Kikapott a Gyirmót és a ZTE, a Kaposvár beérte a feljutójelölteket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.24. 13:46
null
<p><strong>A Kaposvár egy góllal legyőzte a Zalaegerszeget (Fotó: Lang Róbert)</strong> </p>
A labdarúgó NB II 25. fordulójában a tabellát vezető Gyirmót FC Győr alapos verést kapott Soroksáron, mégis az élen maradt. A Nyíregyháza egy góllal verte meg a sereghajtó Monort, a Dorog otthon kapott ki a Kazincbarcikától. Az esti folytatásban az élvonalba áhítozó Vasas újabb vereséget gyűjtött be Békéscsabán. A játéknap utolsó mérkőzésén az újonc létére harmadik Kaposvár 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Zalaegerszeget, így hármas pontegyenlőség alakult ki az élen.

 

A 25. forduló leggyakoribb végeredménye a 2–1 volt, hiszen a tíz találkozóból öt végződött így. Négyszer a hazai csapat nyert ezzel a különbséggel, az egyetlen idegenbeli diadal a Kazincbarcika nevéhez fűződik, amely Dorogról tért haza három ponttal. A játéknap másik érdekessége, hogy a Gyirmót és a Zalaegerszeg vereségének, valamint a Kaposvár sikerének köszönhetően az említett három csapat egyaránt 50 ponttal áll a dobogón, köztük a kiírás szerint a győzelmek száma határozza meg a sorrendet.

A délutáni program legnagyobb meglepetéseként az éllovas Gyirmót simán, 4–2-re kikapott a középmezőnyben tanyázó Soroksártól. A mérkőzés kuriózuma volt, hogy a hazaiak kispadján a Ferencváros 1992-es bajnokcsapatának kulcsjátékosa, Lipcsei Péter, míg a vendégeknél az akkori pályaedző, Szepessy László irányított. Kundrák Norbert találatával már a 2. percben vezetést szerzett a Soroksár, s bár az első negyedóra végétől a Gyirmót átvette a játék irányítását, Gárdos András góljával a szünet előtt mégis a hazaiak növelték az előnyüket. A második félidő elején Orosz Márk értékesített egy ziccert, majd Lőrinczy Attila mesteri tekerésével az 57. percben már 4–0-ra vezetett a Soroksár. A Gyirmót játékosai érezték, hogy számukra kínos lenne egy ekkora különbségű vereség, ezért a hajrára felpörgették a ritmust, s Présinger Ádám, majd Szarka Ákos révén négy perc alatt kétszer is betaláltak, ezzel a saját szemszögükből 2–4-re kozmetikázták az eredményt.

A Gyirmót először kapott négy gólt ebben a bajnokságban, s a 2019-es esztendőben első vereségét szenvedte el. Korábban a Monor és a Tiszakécske talált be háromszor a kapujába, ennek ellenére mindkét meccset a kisalföldi csapat nyerte meg.

Újabb vereséget szenvedett a Vasas, ezúttal Békéscsabán kapott ki 2–1-re Szanyó Károly együttese. A piros-kékek tartalékosan léptek pályára, többek között a gólkirályjelölt Balajti Ádám sem tudta vállalni a játékot. Murka Benedek buktatása után az éppen a viharsarkiaktól igazolt Birtalan Botond tizenegyesével jutott előnyhöz a fővárosi gárda az első negyedóra végén. Nem sokáig örülhettek azonban a Vasas szurkolói, mert egy szögletet követően Urbin Péter jóvoltából három perc elteltével egyenlített a hazai gárda. Sőt, rögtön a a második játékrész elején újra betalált a csabai játékos – ezúttal egy bedobás után közvetlen közelről juttatta a labdát a kapuba. A hátra lévő időben hiába küzdött az egyenlítésért a Vasas, a vendéglátók kapusa, Ribánszki László több ízben is bravúrral hárítva – igaz, egyszer a kapufa is segített neki – megőrizte hálóját a góltól.

A Vasas eddigi 2019-es mérlege lehangoló: 4 mérkőzés, 3 vereség... A Békéscsaba viszont ezzel a győzelemmel megelőzte a Budaörsöt és feljött a negyedik helyre.

A forduló záró felvonásaként a harmadik Kaposvár nyerte meg a dobogósok csatáját: Hegedűs Dávidnak az első félidő hajrájában elért szöglet utáni fejes góljával 1–0-ra győzte le a második helyen álló vendég Zalaegerszeget, amely Farkas II Balázs kiállítása miatt a második játékrész felét emberhátrányban küzdötte végig. Érdekesség, hogy a zalaiak csereként beállt játékosa mindössze három perce volt a pályán, amikor Kassai Viktor zuhanyozni küldte...

A Nyíregyháza végig dominált a sereghajtó Monor ellen, s bár Hornyák Marcell duplájával csak 2–1-re nyert, ezen kívül még háromszor eltalálta a kapufát.

Eredménytelenül zárult a kiesés ellen menekülő Siófok győri vendégjátéka. A Balaton-parti együttesnek 39 percre volt szüksége az első kapura lövéshez, s két említésre méltó helyzete egyaránt szabadrúgásból alakult ki. A meccset Bagi István fejes góljával 1–0-ra nyerte meg az ETO, amely sorrendben harmadik győzelmét aratta, miközben a Siófok kieső helyre csúszott vissza.

A somogyiakat éppen a Cegléd előzi meg, de csak több győzelmével. Nagy Tibor együttese saját közönsége előtt úgy ért el 1–1-re a Tiszakécske ellen, hogy Olasz Dénes piros lapja miatt 40 percet 10 emberrel játszott. A találkozó mindkét gólja az utolsó 10 percben esett: előbb Mihály Dávid révén a Kécske talált be, ezt büntetőből a ráadásban Sigér Ákos egyenlítette ki.

Komoly sikert könyvelhetett el a Balmazújváros, hiszen hazai pályán az élmezőnyben található Budaörsöt tudta legyűrni. Berki István korai találata megadta a mérkőzés alaphangját, a vendéglátók játékosának még az első félidő közepe előtt sikerült dupláznia – igaz, nem volt nehéz dolga, mert másodszorra az üres kapuba kellett betalálnia. Sajbán Máté találatával nem sokkal később szépített a Budaörs, de a második félidőben hiába támadott sokat, a Balmazújvárosnak sikerült megőriznie az előnyét a lefújásig. A hajdúsági együttes fellépett a 16. helyre, míg a Budaörs visszacsúszott az ötödik pozícióba.

Nagyot hajrázva tartott otthon egy pontot a Budafok a Csákvár ellen. Hatvan percnyi játék után a Fejér megyeiek már 2–0-ra vezettek, egy szűk negyedóra múlva azonban már 2–2 állt az eredményjelző táblán. Az alsóházban tanyázó fővárosiak így az elmúlt három fordulóban 7 pontot gyűjtöttek és őrzik 15. helyüket.

Az előző heti, a Kazincbarcika vendégeként aratott 5–0-s siker után újra győzött a Vác, amely ezúttal azonban sokkal szorosabb mérkőzésen verte 2–1-re a Mosonmagyaróvárt. A mérkőzés kulcsfigurája Sóron Tibor volt, aki előbb egy gólpasszal, majd egy gyönyörű csukafejeses góllal vette ki a részét a Duna-partiak sikeréből. Öt döntetlen után ez volt a váciak első győzelme azóta, hogy visszatértek saját stadionjukba! A teljességhez tartozik, hogy a Bartos Julián révén a 85. percben szépítő óváriak a végjátékban Kovalovszki Máté lövésénél közel álltak az egyenlítéshez.

Két vereség után Dorogon talált vissza a győzelem útjára a Kazincbarcika, amelyet Gálhidi György eltiltása miatt ezúttal Dzurják József irányított. Tóth László már a 4. percben előnyhöz juttatta a borsodiakat, ezt Paudits Patrik tizenegyesével még egalizálta a Komárom-Esztergom megyei gárda, Raul-Zoran Krausznak a második félidőben elején, egy szöglet után elért fejes góljára azonban már nem volt válaszuk a dorogiaknak, akik sorrendben harmadszor maradtak pont nélkül, és visszazuhantak a 14. pozícióba.

LABDARÚGÓ NB II
25. FORDULÓ

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ZTE FC 1–0 (1–0)
Kaposvár, 1300
néző. Vezette: Kassai Viktor (Georgiou Theodoros, Kovács II Gábor)
KAPOSVÁR:
Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró (Fodor M., 68.) – Hegedűs D., Nagy K. – Zsiga (Nagy J., 85.), Szakály A., Tömösvári (Bíró D., 75.) – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert
ZTE:
Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M., Kocsis G. (Farkas II B., 63.) – Babati, Grumics, Barczi – Bobál G. (Gajdos, 84.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző:
Hegedűs D. (1–0) a 45. percben
Kiállítva:
Farkas II Balázs (Hadaró megrúgásáért) a 67. percben
MESTERMÉRLEG

Waltner Róbert:
– Fegyelmezetten, a taktikát betartva játszottunk, jól zártunk vissza a labdavesztések után. Megérdemelten nyertünk, mert többet birtokoltuk a labdát, és sikerült kivennünk a ZTE szélsőit a játékból. Feljutó csapatként rangadót játszunk, ráadásul extra teljesítmény, hogy az idényben oda-vissza megvertük a Zalaegerszeget.
Dobos Barna:
– Nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe, döntő momentumokban hibáztunk, gondolok itt Babati Benjámin ziccerére és a kiállításra. A második félidőben a Kaposvár már az eredmény megtartására törekedett, ziccereket nem alakítottunk ki, mert ellenfelünk jól is védekezett.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–VASAS FC 2–1 (1–1)
Békéscsaba, 657
néző. Vezette: Oláh Gábor (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
BÉKÉSCSABA:
Ribánszki – Szalai D., Szélpál, Babinyecz, Mészáros M. – Mezei, Király P. – Ilyés T. (Zahorán, 56.), Viczián, Szatmári I. (Nagy S., 83.) – Urbin (Vólent, 68.). Vezetőedző: Boér Gábor
VASAS:
Bősz – Szivacski, Szilágyi Z., Tóth B., Lakatos Cs. – Kovács M., Borbély – Murka, Szatmári L. (Király B., 68.) Hajdú Á. (Bévárdi, 76.) – Birtalan B. Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző:
Birtalan B. (11-esből, 0–1) a 15., Urbin (1–1) a 18., Urbin (2–1) a 46. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor:
– Szenvedős mérkőzés volt számunka, a Vasas korszerűbben játszott, többet birtokolta a labdát. Kis szerencsére is szükségünk volt, hogy bezsebeljük a három pontot, de tettünk is érte. Döntő volt, hogy a szünet után rögtön megszereztük a vezető, egyben győztes gólt.
Szanyó Károly:
– Egy szöglet és egy bedobás után kaptunk két elkerülhető gólt egyéni hibák miatt. Nem a Békéscsaba nyert, hanem mi veszítettünk, végig irányítottuk a játékot, pontot érdemeltünk volna. A vereség ellenére az elmúlt hetekhez képest nagyot léptünk előre játékban.

SOROKSÁR SCGYIRMÓT FC GYŐR 4–2 (2–0)
Budapest, Soroksár,
Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette: Lovas László (Kis Zoltán, Kiss Balázs)
SOROKSÁR:
Kovács Dániel – Molnár R., Gyömbér, Valencsik, Bor (Lőrinczy, a szünetben) – Huszák, Tamási Zs. (Derekas, 69.) – Gárdos, Csernik, Kundrák – Orosz M. (Erdélyi L., 75.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
GYIRMÓT:
Rusák – Varga P., Lipták, Szilvási, Széles (Présinger, 57.) – Lázár P. – Herjeczki (Kamarás, 57.), Nagy P., Strestík (Horváth R., 89.), Heffler N. – Szarka. Vezetőedző: Szepessy László
Gólszerző:
Kundrák (1–0) a 2., Gárdos (2–0) a 38., Orosz M. (3–0) a 49., Lőrinczy (4–0) az 57., Présinger (4–1) a 79., Szarka (4–2) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– A gyorsan szerzett gól fontos volt, de talán még fontosabb, hogy a többi helyzetünket is jól használtuk ki. A szívünk vitt előre, és különösen büszke vagyok, hogy az idényben már másodszor győztük le a Gyirmótot.
Szepessy László:
– A mai futballban offenzív játékot felépíteni nem egyszerű, de nekünk ez a jövőnk. Igaz, támadásban ezúttal pontatlanok voltunk, s a helyzeteket sem használtuk ki, de a következő mérkőzéseken sokat profitálhatunk ebből a mérkőzésből.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BSS MONOR 2–1 (2–0)
Nyíregyháza, 800
néző. Vezette: Böcskei Balázs (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland)
NYÍREGYHÁZA:
Jova – Tóth Á. (Sztaroszta, 63.), Fodor F., Pejovics, Gulyás M. – Polényi G., Bakos Sz. (Rokszin, 81.) – Rezes (Forró, 45.), Kártik, Gyurján B. – Hornyák. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
MONOR:
Bozsó – Barthel (Ficsor, 64.), Fülöp N., Asztalos D., Pintér D. – Peszmeg (Tóth B., 42.), Lázár Zs. (Tóth F., 82.) – Bori, Hamar Á., Szuhodovszki – Palincsár. Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző:
Hornyák (1–0) a 3., Hornyák (2–0) a 37., Tóth B. (2–1) a 68. percben
Kiállítva:
Tóth F. (megsértette a játékvezetőt) a 90. percben
MESTERMÉRLEG

Zoran Szpisljak:
– Igyekeztünk nyomást gyakorolni az ellenfélre, s ez gólokban is megmutatkozott. Kétgólos vezetésünk után kicsit visszavettünk a tempóból, illetve a második félidőre a Monor stílust váltott. Higgadtabban több gólt is szerezhettünk volna, így viszont a mérkőzés végéig izgulnunk kellett.
Horváth Dávid:
– A meccs elején hátrányba kerültünk, s ez borította eredeti elképzeléseinket, ráadásul teljesen átadtuk a kezdeményezést a Nyíregyházának. A szünet után szépítettünk ugyan, de egyenlíteni már nem sikerült. Kijelenthetjük viszont, hogy a tavaszi csapatunk más, mint az őszi volt.

ETO FC GYŐR–BFC SIÓFOK 1–0 (0–0)
Győr,
ETO-park, 525 néző. Vezette: Farkas Tibor (Király Zsolt, Kepe Arnold)
GYŐR:
Horváth T. – Vadász, Tar, Vukasovics, Kovács K. – Vaskeba, Bagi – Andrics (Szánthó, 81.), Madarász (Tajthy, 78.), Szimcsó (Tóth D., 90.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Király József
SIÓFOK:
Molnár P. – Kiss B., Lorentz, Fehér Zs., Jánvári (Zamostny, 75.) – Gál M. (Elek B., 82.) – Horváth A. (Tóth M., 75.), Magasföldi, Balogh B. – Horváth P., Medgyes Z. Vezetőedző: Mihalecz István
Gólszerző:
Bagi (1–0) a 61. percben
MESTERMÉRLEG

Király József:
– Küzdelmes mérkőzés volt, amelyet elsősorban az akaraterőnknek köszönhetően nyertünk meg. Többet is tettünk a győzelemért a szervezett, jó erőkből álló Siófokkal szemben.
Mihalecz István:
– Szeretnénk mi is olyan mérkőzést játszani, amikor helyzet nélkül nyer a csapatunk. Ez a lepattanó labdák bajnoksága, nem a szerzett góloké.

BALMAZÚJVÁROS–BUDAÖRSI SC 2–1 (2–1)
Balmazújváros, 300 néző. Vezette: Berényi Tamás (Márkus Péter, Máyer Gábor)
BALMAZÚJVÁROS:
Szécsi G. – Kovács N., Papucsek, Bora, Király Á. – Patvaros – Kóródi, Domokos, Erdei (Szabó B., 52.) – Berki (Fekete Á. 54.), Óvári (Ternován, 62.). Vezetőedző: Toni Golem
BUDAÖRS:
Demjén – Kékesi (Fejős, a szünetben), Tányéros Á., Fényes – Menyhárt (Marques-Airosa, 75.), Tóth K., Stieber A., Medgyes Sz., Czvitkovics (Lengyel B., 30.) – Sajbán Máté, Sajbán Miklós. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző:
Berki (1–0) a 4., Berki (2–0) a 19., Sajbán Máté (2–1) a 27. percben
MESTERMÉRLEG
Toni Golem:
– Elégedett vagyok, megvan a második hazai győzelmünk is, ehhez elengedhetetlen volt, hogy a játékosok azt tegyék, amit egész héten gyakoroltunk. Haladnunk kell tovább ezen az úton!
Bognár György:
– Ellenfelünk az első félidőben nagyon jól futballozott, megérdemelten vezetett. Mi csak mezőnyfölényt harcoltunk ki, minőségben nem játszottunk jól. Összességében megérdemelten nyert a Balmazújváros.

VÁC FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–1 (1–0)
Vác, 250
néző. Vezette: Kovács Gergely (Szabó Péter, Mohos Milán)
VÁC:
Halasi – Búrány, Szekszárdi, Szabó N., Hegedűs Cs. – D'Urso – Varga Sz., Tóth G., Zsolnai R., Csillag (Gyürki, 88.) – Sóron (Murai, 90.). Vezetőedző: Horváth Károly
MOSONMAGYARÓVÁR:
Somogyi Cs. – Németh Á., Debreceni, Forgács A., Czár – Zsirai – Eszlátyi (Szabó V., 72.), Gálfi (Bartos, 76.), Nagy I., Winkler A. (Kovalovszky, 62.) – Jelena. Vezetőedző: Tóth András
Gólszerző:
Csillag (1–0) a 28., Sóron (2–0) a 71., Bartos (2–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Károly:
– Értékes ez a győzelem, mert bizonyítottuk, hogy az előző fordulóban aratott sikerünk nem véletlen volt. Ezúttal is minden játékosom maximális hozzáállást tanúsított, mindenki koncentráltan futballozott, és a feladatára összpontosított.
Tóth András:
– Csalódott vagyok, mert a második félidei játékunk alapján megérdemeltük volna a döntetlent. Ha a játékosok elhinnék, hogy bármelyik csapat ellen lehet keresnivalójuk, akkor nem a kiesés ellen kellene küzdeni.

DOROGI FCKAZINCBARCIKAI SC 1–2 (1–1)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 350 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
DOROG:
Szentpéteri – Fürjes, Dlusztus, Nagy Zs., Papp M. – Lénárth, Kitl M. (Sitku, 68.) – Beke, Mészáros Á., Hegedűs M. (Erdélyi B., 75.) – Paudits (Vígh Á., 75.). Vezetőedző: Miskei Attila
KAZINCBARCIKA:
Fila – Palmes, Heil, Fótyik, Mikló – Krausz – Tóth L. (Toma, 78.), Kiss B. (Belényesi Cs., 84.), Oltean, Szabó L. – Lukács R. (Gábor, 72.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző:
Tóth L. (0–1) a 4., Paudits (11-esből, 1–1) a 33., Krausz (1–2) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila:
– Ellenfelünk három alkalommal került a kapunk elé, s két gólt is szerzett. Az egyéni hibák nem maradnak következmény nélkül, ugyanis nincs sok idő a javításra, számunkra innentől minden mérkőzés élet-halál harc lesz.
D
zurják József, másodedző (Gálhidi György eltiltása miatt): – Bizonyítottuk, hogy az elmúlt heti hazai vereségünk csupán kisiklás volt. Ezúttal tökéletesen működött a kommunikáció a játékosok között, s férfias küzdelemben, szervezett játékkal, megérdemelt győzelmet arattunk .

BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (0–1)
Budapest, Budafok,
Promontor utca, 300 néző. Vezette: Takács Tamás (Legeza László, Szvetnyik Bence)
BUDAFOK:
Kovács Z. – Margitics, Khiesz, Króner, Gohér – Oláh B., Micsinai (Csiszár, 85.) – Vankó, Kulcsár K., Kercsó (Farkas B., 59.) – Kovács D. (Filkor, 37.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
CSÁKVÁR:
Hermány – Papp M., Dulló, Baranyai Á., Galambos (Daru, 78.) – Mészáros D., Sándor Gy., Nándori (Deutsch L., 32.) – Skribek, Simon M., Baracskai (Molnár Cs., 65.). Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző:
Skribek (0–1) a 25., Baracskai (0–2) a 60., Kulcsár K. (1–2) a 62., Farkas B. (2–2) a 73. percben
Kiállítva:
Baranyai Á. (a második sárga lap után) a 89. percben
MESTERMÉRLEG

Csizmadia Csaba:
– Értékes pontot szereztünk, s külön örülök, hogy kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenünk, ugyanakkor sajnálom a kihagyott helyzeteket. Barátom, Szűcs Lajos kitűnően felkészítette a vendégek kapusát, ezért még számolok vele.
Szijjártó István:
– Színvonaltalan mérkőzés volt, végig a küzdelem dominált. Kapott góljainkat komoly védelmi hibák előzték meg, de kettő-nullás vezetésünknél biztos voltam a győzelmünkben.

CEGLÉDI VSE–TISZAKÉCSKE VSE 1–1 (0–0)
Cegléd,
Zsengellér Gyula Sporttelep, 500 néző. Vezette: Nagy Norbert (Csatári Tibor, Tőkés Róbert)
CEGLÉD:
Mursits – Rétyi T., Póti, Preklet, Farkas A. – Pallagi, G. Bíró (Földi, a szünetben), Nagy T. (Sigér Á., 52.) – Szilágyi P., Olasz D., Oldal (Csirmaz, 75.) Vezetőedző: Nagy Tibor
TISZAKÉCSKE:
Molnár M. – Sirokmán, Ludánszki B. (Oláh M., 74), Csáki, Kocsis G., Sváb – Horváth A., Szabó L. (Gréczi G., 65.), Tölgyesi – Puskás Z., Kirchner (Mihály D., 65.) Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző:
Mihály D. (0–1) a 81., Sigér Á. (11-esből, 1–1) a 93. percben
Kiállítva:
Olasz D. (a második sárga lap után) az 50. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor:
– Elégedett lehetek, mert emberhátrányban is sikerült egyenlítenünk, s végre itthon tartottunk egy pontot. Remélem, ebből erőt merítünk, és elindulunk felfelé a tabellán.
Szabó István:
– A kiállítás után elkezdtünk futballozni, helyzeteket alakítottunk és a vezetést is megszereztük. Hogy a hosszabbításban miért kaptunk gólt tizenegyesből, a játékvezetőtől kell megkérdezni. Összességében csapkodó volt a játék, sok párharccal, gyenge színvonallal, így aztán igazságos a döntetlen.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 25 16 2 7 56–29 +27 50
2. ZTE FC 25 15 5 5 49–31 +18 50
3. Kaposvári Rákóczi FC 25 14 8 3 41–28 +13 50
4. Békéscsaba Előre 25 12 7 6 41–30 +11 43
5. Budaörs 25 13 3 9 38–28 +10 42
6. Soroksár SC 25 11 5 9 43–34 +9 38
7. FC Csákvár 25 9 11 5 46–40 +6 38
8. ETO FC Győr 25 10 6 9 39–31 +8 36
9. Vasas FC 25 9 9 7 41–43 –2 36
10. Kazincbarcika 25 9 7 9 39–34 +5 34
11. Vác FC 25 7 12 6 27–26 +1 33
12. Nyíregyháza Spartacus FC 25 8 7 10 37–35 +2 31
13. Tiszakécske VSE 25 6 12 7 25–38 –13 30
14. Dorogi FC 25 7 8 10 34–38 –4 29
15. Budafoki MTE 25 8 4 13 30–43 –13 28
16. Balmazújváros 25 6 9 10 21–32 –11 27
17. Ceglédi VSE 25 6 6 13 26–46 –20 24
18. BFC Siófok 25 5 9 11 23–36 –13 24
19. Mosonmagyaróvár 25 4 9 12 23–38 –15 21
20. Monor 25 3 5 17 29–48 –19 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik