Hainfeld – Ausztria)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik