NB II: parádés csabai hétvége - hét a vége!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 14:30
A labdarúgó NB II 20. fordulójában a Békéscsaba idegenben 7–2-re kiütötte a Ceglédi VSE-t! A csabai gála főszereplője Nikola Pantovics és Thomas Prasler volt, előbbi három, utóbbi két gólt szerzett. A Siófok a Kisvárdát győzte le két góllal, míg a listavezető Nyíregyháza a Tatabánya ellen nyert ugyanilyen különbséggel. A Vasas a ZTE otthonában győzött, míg a Dunaújváros Sopronban hátrányból fordított. A Kozármisleny egyre nagyobb bajban van, a csapat most a Gyirmót ellen korán megszerzett előnyét nem tudta megtartani. A nap egyetlen remije a Szolnok és a Szigetszentmiklós találkozóján született meg.

 

Negyvenéves edzői pályafutása során még nem szégyellte magát Kiss László, a ceglédiek edzője annyira, mint a Békéscsaba elleni mérkőzés után. A Ceglédi VSE hazai pályán hét gólt kapott a lila-fehérektől, pedig a mérkőzés nem úgy indult, hogy súlyos zakó lehet a vége: a házigazdák a meccs elején többször is veszélyeztették a vendégkaput, és Koós Gábor révén vezetéshez is jutottak. Hat perccel később azonban Szabó Martin felelőtlenül szabálytalankodott a gólhelyzetből kisodródó Thomas Praslerrel szemben, ezért a kiállítás sorsára jutott, a büntetőt pedig Lucas értékesítette. Ezután összeomlott az emberhátrányban lévő ceglédiek védekezése, a csabaiak részéről először Prasler látta meg a lehetőséget, és a kapujától távol tartózkodó Kovács Attila felett távolról a kapuba emelt, majd Nikola Pantovics lőtt a kapus mellett a hálóba. A szünet után Prasler révén hamar jött az újabb csabai gól, de az emberhátrányban lévő hazaiak nem álltak be védekezni, mindent egy lapra feltéve támadtak és Farkas István lesipuskás góljával szépítettek. Ezután azonban ismét a csabaiak kerültek fölénybe, egyre több támadást vezettek Kovács Attila kapujára, és a hajrában már szinte tetszés szerint érték el góljaikat – Nikola Pantovics újabb két gólja után a csereként beállt Gajdos Zsolt vitte be a kegyelemdöfést jelentő hetedik találatot a ceglédi kapuba. A Békéscsaba így kiütéses győzelmet aratott a kiállítást követően teljesen szétesett Cegléddel szemben.

Többek között Molnár Balázs, Egressy Gábor, Kenesei Krisztián és Waltner Róbert szerepelt abban a ZTE-ben, míg Hrutka János, Tóth András, Tóth Norbert, Simek Péter, Aranyos Imre és Gyánó Szabolcs futballozott abban a Vasasban, amely a 2001–2002-es NB I-es bajnokságban mérkőzött meg egymással, amelynek végén a ZTE lett a bajnok. Annak a találkozónak 2–2 lett a végeredménye (úgy, hogy az akkor a kiesés ellen küzdő angyalföldiek bosszankodhattak a pontvesztés miatt), de ma már annak is tudnak örülni mindkét sportszervezetnél, hogy egyáltalán létezik a klub. A ZTE-nél épp a mai mérkőzés előtt jelentették be, hogy pénteken aláírták azt a szerződést, amellyel a város önkormányzatához kerültek a zrt. többségi részvényei, s ezzel elindult a klub konszolidációs folyamata. Az utóbbi időszakban a közutálat célpontjává vált Nagy Ferencnek tehát már semmilyen köze nincs az egerszegi labdarúgáshoz, de a Vasas ellen még nem látszott, hogy a ZTE sorsa jobbra fordulna: az angyalföldiek végig jobban játszottak ellenfelüknél, ziccerek sorát hagyták ki, és két kapufát is lőttek. A győztes gólra mégis a 75. percig várni kellett, ekkor a kapu elé belőtt labdát a jobb oldali kapufánál álló Tamás László lőtte a hálóba. A ZTE ezzel első vereségét szenvedte el tavasszal, míg a Vasas Szanyó Károllyal második győzelmét zsebelte be.

Sokáig még gólhelyzetig sem jutott el a listavezető Nyíregyháza a Tatabánya elleni, „kötelező győzelemnek” vélt találkozón. A 45. percben aztán Besztercei Attila buktatta a tizenhatoson belül Törtei Tamást, amiért piros lapot kapott, de a büntetőt Bajzát Péter a jobbra vetődő Farkasdiba lőtte! A szünet után tíz ember ellen már könnyebb dolga volt a Szparinak: az 59. percben Rezes László 12 méteres lövése a jobb sarokba vágódott, majd a 87. percben Szilágyi Péter bal oldali beadása után Bajzát az ötösről kapásból lőtt a léc alá. A Nyíregyháza hatos győzelmi sorozatban van, és úgy tűnik, hogy már semmi sem „mentheti meg” a csapatot attól, hogy jövőre ismét az NB I-ben szerepeljen. A Bányász sorsa pedig egyre inkább megpecsételődni látszik, Bozsik Péter együttese tavasszal nemhogy pontot, még gólt sem szerzett!

Két jogos tizenegyessel győzte le a feljutásért hajtó Siófok az egészen más célokért küzdő Kisvárdát. Bár az első félidőben még egyenrangú partnere volt a vendégcsapat a Siófoknak, ám Novák Alexisz értékesített büntetője után egyre egyértelműbbé vált a Balaton-partiak fölénye. A hajrában aztán egy újabb tizenegyesnek köszönhetően (amelyet ismét Novák értékesített) a hazaiak biztossá tették győzelmüket, igaz a Dunaújváros sikere miatt nem tudtak előrelépni a második helyre. Mindenesetre a Siófok tavaszi szereplésére nem lehet panasz, hiszen Horváth Károly tanítványai mind a négy mérkőzésüket megnyerték!

Továbbra is nyeretlen tavasszal a Soproni VSE-GYSEV, pedig a csapat az első félidőben még Horváth András közeli lövésével előnybe került a Dunaújváros PASE-val szemben. A második játékrész elején egy óriási ziccert hagyott ki Supka Attila együttese, ez pedig megbosszulta magát, hiszen a feljavuló újvárosiak pedig a két téli szerzemény, Urbin Péter és Petneházi Márk góljaival négy percen belül fordítani tudtak, és a meccs végéig megtartották előnyüket. A Dunaújváros így továbbra is tartja második helyét, míg a sok gonddal küszködő soproniak egyre közelebb kerülnek a kieséshez.

A nap egyetlen remije a Szolnoki MÁV és a Szigetszentmiklósi TK találkozóján született meg. A Szolnok az első félidő utolsó pillanatában Zsótér Donát lövésével szerzett vezetést, de a második játékrész közepén Irakli Kvekveskiri szabadrúgásával egyenlített a vendégcsapat. A hátralévő időben mindkét kapu előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, de maradt a döntetlen, amellyel igazából egyik csapat sem lehet elégedett.

A szombati nap utolsó mérkőzésen a Gyirmót FC Győr 3–1-re győzött a Kozármisleny ellen. A vendégek Oláh Lóránt révén a 21. percben vezetéshez jutottak, de a Gyirmót a szünet után hét percen belül fordítani tudott, majd a hajrában Oross Márton révén újabb gólt szerzett, így megszerezte a három pontot. A második gólt Illés Gyula egy 30 méterről elvégzett szabadrúgásból szerezte. A Misleny már hét pontot bukott el tavasszal amiatt, hogy nem tudta megtartani a meccs elején megszerzett előnyét és – a Tatabányával egyetemben – egyre nagyobb léptekkel halad a harmadosztály felé.

LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–KOZÁRMISLENY 3–1 (0–1)
Győr-Gyirmót, 400 néző. Vezette: Kovács Gergely (Huszár Balázs, Mohos Milán)
GYIRMÓT: Somogyi – Hajba, Lengyel D., Lázár P., Farkas M. (Illés Gy., a szünetben) – Magasföldi, Madarász – Beliczky, Papp K., Cseri (Fejes J., 83.) – Andorka (Oross, a szünetben).
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Kiss M., Petrók, Vattai, Fenyvesi – Szabó B. (Varga B., 68.), Kovács T. – Fitos, Oláh L., Cziráki (Nagy M. K., 64.) – Tóth D. (Nagy E., 55.)
Gólszerző: Oláh L. (0–1) a 21., Beliczky (1–1) a 58., Illés Gy. (2–1) a 65., Oross (3–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
SISA TIBOR
, a Gyirmót vezetőedzője: – Újra beigazolódott, a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Az életéért küzdő csapat ellen játszottunk, de örömteli, hogy hátrányból fordítottunk és góljaink mellett még több helyzetet is kidolgoztunk. Különösen a szünet utáni produkcióért érdemelnek meg minden dicséretet játékosaink.
EDUARDO ALMEIDA, a Kozármisleny vezetőedzője: – Két részre bontható a mérkőzés, mivel az első félidőben úgy játszottunk, ahogyan elterveztük és vezetésünk után volt esélyünk arra is, hogy növeljük előnyünket. A szünet után azonban mintha ki sem jöttünk volna az öltözőből. A hazaiak jobban hittek a győzelemben, s ennek meg is lett az eredménye.

SVSE-GYSEV–DUNAÚJVÁROS PASE 1–2 (1–0)
Sopron, 900 néző. Vezette: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SVSE: Halasi – Fazakas, Baranyai N., Sifter, Maráczi – Horváth A. – Németh L., Deme, Szabó L. (Faggyas, 70.) – Erdélyi (Heffler N.), Gaál B.
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Farkas V., Burucz (Kocsis G., 22.), Csehi T. – Lázár Zs. – Thiago (Godslove, 71.), Sárközi N., Böőr, Petneházi – Urbin (Perovics, 84.).
Gólszerző: Horváth A. (1–0) a 30., Urbin (1–1) a 62., Petneházi (1–2) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
SUPKA ATTILA
, a Sopron szakmai igazgatója: – Az első félidőben összeszedetten játszottunk, a szünet után azonban előjöttek a szokásos védelmi hibák, és így könnyen fordított az ellenfél. Célunk, hogy a koncentráltság tartson két félidőn keresztül.
DOBOS BARNA, a Dunaújváros szakmai igazgatója: – Nagyon jó csapat ellen győztünk. Volt egy nagyszerű tizenöt-húsz percünk, amelyet szeretnénk hosszabb időszakra kitolni a következő mérkőzéseken, s akkor nem lehet baj.

ZALAEGERSZEG–VASAS 0–1 (0–0)
Zalaegerszeg, 2850 néző. Vezette: Berger József (Szvetnyik Bence, Georgiu Teodorosz)
ZTE: Vlaszák – Hajdú N., Preklet, Kovács G., Nagy Z. – Sluka, Holdampf – Babati (Horváth V., 65.), Grbic, Frizoni (Kocsis A., 80.) – Tanque (Bíró, 54.)
VASAS: Németh G. – Horváth L., Görgényi (Tamás L., a szünetben), Grúz, Engel – Vida, Gál M. – Cseke (Menyhárt, 75.), Nagy T., Berecz – Ádám (Ferenczi, 81.)
Gólszerző: Tamás L. (0–1) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
LENDVAI MIKLÓS
, a Zalaegerszeg vezetőedzője: – Ezen a mérkőzésen ellenfelünk jobban játszott, így a Vasas győzelme megérdemelt. Több lehetősége is volt, és egyet gólra is váltott, ami a vesztünket okozta.
SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetőedzője: – Több helyzetet kihagytunk, kétszer a kapufát is eltaláltuk. Nagyon szervezett Zalaegerszeget győztünk le. Minden elismerésem játékosaimé, mert az utolsó pillanatig küzdöttek a három pontért, amelyre a mi helyzetünkben nagyon nagy szükség volt.

CEGLÉDI VSE–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 2–7 (1–3)
Cegléd, 400 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Márton Zsolt, Kiss Balázs)
CEGLÉD: Kovács A. – Robson, Szabó M., Farkas I., Pesti – Makrai – Koós (Szala, 20.), Kenderes, Koncz (Szabó D., 74.) – Puskás Z. (Markó, 48.), Lipusz.
BÉKÉSCSABA: Póser – Vozár, Koszó, Albert I., Juhász Gy. – Károly (Balogh M., 62.), Tölgyesi, Balog Zs., Lucas (Viczián, 87.) – Pantovics, Prasler (Gajdos, 83.)
Gólszerző: Koós (1–0) a 13., Lucas (11-esből, 1–1) a 20., Prasler (1–2) a 22., Pantovics (1–3) a 35., Prasler (1–4) az 52., Farkas I. (2–4) az 55., Pantovics (2–5) a 70., Pantovics (2–6) a 78., Gajdos (2–7) a 87. percben
Kiállítva: Szabó M. (buktatta a gólhelyzetben lévő Thomas Praslert) a 20. percben
MESTERMÉRLEG
KISS LÁSZLÓ
, a Cegléd szakmai igazgatója: – Megérdemelten nyert a Békéscsaba, mert könyörtelenül kihasználta emberelőnyét. Negyvenéves edzői pályafutásom alatt így még nem szégyelltem magam.
KOMJÁTI ANDRÁS, a Békéscsaba vezetőedzője: – Igaz tart még a böjt, ami a pályán számunkra szerencsére véget ért... Az eddigi mérkőzéseinkben is benne volt a győzelem, ezen a találkozón viszont sikerült megtörni a jeget.

SIÓFOK–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (1–0)
Siófok, 250 néző. Vezette: Nagy Róbert (Butkai Zsolt, Galán Roland)
SIÓFOK: Tajti N. – Kiss Zs., Tímár, Papp Sz., Novák – Fülöp N., Futó – Nagy D. (Gárdos, 73.), Ivancsics (Bogáti, 73.), Pál A. – Horváth P. (Horváth B., 85.)
KISVÁRDA: Nacsa – Bodnár L., Hegedűs T., Mboussi, Kornutjak – Nagy B. – Miskolczi (Brankovics, 43.), Fodor A., Irhás (Molnár R., 78.) – Pavlov, Farkas M. (Üveges, 70.)
Gólszerző: Novák (11-esből, 1–0) a 33., Novák (11-esből, 2–0) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
HORVÁTH KÁROLY
, a Siófok vezetőedzője: – Taktikailag mindenképpen az ellenfél fölé kerekedtünk, a kontrajátékokat megakadályoztuk, és ez segített főleg abban, hogy a mérkőzés eredményét a mi javunkra fordíthassuk.
RÉVÉSZ ATTILA, a Kisvárda szakmai igazgatója: – Játékosaim közül többen nem a képességüknek megfelelően játszottak, ezért a csapatjátékunk gyengébb volt az elvárttól. Ugyanakkor el kell ismerni, ez nem a tavalyi Siófok, s a legjobb formánkban sem lett volna esélyünk.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–TATABÁNYA FC 2–0 (0–0)
Nyíregyháza, 2000 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Demeter János, Tőkés Róbert)
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Szokol (Polényi G., 52.), Gengeliczki, Jánvári, Törtei – Ulvicki – Pákolicz (Kákonyi, 68.), Sándor I., Huszák, Rezes (Szilágyi P., 77.) – Bajzát
TATABÁNYA: Farkasdi – Besztercei, Páles, Szamosszegi, Zámbó – Ludánszki I., Bozsik J. (Kovács I., 76.) – Czanik, Bakos Sz. (Kis Sz., 73.), Birtalan B. (Móri, 67.) – Batizi-PócsiGólszerző: Rezes (1–0) az 59., Bajzát (2–0) a 87. percben
Kiállítva: Besztercei (Rezest buktatta a tizenhatoson belül) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
LUCSÁNSZKY TAMÁS, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Az első félidőben idegesen és pontatlanul játszottunk, de sikerült felőrölnünk ellenfelünk ellenállását, és azt gondolom, megérdemelten nyertünk.
BOZSIK PÉTER, a Tatabánya vezetőedzője: – A kiállításig uraltuk a mérkőzést, a hazai csapat alig jött át a felezővonalon, amelyben azért szerepe volt a szélnek is. A ránk jellemző hibák ezúttal sem kerültek el bennünket, a felesleges kiállítás után a mérkőzés teljesen más formát vett. Nincs mit szégyellnünk, abszolút helyt álltunk Nyíregyházán.

SZOLNOKI MÁV-STADLER RAIL FC–SZTK-ERIMA 1–1 (1–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 600 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Hofbauer Roland, Horváth Krisztián)
SZOLNOK: Pokorni – B. Tóth, Racskó, Papucsek, Fritz – Sipeki, Lengyel B. (Mundi, 68.) – Zsótér, Zsolnai, Rokszin (Kállai I., 36.) – Hamar Á. (Szepessy, 70.)
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Balogh M., I. Jakovljevics, Pollák – Barna Zs., Kvekveskiri – Kollega, Deutsch (Vágó L., a szünetben), Majoros (Takács T., 75.) – Fekete Á. (Khous, 60.)
Gólszerző: Zsótér (1–0) a 45., Kvekveskiri (1–1) az 58. percben
MESTERMÉRLEG
KIS KÁROLY
, a Szolnoki MÁV vezetőedzője: – Játékosaim nem éltek az első félidő utolsó percében szerzett gól lélektani előnyével, és ezért nagy árat fizettünk.
PRISZTAI VIKTOR, az SZTK-Erima vezetőedzője: – Szolnokon hagytunk két pontot. A hazaiaknál tudatosabban próbáltunk futballozni, s bár mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, nekünk voltak nagyobb ziccereink.


AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 20 16 2 2 39–13 +26 50
2. Dunaújváros PASE 20 13 3 4 35–20 +15 42
3. Siófok 20 12 4 4 29–17 +12 40
4. Balmazújváros 19 9 5 5 36–30 +6 32
5. FC Ajka 19 9 4 6 31–26 +5 31
6. Békéscsaba Előre 20 8 6 6 35–27 +8 30
7. Zalaegerszegi TE FC 20 8 6 6 28–27 +1 30
8. Gyirmót FC Győr 20 8 5 7 31–25 +6 29
9. Vasas 20 8 3 9 29–33 –4 27
10. Soproni VSE 20 6 5 9 24–30 –6 23
11. Szigetszentmiklósi TK 20 6 5 9 18–24 –6 23
12. Szolnoki MÁV FC 20 6 4 10 29–30 –1 22
13. Kisvárda SE 20 5 7 8 30–31 –1 22
14. Ceglédi VSE 20 6 2 12 25–36 –11 20
15. Duna FC Tatabánya 20 3 3 14 14–46 –32 12
16. Kozármisleny 20 2 4 14 17–35 –18 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik