Pontot mentett a Vasas a Csákvár ellen, és ezzel az élen maradt

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 17:22
null
Hrepka (balra) szerezte a Vasas első gólját
A 4. forduló után nincs már százszázalékos csapat a labdarúgó NB II mezőnyében, miután a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban 3–3-ra végzett a Csákvárral, amely ezzel megőrizte veretlenségét. A Vác elleni sima sikerével a második helyre ugrott a Gyirmót, a harmadik pozíciót pedig a Békéscsaba ellen diadalmaskodó Zalaegerszeg foglalja el. Ismét pontot szerzett a Tiszakécske, de gólt még továbbra sem tudott lőni az újonc együttes.

 

A vendégcsapatok sikeresebbek voltak a házigazdáknál. Három együttes – a Kaposvár, a Győri ETO és a Dorog – is idegenben tudott nyerni, öt találkozó döntetlenül végződött, vendéglátóként pedig csak a Zalaegerszeg és a Gyirmót tudta begyűjteni a három pont.

A három idegenbeli diadal közül a Kaposvár Budaörs elleni, tatabányai diadala volt a legmeglepőbb, hiszen az újonc somogyi együttesnek ez volt az első győzelme, a Pest megyei gárdának pedig az első veresége. A Kaposvár rögtön a meccs elején vezetéshez jutott, s hiába egyenlített kétszer is Bognár György csapata, Bíró szerencsés góljára Fodor csak kapufával tudott válaszolni.

Ugyancsak 3˜–2-re győzött a Monor ellen az ETO, mégpedig eseményekkel teli mérkőzésen, a Hévízi úton. Mindig a győriek kerültek előnybe, az újoncnak rendre futnia kellett az eredmény után. A kisalföldiek sikerének értékét növeli, hogy Tar Zsolt második sárga lapos kiállítása miatt csaknem fél órát emberhátrányban voltak kénytelenek játszani. A meccs vége rendkívül izgalmasan alakult: a Monor Tóth Barna buktatása után a sértett büntetőjével a 92. percben egyenlített 2–2-re, két percre rá azonban a győriek Kovács Krisztián egyéni akciójával kiharcolták a győzelmet.

Szintén otthon bukott el a Soroksár a Dorog ellen, Lipcsei Péter együttesének ez volt a szezonbeli első kudarca. Szedlár és Faragó révén bő negyedóra elteltével már két góllal vezettek a vendégek, s bár Gyömbér még az első félidő végén szépített, a szünet után Hegedűs egy kijátszott helyzetből újra betalált, s erre már nem volt válasza a Soroksárnak (1–3).

Vesztett állásból tudott fordítani a Zalaegerszeg otthon a Békéscsaba ellen. Urbin révén az első játékrész hajrájában jutottak előnyhöz a lila-fehérek, de a Zetének még a játékrész lefújása előtt sikerült egyenlítenie Gajdos révén, aki a fordulás után néhány perccel újra betalált a Csabának. A végeredményt Babati állította be (3–1). A forduló előtt még mindkét együttes veretlen volt, most már ezt csak a dobogó harmadik helyén álló ZTE mondhatja el magáról.

Fordulatos meccset vívott a Vasas ideiglenes otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban a Csákvár ellen. Hrepka, majd Hinora találatával a félidőben már 2–0-ra vezetett Kis Károly csapata, a Csákvár azonban nem adta fel, a második játékrészben 16 perc alatt hármat berámolva a 63. percben már 3–2-re vezetett. Nyolc percig örülhetett azonban a vezetésnek Szijjártó István együttese, mert jött Ádám Martin, s fejesével 3–3-ra alakította az állást. A hajrában mindkét gárdának volt még lehetősége a győzelem megszerzésére, ez azonban egyik félnek sem sikerült. A Vasassal először fordult elő ebben a bajnokságban, hogy nem tudta megszerezni mind a három pontot, ám a vetélytársak bukdácsolása miatt még így is pontelőnnyel vezeti a tabellát.

Múlt heti, balmazújvárosi veresége után újra nyert a Gyirmót, amely gond nélkül rúgott egy sima hármast a Vácnak. Szarka Ákos már a második percben beköszönt, majd a hosszabbítás perceiben ismét feliratkozott a góllövők közé. A duna-menti gárda kiadós vereségében az is közrejátszott, hogy Földi Máté piros lapja miatt a második játékrész felét tíz emberrel játszotta végig.

Érdekesség, és egyben kicsit elszomorító tény, hogy ebben a szezonban sok a gól nélküli mérkőzés, a múlt héten három, most négy olyan találkozó volt, amelyiken egyik csapat sem tudott a hálóba találni. Az újonc Tiszakécske mindkét fordulóban érintett volt ebből a szempontból, Mosonmagyaróváron első idegenbeli pontját gyűjtötte be, első gólja azonban még mindig várat magára. Szabó István László csapata azonban még így is megelőzi a Budafok ellen otthon első pontját szerző, sereghajtó Siófokot.

A Cegléd ellen ért el nulla-nullát a Nyíregyháza Tiszakécskén, s így már három forduló óta tart a Szpari nyeretlenségi sorozata. A szebb napokat látott szabolcsi együttes így jelenleg a csalódást keltő 12. helyet foglalja el a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ

VASAS FC–AQUITAL FC CSÁKVÁR 3–3 (2–0)
Budapest,
Szusza Ferenc stadion, 1100 néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, Kis Zoltán)
VASAS:
Bese – Szivacski, Vaskó, Szilágyi Z., Rokszin – Hinora, Egerszegi – Murka (Bévárdi, 65.), Szatmári L., Hrepka – Balajti (Ádám, 65.). Vezetőedző: Kis Károly
CSÁKVÁR:
Tóth B. – Csilus Á., Csonka, Kiprich D., Baranyai – Farkas A., Mészáros D. (Simon M., 74.) – Daróczi (Nándori, 74.), Molnár Cs. (Dulló, 71.), Tamás N. – Bobál G. Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző:
Hrepka (1–0) a 21., Hinora (2–0) a 39., Bobál G. (2–1) a 47., Molnár Cs. (2–2) az 50., Bobál G. (2–3) a 63., Ádám (3–3) a 71. percben
MESTERMÉRLEG

Kis Károly:
– Az első félidőben sikerült magabiztos előnyt kiépítenünk, a fordulást követően azonban többször is kihagyott a koncentrációnk, amit a vendégek könyörtelenül kihasználtak. A csákváriak harmadik találatát követően szerkezetet váltottunk, ez azonban ma csak az egyenlítéshez volt elegendő.
Szíjjártó István:
– Remek mérkőzés volt, úgy érzem, a mai napon egyenrangú ellenfelei voltunk a jó erőkből álló Vasasnak. Közel álltunk ahhoz, hogy mind a három pontot elvigyük Budapestről, azonban a döntetlennel sem lehetek elégedetlen.

BFC SIÓFOKBUDAFOKI MTE 0–0
Siófok, 900
néző. Vezette: Horváth Tibor (Kóbor Péter, Király Zsolt)
SIÓFOK:
Molnár P. – Bolla, Gál, Lorentz, Nemes – Csilus (Tóth M., 71.), Petneházi (Kiss B., 86.), Medgyes (Szilágyi P., 71.) – Elek B., Réti, Nagy Dániel. Vezetőedző: Varga Attila
BUDAFOK:
Póser – Margitics, Khiesz, Oláh B., Lakatos Cs. – Filkor, Vass M. – Vankó (Boros G., 61.), Kercsó, Kovács D. (Kirják, 86.) – Pölöskei P. (Veszelinov, 78.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán
MESTERMÉRLEG
Varga Attila:
– Nagyon színvonalas mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, százas ziccereink maradtak ki, kulcspasszok hiányoztak a gólhoz. A második játékrész végén viszont kapusunk kiváló teljesítménye is kellett, hogy ez maradhasson a végeredmény.
Vitelki Zoltán:
– Igazságos döntetlen született, bár a mérkőzés végén a slusszpoén a mi kezünkben volt. Kicsit tompábbak voltunk a megszokottól, de meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is.

GYIRMÓT FC GYŐRVÁC FC3–0 (2–0)

Győr-Gyirmót, 440 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kepe Arnold, Aradi József)
GYIRMÓT: Rusák – Varga P., Szilvási, Széles, Présinger – Lázár P., Strestík – Herjeczki (Krebsz, 84.), Nagy P. (Kontár, 62.), Heffler N. (Sandal, 88.) – Szarka Á. Vezetőedző: Szepessy László
VÁC: Halasi – Görgényi, Dlusztus, Szabó N., Földi M. – Kákonyi (Szekszárdi, 76.), Tóth G., Pintér B., Varga Sz. (Mátyás, 86.) – Dursó (Csillag, 34.), Zsolnai. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Szarka Á. (1–0) a 2., Nagy P. (11-esből, 2–0) a 17., Szarka
Á. (3–0) a 91. percben
Kiállítva: Földi Máté (piros lap) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Szepessy László: – Magabiztos győzelmet arattunk, hiszen már az első játékrészben két lehetőségünket is sikerült gólra váltanunk. A kiállítás után továbbra is domináltunk és a végén is góllal tudtunk zárni. Ha célunk az első osztály, akkor ezek a meccsek a tanulási folyamat részei kell, hogy legyenek.
Zoran Szpisljak: – Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, és ez már az első fél órában meg is mutatkozott. A Gyirmót végig kontrollálta a találkozót, és megérdemelten győzött. Ahogy telt az idő, emberhátrányban is adódtak lehetőségeink, de ezekből sem tudtunk betalálni.

ZTE FCBÉKÉSCSABA 3–1 (1–1)
Zalaegerszeg, 1137
néző.Vezette: Bognár Tamás (Farkas Balázs, Horváth Zoltán)
ZTE:
Zöldesi – Szépe (Kónya, a szünetben), Lesjak, Devecseri, Bedi – Vojnovic, Kiss M. – Babati, Szökrönyös (Horváth K., 74.), Balázs Zs. (Novák, 67.) – Gajdos. Vezetőedző: Nagy Tamás
BÉKÉSCSABA:
Rybansky – Pilán, Nagy S. (Hursán, 10.), Szélpál, Mészáros (Zahorán, 63.) – Király P., Vicián – Máris (Szalai, 55.), Mezei, Gránicz – Urbin. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző:
Urbin (0–1) a 43., Gajdos (1–1) a 45., Gajdos (2–1) az 52., Babati (3–1) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tamás:
– Folyamatosan megpróbálunk előrelépni. A tanulási folyamatnak még az elején vagyunk, az irány jó. Még sok mindenen kell finomítanunk, de jó csapatot sikerült legyőzni. A második félidőben, miután átszakadt a pszichés gát, egész jó teljesítményt nyújtottunk.
Boér Gábor:
– Sajnos, azokat a hibákat követtük el, amiket eddig nem. A kapott góljainkat óriási bakik előzték meg. Vezettünk, de nem tudtuk megtartani. Aztán a térfélcsere után jobb volt a ZTE. Nem mentségként mondom, de sajnos több meghatározó játékosunk is kidőlt már a meccs előtt, vagy a találkozó közben.

KAZINCBARCIKAI SCBALMAZÚJVÁROS 0–0
Putnok, 450 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Víg-Tarsonyi Gergő, Szalai Balázs)
KAZINCBARCIKA: Somodi – Kiss B. (Gábor, 53.), Heil, Belényesi, Fótyik – Toma, Krausz – Tóth L. (Palmes, 53.), Kanalos (Mikló, 59.), Szabó L. – Lukács R. Vezetőedző: Koleszár György
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi – Szalai A., Papucsek, Bora, Farkas N. – Domokos, Peszmeg – Ternován (Berki, 58.), Óvári, Kóródi (Bíró, 83.) – Zádori (Kamarás –, 68.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
MESTERMÉRLEG
Koleszár György: – Nagyon akartunk nyerni, de gól nélkül ez képtelenség. Igazság szerint nem sikerült kidolgoznunk valódi gólhelyzetet, a kapu előtt határozatlannak bizonyultunk. A mezőnyben
jól teljesített a csapat, de meg kellett elégednünk egy ponttal.
Horváth Ferenc: – Mondhatnám, hogy egy jó nulla-nullás mérkőzés volt, de ez nem lenne igaz, ugyanis kifejezetten rossz gól nélküli találkozó volt. Mind a két csapatnak megvoltak a lehetőségei, de egyik sem tudott vele élni, ezért nem érdemelt három pontot.

SOROKSÁR SCDOROGI FC 1–3 (1–2)
Budapest,
Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Barna Gábor (Kormányos II Gábor, Kiss Balázs)
SOROKSÁR:
Kovács D. – Molnár R., Dvorschák (Orosz M., 57.), Szpirulisz, Bor – Huszák, Gyömbér – Albert (Lőrinczy, 46.), Frőhlich (Pál A., 66.), Lakatos I. – Kundrák. Vezetőedző: Lipcsei Péter
DOROG:
Horváth G. – Erdélyi, Csató, Nagy Zs., Papp M. – Nagy I., Nagyházi (Kitl, 60.) – Faragó (Zachán, 77.), Mészáros Á., Szedlár – Hegedűs M. (Vígh Á., 67.). Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző:
Faragó (0–1) a 12., Szedlár (0–2) a 18., Gyömbér (1–2) a 24., Hegedűs M. (1–3) az 54. percben
Lipcsei Péter:
– Úgy látszik, nekünk mindig idegenben kellene játszanunk… Ezúttal többen is gyenge teljesítményt nyújtottak és sajnos az akaratot sem igazán láttam. Jó csapat a Dorog, mi a meccs elején az öltözőben maradtunk, a vendégek pedig éltek vele, és húsz perc alatt eldöntötték a pontok sorsát.
Mi
skei Attila: – Sajnálom, hogy egy hete senki nem kérdezte meg a véleményem a meccsről… Míg Budafokon rossz felfogásban játszottunk, most labdavesztés után azonnal visszatámadtunk, és szép gólokat szerezve nyertünk.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–DUNA ASZFALT SE TISZAKÉCSKE 0–0
Mosonmagyaróvár, 600
néző. Vezette: Gábor Péter (Mohos Milán, Becséri Gergely
MOSONMAGYARÓVÁR:
Heinrich – Kovács B., Vágó, Forgács, Katona K. – Stieber (Szabó V., 64.), Zsirai, Darázs – Kapacina, Eszlátyi, Jelena (Szalka, 64.). Vezetőedző: Várhidi Péter
TISZAKÉCSKE:
Helesfay – Oláh, Kardos, Csáki, Polyák – Kocsis G., Tölgyesi (Puskás –, 81.) – Gréczi, Stoiacovici (Sirokmán, 41.), Károly (Gréczi, 58.), Kalmár. Vezetőedző: Szabó István László
MESTERMÉRLEG

Várhidi Péter:
– A reális eredmény az öt-egy lett volna.
Szabó István László: – Két mérkőzésen nem kaptunk gólt, ez örömteli teljesítmény. Nekünk is voltak helyzeteink, főleg a végén, de az óváriaknak is voltak lehetőségeik, így az eredmény igazságosnak mondható.

BSS MONORWKW ETO FC GYŐR 2–3 (0–1)
Budapest, Hévízi út, 500 néző. Vezette: Király Gergely (Bornemissza Péter, Garai Péter)
MONOR: Bozsó – Sági, Karacs (Tóth Á., 86.), Fülöp N.,Balanescu – Bori – Palincsár (Haragos, 76.), Hunya – Szuhodovszki, Tóth B., Balogh M. (Ficsor, 55.). Vezetőedző: Horváth Dávid
GYŐR: Horváth T. – Kovács K., Tar, Debreceni, Völgyi – Vukasovic – Bagi (Vadász, 86.), Magasföldi (Tajthy, 65.) – Szánthó, Baracskai, Mervó (Koltai, 69.) Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerző: Szánthó (0–1) a 25., Tóth B. (1–1) az 53., Tajthy (1–2) a
83., Tóth B. (11–esből, 2–2) a 92., Kovács K. (2–3) a 95. percben
Kiállítva: Tar (második sárga lap után) a 61. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid: – Nehéz megszólalni, mert ez most már a harmadik olyan vereségünk, amikor a lelkes, szimpatikus csapat szerepében vagyunk. Szeretnénk ha a következőkben egy ilyen mérkőzésből, amelybe ennyi munkát teszünk bele, pontot is szereznénk.
Mészöly Géza: – Rendkívül büszke vagyok a csapatra, arra, hogy tíz emberrel két gólt is szereztünk. Ez fantasztikusan nagy dolog. Nagyon akarták a fiúk ezt a győzelmet és úgy érzem, most váltunk igazán csapattá, mert hittek abban, hogy ezt emberhátrányban is meg tudják csinálni.

CEGLÉDI VSENYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0–0
Tiszakécske, 400
néző.Vezette: Veizer Roland (Punyi Gyula, Márkus Péter)
Cegléd:
MursitsFarkas A., Nánási, Preklet, RétyiGyürki (Asztalos, 55.), Nyilas, Albert (Sigér, 72.), LukácsOldal, Tímár. Vezetőedző: Klausz László
Nyíregyháza: JovaPolényi, Fodor, Nagy T., PejovicStarosta, Tóth Á., 72.), Pekár, Gulyás (Bakos, 65.)Daru (Hornyák, 81.), Rezes, Forró. Vezetőedző: Bozsik József
MESTERMÉRLEG
Klausz László:
– A legfontosabb az volt, hogy sikerült a védekezésünket úgy összerakni, hogy nem kaptunk gólt. Kicsit hiányérzetem van, mert a támadójátékunk gyengébb volt, de a csapategység jól működött. Tudatosan adtuk át a területet a nyíregyháziaknak, de ők sem tudtak helyzeteket kialakítani.
Bozsik József
: – Felbillent a pálya, megmutattuk azt, hogy mi az irány, milyen csapat szeretnénk lenni. A kapunk közelébe sem engedtük a Ceglédet. Támadójátékban még fejlődnünk kell, de van jövője ennek a csapatnak, mert még csak az elején járunk a bajnokságnak.

BUDAÖRSKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2–3 (2–2)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 100
néző. Vezette: Nagy Norbert (Szabó Péter, Kulman Tamás)
BUDAÖRS:
Demjén – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Ódé (Csobánki, 76.) – Medgyes, Fényes (Czvitkovics, 46.), Sajbán Máté, Lengyel B. (Sajbán Miklós, 84.) – Kesztyűs, Fodor D. Z. Szakmai igazgató: Bognár György
KAPOSVÁR:
Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró (Fodor M., 46.) - Beliczky, Godzsajev, Hegedűs – Bíró D. (Csernák, 67.), Rajczi, Zsiga (Kollega, 57.) Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző:
Beliczky (0–1) a 8., Sajbán Máté (1–1) a 18., Rajczi (11-esből, 1–2) a 41., Lengyel B. (11-esből, 2–2) a 46., Bíró D. (2–3) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György:
– Körülményesen, lassan játszottunk, a Kaposvár pedig kihasználta ezt, amiért gratulálok nekik. Ha én vezetem ezt a meccset, biztosan nyerünk…
Waltner Róbert:
Elégedett vagyok a látottakkal, hiszen nagyon jó csapatot győztünk le idegenben. Igazi csapatmunka volt, mindenki a szívét-lelkét kitette a pályára. Gratulálok a fiúknak, megérdemelték ezt a sikert.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vasas FC 4 3 1 9–6 +3 10
2. Gyirmót FC Győr 4 3 1 11–2 +9 9
3. ZTE FC 4 2 2 7–4 +3 8
4. ETO FC Győr 4 2 1 1 7–3 +4 7
5. Budaörs 4 2 1 1 8–5 +3 7
Békéscsaba Előre 4 2 1 1 8–5 +3 7
7. Soroksár SC 4 2 1 1 7–4 +3 7
8. Dorogi FC 4 2 1 1 6–5 +1 7
9. FC Csákvár 4 1 3 9–8 +1 6
10. Kaposvári Rákóczi FC 4 1 2 1 7–8 –1 5
11. Vác FC 4 1 2 1 3–5 –2 5
12. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 2 1 2–4 –2 5
13. Budafoki MTE 4 1 1 2 5–5 0 4
14. Balmazújváros 4 1 1 2 3–4 –1 4
15. Monor 4 1 3 6–7 –1 3
16. Kazincbarcika 4 3 1 2–3 –1 3
17. Mosonmagyaróvár 4 3 1 3–6 –3 3
18. Ceglédi VSE 4 2 2 3–9 –6 2
19. Tiszakécske VSE 4 2 2 0–9 –9 2
20. BFC Siófok 4 1 3 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik