A Szeged lelassította az MTK-t, a Vasas négyet hintett Csákváron

Vágólapra másolva!
2019.11.24. 12:54
null
A Nyíregyháza Hornyák Marcell góljával nyert Szolnokon (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország, november 10.)
Vasárnap rendezték a 18. fordulót a labdarúgó NB II-ben. A Szeged 1–1-es döntetlent ért el az MTK ellen, s ez azt jelenti, hogy a listavezető kék-fehérek kilenc győzelem után először veszítettek pontokat. A Vasas hátrányból felállva 4–2-re győzött Csákváron, a Gyirmót hazai pályán nem bírt a Budafokkal. A nagy múltú csapatok csatáján a Békéscsaba a ráadás utolsó percében mentett pontot az ETO ellen. A kora délutáni meccseken a Budaörs magabiztosan győzte le a Kazincbarcikát, a Siófok a Vác ellen nyert. A Nyíregyháza Szolnokon diadalmaskodott, a Tiszakécske Dorogról távozott győzelemmel.


A labdarúgó NB II 18. fordulójában a Szeged-Csanád GA otthon mintegy 4000 néző előtt 1–1-es döntetlent ért el az MTK ellen, ez pedig azt jelenti, hogy a listavezető kék-fehérek sorozatban kilenc győzelem után veszítettek pontokat. A vezetést a meccs elején a csongrádiak szerezték meg, Kóródi Nándor beadására Gajdos Zsolt érkezett remekül és lőtt a hálóba. A szünet előtt egyenlített az MTK: jobb oldali beadásra érkezett Lencse László, és az üres kapuba passzolta a labdát. Michael Boris együttese továbbra is öt pont előnnyel áll a tabella élén.

A különbség azért is változatlan, mert az üldözők közül a Budafok szintén ikszelt a Gyirmót FC Győr vendégeként. A gyirmótiak a 11. percben Nagy Patrik révén tizenegyest hibáztak, de a félidő végén Széles Imre góljával vezetést szereztek – a védő szöglet utáni kavarodást követően lőtt a hálóba. A szünet után Csertői Aurél együttese több lehetőséget is elhibázott, és jött is a büntetés, a hajrá elején Kovács Dávid Rusák Edvárd mellett a bal alsó sarokba gurított.

Gólokban gazdag meccsen, hátrányból felállva nyert a Vasas a Csákvár otthonában. Szedlár Zoltán vezető gólját követően a szünet után két nagy védelmi hibát kihasználtak a csákváriak, Baracskai Roland három percen belül kétszer is betalált. A szintén jó napot kifogó Szedlár hamarosan egyenlített, majd jött Terbe Botond, aki futtából, 25 méterről úgy bombázott a kapuba, hogy a labda a lécről pattant a gólvonal mögé. Birtalan Botond a ráadásban biztossá tette a Vasas sikerét.

Az ETO FC Győr edzőjeként tért vissza Békéscsabára Boér Gábor, aki hosszú éveken át idén nyárig dolgozott a lila-fehéreknél – az első időkben a második csapat, majd később az első csapat trénereként. Lovrencsics Balázs korai gólja talpra ugraszthatta a trénert, a győriek sokáig jól is őrizték az előnyüket, de a hajrában egyre veszélyesebben támadott a Békéscsaba, és végül sokadik lehetőségét gólra váltva egyenlített – a 94. percben a bal oldali szögletre Tóth Dániel robbant be, és a kapuba fejelt.

Értékes győzelmet aratott a Tiszakécske Dorogon, ezzel bizonyította, hogy felállt a padlóról a Budaörs elleni hazai ötgólos vereség után. Gréczi Gábor és Puskás Zoltán találatára a hajrában csak egyszer tudott válaszolni a Dorog Tomás Lénárt révén.

Kis Károly vezetőedző betegsége miatt nem tarthatott az Ajkával Soroksárra, helyette megbízott edzőként Jeney Gyula irányított a bakonyiakat. Korozmán Kevin az első félidő végén a kapuba fejelte a labdát Molnár Róbert remek beadása után, így a Soroksár öt nyeretlen meccs után győzött ismét.

Remek játékkal győzte le a Budaörs a Kazincbarcikát, a 3–1-es sikerhez a közelmúltban a klubhoz igazoló Zsidai László két góllal járult hozzá. A Nyíregyháza Lengyel Roland irányításával második bajnokiját is megnyerte, a győztes gólt a Szolnok otthonában Hornyák Marcell szerezte, a támadó Kovács Norbert átadása után lőtt a kapuba. A Siófok sok helyzetéből kettőt gólra váltva verte meg hazai környezetben a sereghajtó Vácot.

NB II
18. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD G. A.–MTK BUDAPEST 1–1 (1–1)
Szeged,
Szent Gellért Fórum, 4000 néző. Vezette: Radványi Ádám (Szvetnyik Bence, Kovács Gábor)
SZEGED: Takács J. – Kárász, Tóth G., Deák I., Mohl (Pongrácz, 88.) – Zvara, Oláh G., Tóth M. – Varga Sz. (Bitó, 76.), Kóródi – Gajdos (Sóron, 64.). Vezetőedző: Joao Janeiro
MTK: Somodi – Fülöp N., Varju, Baki (Kanta J., a szünetben), Deutsch B. – Cseke, Palincsár, Bognár I. (Mezei, 56.) – Vass P. (Simon A., 75.), Lencse, Katona M. Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Gajdos (1–0) a 9., Lencse (1–1) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Joao Janeiro
: – Boldog vagyok, mert nehézségeink ellenére egyenrangú ellenfelei voltunk a kitűnő MTK-nak. Négyszázötven mérkőzésen ültem edzőként a kispadon, de először vagyok elégedett egy döntetlennel.
Michael Boris: – Kezdeti bizonytalankodásunkat góllal büntette ellenfelünk. Azt követően rendeztük sorainkat, és a szünetig sikerült egyenlítenünk. A második félidő nagy részében mi domináltunk, de nem tudtuk kiharcolni sorrendben tizedik győzelmünket.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–VASAS 2–4 (0–1)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 500 néző. Vezette: Barna Gábor (Kis Zoltán, Kiss Balázs)
CSÁKVÁR: Markek – Csató M., Albert I., Tányéros Á. – Mim (Sipos Z., 71.), Mészáros D., Madarász M., Deutsch L. (Kocsis B., 58.) – Skribek – Sejben (Pratsler, 79.), Baracskai. Vezetőedző: Visinka Ede
VASAS: Bősz – Terbe, Szivacski, Gál M., Hajdú Á. (Tóth B., 62.), Lakatos Cs. – Kovács M. – Hinora (Viczián, 86.), Kleisz (Daróczi, 73.), Szedlár – Birtalan B. Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző: Szedlár (0–1) a 44., Baracskai (1–1) az 59., Baracskai (2–1) a 62., Szedlár (2–2) a 66., Terbe (2–3) a 84., Birtalan B. (2–4) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede:
– Nyílt meccsen kettő-egy után okosabban kellett volna futballoznunk. Terbe Botond bombagólja eldöntötte a találkozót.
Szanyó Károly: – A sors igazságtalansága lett volna, ha nem nyerünk. Góljaink élményszámba mentek, köszönjük szurkolóink támogatását.

GYIRMÓT FC GYŐR–BUDAFOKI MTE 1–1 (1–0)
Győr-Gyirmót, 496
néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Lémon Oszkár)
GYIRMÓT: Rusák – Villám, Hudák D., Széles I., Zeke – Vass Á. – Májer M., Nagy P., Vogyicska (Lázár P., 82.), Heffler N. (Koltai, 84.) – Szarka Á. (Herjeczki, 84.). Vezetőedző: Csertői Aurél
BUDAFOK: Póser – Margitics, Vaszicsku, Romic, Gohér (Kirják, 60.) – Filkor, Oláh B. (Horváth R., 72.) – Vankó (Kulcsár K., 72.), Soltész, Szabó M. – Kovács D. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Széles I. (1–0) a 45., Kovács D. (1–1) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Több százszázalékos helyzetünk maradt kihasználatlanul, ezért bosszús vagyok, hiszen egy agyonnyert meccsen veszítettünk pontokat. Céljaink érdekében a riválisainkat nem szabad hagyni felállni vesztes állásnál. A helyzetkialakítással elégedett vagyok, az értékesítéssel azonban nem.
Csizmadia Csaba: – Boldogan távozunk Gyirmótról, hiszen pontot szereztünk. A kihagyott tizenegyes ellenére nekünk voltak nagyobb helyzeteink, de nem vagyok szomorú az egy pont miatt. A jövőben sokkal agresszívabb játékot várok el csapatomtól.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ETO FC GYŐR 1–1 (0–1)
Békéscsaba, 590
néző. Vezette: Káprály Mihály (Szilágyi Norbert, Sinkovicz Dániel)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szalai D., Farkas M., Nagy S., Mészáros M. – Király P., Hursán, Babinyecz (Tóth D., 77.), Bidzilya – Gréczi M. (Burai, 69.), Pantovics (Kovács Á., a szünetben). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
GYŐR: Rengel – Kovács K., Gengeliczki (Horváth Z., 82.), Borbély, Vári – Vaskeba (Bagi, 59.), Charizopulos, Kun B. (Simon M., 84.), Szánthó – Andrics, Lovrencsics B. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Lovrencsics B. (0–1) az 3., Tóth D. (1–1) a 94. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Az első félidő nem tetszett, nem úgy játszott a csapat, ahogy terveztük. A korán kapott gól megfogta a gárdát. A második játékrészben mindent megtettünk, hogy fordítsunk, összességében nem vagyok elégedett az eredménnyel.
Boér Gábor: – Igazságtalan a futball, főleg, ha igazságtalanná teszik.

BUDAÖRS–KAZINCBARCIKA 3–1 (1–0)
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, 50 néző. Vezette: Kovács Gergely (Kulman Tamás, Ország Péter)
BUDAÖRS:
Szabó Balázs – Molnár Cs., Mocsi, Kékesi, Ódé – Stieber A., Zsidai, Horváth E. (Fodor D., 59.), Medgyes S. – Kulcsár T. (Bakos Sz., 76.), Molnár B. (Szabó Bálint, a szünetben). Szakmai igazgató: Bognár György
KAZINCBARCIKA:
Horváth L. – Iszák, Oltean, Fótyik, Farkas A. – Kercsó (Lukács R., 60.), Krausz – Oldal (Ádám F., 33.), Géringer T., Berki – Fekete Á. (Kanalos, 69.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző:
Horváth E. (1–0) a 2., Zsidai (2–0) az 54., Zsidai (3–0) a 80., Lukács R. (3–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: –
Időnként nagyon jól játszottunk, több helyzetet is kidolgoztunk. Ha egy kicsit céltudatosabbak vagyunk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.
Gálhidi György: –
A Budaörs ma minden tekintetben felülmúlt minket. Nem tudom az okát, de ma nem ismertem a csapatomra.

DOROGI FC–TISZAKÉCSKEI LC 1–2 (0–1)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Varga Zsolt, Tőkés Róbert)
DOROG: Mursits – Nyíri V., Lénárt, Berkó, Forró – Földi B. (Barna G., 74.), Albert Á., Mészáros Á. (Lencsés B., 70.), Papp M. – Délczeg, Paudits (Vígh Á., 70.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Erdélyi B., Csáki, Kardos N., Preklet, Fabio – Oláh M., Tölgyesi – Gréczi G. (Kovács D., 87.), Puskás Z. (Zádori, 66.), Szuhodovszki (Horváth A., 60.). Megbízott edző: Virágh Ferenc
Gólszerző: Gréczi G. (0–1) a 4., Puskás Z. (0–2) az 56., Lénárt (1–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Korán vezetést szerzett az ellenfél, ez rányomta bélyegét az egész meccsre. Későn tudtunk szépíteni, sajnos már nem maradt időnk az egyenlítésre.
Virágh Ferenc: – Először is köszönöm a szurkolóinknak, hogy eljöttek, és szurkoltak, különösen az utolsó percekben nagy szükségünk volt erre. Küzdelmes mérkőzésen bizonyítottuk, hogy tudunk egységesen és alázatosan futballozni.

SZOLNOKI MÁV FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–1 (0–0)
Szolnok,
Tiszaligeti Stadion, 600 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Horváth Zoltán, Kovács II Gábor)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Papp Sz., Horgosi, Szabó R. – Kovács O. – Szabó P. (Csirmaz, 67.), Tisza K., Földi M. (Tóth Benjamin, 80.), Kotula – Rokszin (Annus, 67.), Vólent. Vezetőedző: Csábi József
NYÍREGYHÁZA: Jova – Csilus Á., Fodor F., Talabér, Svedyuk – Szekszárdi, Végső – Kovács N., Kártik (Ötvös, 72.), Szinanovics (Gyurján B., 77.) – Hornyák (Tóth Barna, 83.). Edző: Lengyel Roland
Gólszerző: Hornyák (0–1) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József:
– A mai mérkőzésben nem volt benne, hogy vereséget szenvedünk. Domináltunk, az történt a pályán, amit mi akartunk, de egy kontra a vesztünket okozta. Ennél a Nyíregyházánál jobb csapatokat is legyőztünk már. Várhattak volna az edzőváltással még két hetet…
Lengyel Roland: – Azt kaptuk, amit vártunk, tudtuk, hogy a Szolnok képes sok párharcot nyerni, de felkészültünk belőlük. Inkább küzdelmes mérkőzés volt, mint közönségszórakoztató, de a lényeg, hogy megszereztük a három pontot. Ha a végén a hazaiak kihasználják a helyzetüket, akkor azt mondtam volna, hogy igazságos a döntetlen.

BFC SIÓFOK–VÁC FC 2–0 (1–0)
Siófok, 200
néző. Vezette: Hanyecz Bence (Aradi József, Legeza László)
SIÓFOK: Hutvágner – Csilus T., Lorentz, Bora, Jánvári – Horváth A., Tajthy (Magasföldi, 57.) – Bencze (Balogh B., 70.), Szakály D., György (Réti, a szünetben), Horváth P. Vezetőedző: Gál István
VÁC: Halasi – Szűcs K., Dulló, Hajnal B., Juhász Gy. – Bonivárt, Géringer L. (Szalánszki, 83.) – Bartos (Zámbó, 72.), Katona M., Magos – Pölöskei P. (Lefler, 57.). Edző: Burzi Attila
Gólszerző: Szakály D. (1–0) a 6., Magasföldi (2–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Gál István:
– Nagyon szervezetten védekező csapat ellen játszottunk, ennek ellenére a rengeteg helyzetünkből kettőt sikerült kihasználnunk, és ezzel megérdemelten nyertünk.
Burzi Attila: – Addig, amíg nem tudunk gólt rúgni, megmaradunk szimpatikus vesztesnek.

SOROKSÁR SC–FC AJKA 1–0 (1–0)
Budapest,
Haraszti út, 300 néző. Vezette: Zám Zsolt (Punyi Gyula, Márkus Péter)
SOROKSÁR: Varga Á. (Abu, 68.) – Molnár R., Takács Zs., Gyömbér, Pászka – Huszák – Csonka, Lőrinczy (Orosz M., 63.), Csernik (Misics, 82.) – Gárdos, Korozmán K. Vezetőedző: Lipcsei Péter
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Görgényi, Csemer (Oláh L., 82.) – Lengyel B. – Soltész D. (Nagy B., 66.), Csizmadia, Kenderes, Horváth P. (Illés D., 66.) – Nagy K. Megbízott edző: Jeney Gyula
Gólszerző: Korozmán K. (1–0) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Megbeszéltük, hogy ez olyan mérkőzés lesz, amelyen csak vért izzadva tudjuk megszerezni a három pontot, teljesen mindegy, milyen áron. Egy jó Ajkát sikerült legyőzni, de ha pontosabbak vagyunk a második félidőben, a végén nem kellett volna izgulnunk. Sajnos közben kapusunkat, Varga Ádámot is sérülés miatt elvesztettük.
Jeney Gyula: – Nehéz egy ilyen meccs után higgadtan nyilatkozni, mert sokkal többet érdemeltünk volna, mint amit kaptunk. Tipikus egygólos mérkőzés volt, sajnos azt az egy gólt nem mi szereztük.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 16 11 4 1 41–19 +22 37
2. Budafoki MTE 16 10 2 4 31–17 +14 32
3. FC Csákvár 16 10 1 5 28–26 +2 31
4. Gyirmót FC Győr 17 9 4 4 24–13 +11 31
5. BFC Siófok 16 8 5 3 28–17 +11 29
6. Vasas FC 16 7 4 5 31–24 +7 25
7. ETO FC Győr 16 6 6 4 22–18 +4 24
8. Dorogi FC 16 7 2 7 22–20 +2 23
9. Budaörs 16 6 3 7 24–23 +1 21
10. Kazincbarcika 17 5 6 6 22–23 –1 21
11. Szeged-Csanád Grosics 16 5 5 6 22–22 0 20
12. Nyíregyháza Spartacus FC 16 6 1 9 24–28 –4 19
13. Szolnoki MÁV FC 16 5 4 7 15–20 –5 19
14. Békéscsaba Előre 16 5 4 7 16–23 –7 19
15. Soroksár SC 16 5 3 8 17–28 –11 18
16. Tiszakécske VSE 16 5 3 8 16–30 –14 18
17. FC Ajka 16 4 4 8 26–29 –3 16
18. Szombathelyi Haladás 16 3 6 7 19–24 –5 15
19. Vác FC 16 1 3 12 8–32 –24 6
20. Balmazújváros 0 0–0 0 0
A Balmazújvárost kizárták.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik