NB II: a Csákvár halasztási kérelmet adott be az MLSZ-nek

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 14:31
null
A csákváriaknál még az egészséges játékosok sem edzhettek az elmúlt időszakban (Fotó: Földi Imre)
A nagyszámú koronavírus-fertőzött miatt az NB II-ben szereplő Csákvár halasztási kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó-szövetséghez – tudatta a klub.

 

A klub beszámolója szerint a riválissal már egyeztettek a koronavírus miatti halasztásról és a Dorog áldását adta hozzá.

„A laboratóriumok túlterheltsége miatt még mindig nem kaptuk meg sem a második, sem a harmadik tesztek eredményét, így egy hete karanténban van a teljes csapatunk. Sajnos még az egészséges, az első teszteléskor negatív mintát adó játékosaink sem edzhetnek emiatt – mondta a csapat technikai vezetője, Hegedűs Ferenc.Nem volt más választásunk, kénytelenek voltunk halasztási kérelemmel fordulni az MLSZ-hez, miszerint engedélyezze, hogy a vasárnapi, Dorog elleni bajnoki találkozónkat egy későbbi időpontban rendezhessük meg. Ellenfelünkkel már meg is egyeztünk, a válogatott mérkőzései miatti következő bajnoki szünetben, október 9-én, pénteken 17 órakor szeretnénk pótolni a meccset.”

8. FORDULÓ
Szeptember 13. (vasárnap)
16.30: Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC
16.30: Szentlőrinc–Soroksár
17.00: Gyirmót FC Győr–DEAC
17.00: Szolnoki MÁV FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
17.00: BFC Siófok–Vasas FC
17.00: DVSC–FC Ajka
17.00: Szombathelyi Haladás–PMFC
17.00: Aqvital FC Csákvár–Dorogi FC
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Nyíregyháza Spartacus
17.00: Kazincbarcika SC–ETO FC Győr

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 7 4 2 1 12–3 +9 14
2. Szolnoki MÁV FC 7 4 2 1 8–6 +2 14
3. Gyirmót FC Győr 7 4 1 2 11–7 +4 13
4. Nyíregyháza Spartacus 7 4 1 2 6–3 +3 13
5. Békéscsaba 1912 Előre 7 3 4 9–5 +4 13
6. FC Ajka 7 4 3 15–9 +6 12
7. Budaörs 7 4 3 14–9 +5 12
8. Szombathelyi Haladás 7 3 3 1 12–6 +6 12
9. Pécsi MFC 7 3 3 1 9–4 +5 12
10. Dorogi FC 7 3 2 2 7–9 –2 11
11. Vasas FC 7 2 4 1 13–10 +3 10
12. Soroksár SC 7 2 2 3 7–9 –2 8
13. BFC Siófok 7 2 1 4 11–17 –6 7
14. Szentlőrinc 7 2 1 4 7–14 –7 7
15. Debreceni EAC 7 2 5 7–12 –5 6
16. Kazincbarcika SC 7 1 3 3 6–8 –2 6
17. ETO FC Győr 7 1 3 3 8–11 –3 6
18. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 7 1 2 4 5–12 –7 5
19. Kaposvári Rákóczi FC 7 5 2 7–10 –3 5
20. FC Csákvár 7 3 4 7–17 –10 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik