A hajrában mentett pontot, élen maradt a Gyirmót, újra botlott a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 13:30
null
Ismét botlott a Vasas, ezúttal a Kazincbarcika győzte le az angyalföldi csapatot (Fotó: Török Attila)
A 15. kört rendezték vasárnap a labdarúgó NB II-ben. A kora délutáni mérkőzéseken a Zalaegerszeg a Budaörssel szemben maradt alul Tatabányán, míg a Vasas a Kazincbarcika ideiglenes otthonában, Putnokon veszített. Az éllovas Gyirmót odahaza csak döntetlenre volt képes a kieséstől menekülő Siófok ellen, a forduló záró összecsapásán pedig a Balmazújváros egy késői góllal verte meg a vendég Nyíregyházát. Ez volt Bekő Balázs első diadala a tavasszal még NB I-es együttes kispadján.


LABDARÚGÓ NB II
15. FORDULÓ

Egyik dobogós együttes sem tudott győzni a másodosztály 15. fordulójában, a sorrend mégsem változott az élbolyban. A listavezető Gyirmót úgy végzett 2–2-re az alsóházban tanyázó Siófok ellen, hogy a fordulatos találkozót csak a 90. percben, Nagy Péter tizenegyesével tudta döntetlenre menteni. A Balaton-partiak sorrendben hatodik a bajnokijukon ikszeltek. További érdekesség, hogy miközben Mihalecz István együttese 14 kör alatt mindössze 8 gólra volt képes, most egyetlen meccsen ennek az egynegyedét érte el az éllovas otthonában.

A Zalaegerszegnek nyolcfordulós veretlenségi sorozata ért véget Tatabányán, ahol a Budaörs vendégeként szerepelt. A főszereplő Sajbán Máté volt, az első gólt előkészítette, a másodikat egy szép egyéni megmozdulás után ő maga lőtte. A zalaiaknak nem volt jó hetük, hiszen kedden a Diósgyőrrel szemben kiestek a Magyar Kupából, de a vasárnapi kudarc ellenére is megőrizték második helyüket a tabellán.

A harmadik pozíciót birtokló Békéscsaba a Váchoz látogatott, amely közel két és fél év után játszhatott újra a saját stadionjában. Legutóbb 2016. május 29-én szerepelt otthon a Duna-parti gárda, amely akkor az SZTK-t verte meg 4–0-ra. A váci drukkerek nagyon ki voltak már éhezve a futballra, hiszen most 1100-an látogattak ki. Bár a teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a belépés ingyenes volt a viharsarkiak elleni mérkőzésre. Az első félidőben a váciak domináltak, hiszen a helyzetek alapján akár több góllal vezethettek volna, mégis találat nélkül tértek pihenőre a csapatok. Szünet után pár perccel Szalai Dániel megkapta a második sárga lapját, azaz emberelőnybe került a Vác, ám ezt csak a 85. percben tudta gólra váltani.

Ekkor Zsolnai Richárd tizenegyesből vette be a kaput. Zoran Szpisljak gárdája azonban egy figyelmetlenség miatt képtelen volt megőrizni az előnyét, így a Csaba egy ponttal távozott Vácról, ami sikernek könyvelhető el, hiszen közel egy félidőt tíz emberrel játszott végig a lila-fehér együttes. A Vác zsinórban negyedszer ikszelt a bajnokságban.

Két újonc találkozott egymással Tiszakécskén, ahová a Kaposvár látogatott. Bár a vendégek állnak előrébb a tabellán, mégis a házigazdák győztek 2–1-re, s immár nyolc forduló óta őrzik veretlenségüket.

Sorrendben harmadik vereségét szenvedte el a Vasas, amely Putnokon lépett pályára, a Kazincbarcika vendégeként. Tony-Markos Kanalos góljával már a 3. percben előnyhöz jutott a Barcika, sőt, a félidő közepén akár kettővel is vezethetett volna, ám Lukács Raymond büntetőjét Bese Balázs a kapufára ütötte, onnan pedig kifelé jött a labda. Ez a hiba megbosszulta magát, mert két perc múlva Bévárdi Zsombor révén kiegyenlített az angyalföldi együttes. A fordulást követően néhány perccel egy szabadrúgás után a felső lécről kipattanó labdát Lukács Raymond passzolta a kapuba. A hátralévő időben mindkét csapatnak adódott még helyzete, de az eredmény már nem változott. A Vasas egymást követő harmadik bajnokiján maradt alul, s az elmúlt 11 mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni, így továbbra is csak tizedik a tabellán.

A forduló leggólgazdagabb találkozóját Dorogon játszották, ahol a hazaiak 4–3-ra verték a Győri ETO-t. A meccs amolyan keretes szerkezetű volt, mert a duplázó Jakab Dávid szerezte az első és utolsó gólt, eközben azonban a hazaiak négyszer is betaláltak, míg a győriek csak egyszer, ezért a három pont Dorogon maradt. Miskei Attila gárdája öt sikertelen bajnoki után tudott újra győzni. A krónikához tartozik, hogy a 9. percben Paudits Patrik büntetőjét a vendégek kapusa, Horváth Tamás kivédte, sőt ezután a játékos ismétlését is hárította.

A középmezőny elején helyet foglaló két alakulat csapott össze a Soroksár–Csákvár meccsen. Bobál Gergely korai góljával a látogatók jutottak előnyhöz, ezt Kundrák Norbert még éppen az első játékrész lefújása előtt egalizálta, s ez maradt a végeredmény is. Bár a 88. percben Kiprich Dávidot második sárga lappal leküldte a pályáról a játékvezető, a néhány percnyi emberelőny kevés volt a Soroksárnak a három pont megszerzéséhez.

 

 

Többek között két másik Pest megyei csapat idegenbeli diadaláról is emlékezetes marad az első novemberi játéknap. Mind a fordulót az utolsó helyről kezdő, újonc Monor, mind a szintén a kiesés ellen küzdő Cegléd idegenben diadalmaskodott. A Monor Mosonmagyaróvárról tért haza 2–0-s sikerrel, s ennek köszönhetően kettővel feljebb ugrott a tabellán, miközben legyőzött ellenfele visszacsúszott a sereghajtó pozícióba. Az Óvár sorrendben a hetedik vereségét szenvedte el, s úgy tűnik, egyelőre a trénerváltás sem hozott előrelépést.

A Cegléd Budafokon tudott 2–1-re nyerni úgy, hogy egy szabadrúgást követően Preklet Csaba fejesével hamar vezetéshez jutott. Ezt Filkor Attila találatával még ki tudták egyenlíteni a – másodosztályban első alkalommal Csizmadia Csaba által irányított – fővárosiak, ám Oldal Tibor lövésére már nem volt válaszuk. Nagy Tibor együttese egymás után a harmadik bajnokiját nyerte meg, miközben az immár utolsó előtti Budafok sorrendben negyedszer hagyta el vesztesen a pályát.

Két szebb múltú együttes randevúzott a forduló záró mérkőzésén, amelyen a Balmazújváros Kóródi Norbert hajrában, estében rúgott góljával 2–1-re legyűrte a Nyíregyházát. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy 0–0-s állásnál Patvaros Zsolt fejesénél nem adtak meg egy találatot a házigazdáknak, pedig a visszajátszás alapján a labda áthaladt a gólvonalon. Amióta Horváth Ferenc távozása után Bekő Balázs átvette a Balmaz irányítását, most tudtak először nyerni a hajdúságiak. A Szparinál azonban az edzőváltás sem hozott gyökeres fordulatot, a nyírségiek az elmúlt három körben nyeretlenek maradtak, s mindössze egy pontot gyűjtöttek.

BALMAZÚJVÁROS–NYÍREGYHÁZA 2–1 (1–0)
Balmazújváros, 500
néző. Vezette: Molnár Attila (Szalai Balázs, Horváth Zoltán)
BALMAZÚJVÁROS:
Szécsi – Szalai A. (Kamarás, 74.), Jagodics B., Bora, Farkas N. – Peszmeg (Erdei, 57.) – Domokos (Ternován, 57.), Patvaros, Pongrácz – Berki, Kóródi. Vezetőedző: Bekő Balázs
NYÍREGYHÁZA:
Fadgyas – Polényi, Rubus, Fodor F., Forró (Daru, 85.) – Kulcsár H. (Ötvös, 63.), Végső – Pekár, Kártik, Rezes (Nagy J., a szünetben) – Hornyák M. Vezetőedző: Lengyel Roland
Gólszerző:
Berki (11-esből, 1–0) a 30., Kártik (1–1) a 49., Kóródi (2–1) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs:
– Nagyon kellett a győzelem, úgy érzem, sokat is tettünk érte, amit viszont felépítettünk az első félidőben, majdnem sikerült elrontanunk a folytatásban.
Lengyel Roland:
– Két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben kontrára játszottunk, sajnos kevés lehetőséggel, a másodikban azonban sikerült stílust váltanunk, sőt akár a három pontot is megszerezhettük volna. Csalódott vagyok, hogy a végén pont nélkül kellett távoznunk Balmazújvárosból.

GYIRMÓT FC GYŐR–BFC SIÓFOK 2–2 (0–0)
Győr-Gyirmót, 780
néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Mohos Milán, Legeza László)
GYIRMÓT:
Rusák – Varga P., Szilvási, Lázár P. (Sandal, 85.), Széles (Présinger, 75.) – Kontár (Horváth R., 75.), Nagy P. – Herjeczki, Strestík, Heffler N. – Szarka Á. Vezetőedző: Szepessy László
SIÓFOK:
Molnár P. – Csilus T. (Hidvégi, 69.), Fehér Zs., Gál M., Csibra – Réti – Bolla B., Horváth A. (Balogh B., 53.), Medgyes – Elek, Zamostny (Kiss B., 86.) Vezetőedző: Mihalecz István
Gólszerző:
Szarka Á. (1–0) az 59., Zamostny (1–1) a 61., Elek B. (1–2) a 68., Nagy P. (11-esből, 2–2) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Szepessy László:
– Jól megszervezte a játékát a Siófok, kitűnően kontrázott, dinamikusan futballozott. A nagy nyomásnak köszönhetően sikerült egyenlítenünk, sőt a győzelemre is volt esélyünk, de szerencsére a döntetlen ellenére is növelni tudtuk az előnyünket az üldözőink előtt.
Mihalecz István:
– A helyzetek és a játék képe alapján is közelebb álltunk a győzelemhez, mint a hazaiak. Fontos volt, hogy a csapat elhitte, hogy nyerhet, remélem, ez a felfogás megmarad a hátralévő fordulókra is.

SOROKSÁR SCAQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (1–1)
Budapest, Haraszti út, Szamosi Mihály sporttelep, 600 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Hofbauer Roland, Szilágyi Norbert)
SOROKSÁR: Kovács D. – Gárdos (Molnár R., 59.), Dvorschák, Valencsik, Bor – Derekas, Gyömbér, Tamási Zs. (Lőrinczy, 73.) – Albert Á., Pál A. (Lakatos I., 63.), Kundrák. Vezetőedző: Lipcsei Péter
CSÁKVÁR: Tóth B. – Csilus Á., Csonka, Kiprich D., Baranyai Á. – Sándor Gy. (Simon M., 63.), Farkas A. – Tamás N., Daróczi (Nádori, 54.), Nagy Zs. – Bobál G. (Sejben, 71.) Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Bobál G. (0–1) a 13., Kundrák (1–1) a 43. percben
Kiállítva: Kiprcih D. (második sárga lap után) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Egy pontrúgást követően hamar hátrányba kerültünk, ám szerencsére lélektanilag remek pillanatban, a szünet előtt tudtunk egyenlíteni. Igazságosnak tartom a döntetlent, de hazai pályán nem lehetek teljes mértékben elégedett az egy ponttal.
Szijjártó István: – Értékes döntetlent játszottunk, egy jó csapat otthonában. A vezetés megszerzését követően túlságosan átadtuk a kezdeményezést a Soroksárnak, azonban így is adódtak lehetőségeink, amelyek sajnos rendre kimaradtak.

BUDAÖRSZTE 2–0 (2–0)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 150 néző. Vezette: Pillók Ádám (Lémon Oszkár, Bertalan Dávid)
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt, Fényes (Kékesi, 54.), Tányéros Á., Medgyes – Csiki (Fejős, 23.) – Lengyel B. (Csobánki, 70.), Kesztyűs, Czvitkovics – Sajbán Máté, Végh G. Szakmai igazgató: Bognár György
ZTE: Zöldesi – Kónya, Kiss M., Devecseri, Gergényi – Bedi, Hudák M. – Madarász (Horváth K., a szünetben), Barczi, Babati (Gajdos, a szünetben.) – Novák (Balázs Zs., 65.) Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Csiki (1–0) a 13., Sajbán Máté (2–0) a 37. percben.
MESTERMÉRLEG:
Bognár György: – Mindig örülök, ha az ellenfél kapusa a mezőny legjobbja. Annak is örülök, hogy sok helyzetet tudtunk kidolgozni, annak már kevésbé, hogy ezekből keveset értékesítettünk.
Dobos Barna: – A Budaörs az első félidőben sokkal jobban használta ki a helyzeteit, az ebből adódó hátrányt pedig nem tudtuk ledolgozni. A jobb helyzetkihasználás döntötte el a mérkőzést.

DUNA ASZFALT TISZAKÉCSKEKAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1 (1–1)
Tiszakécske, 600 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Kormányos II Gábor, Csatári Tibor)
TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Huszti A., Kardos N., Ludánszki, Sváb – Mihály (Puskás Z., 59.), Kocsis G., Horváth A., Tölgyesi (Köböl, 84.), Károly (Oláh M., 90.) – Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Szabó István
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler (Nagy K., a szünetben), Nagy J., Ur, Hadaró – Szakály A., Nagy R., Tömösvári (Csernák, 71.), Bíró, Lakatos G. – Beliczky (Kollega, 75.) Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Kocsis G. (1–0) a 9., Szakály A. (1–1) a 27., Batizi-Pócsi (2–1) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István: – A fiúk az első tizenöt-húsz percben meg tudták azt valósítani, amit kértem tőlük, ekkor próbáltunk előnyhöz jutni és ez sikerült is. Élvezetes, szórakoztató mérkőzés volt, örülök, hogy mi jöttünk ki belőle győztesként.
Waltner Róbert: – Sajnos elveszítettük a veretlenségi sorozatunkat, a Tiszakécske szívvel-lélekkel küzdött a győzelemért, megérdemelte a három pontot. Akarat és alázat nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Jó csapat vagyunk, de nem mindig a jobbik nyer.

VÁC FCBÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–1 (0–0)
Vác, Városi Stadion, 1100 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Szabó N., Földi – Görgényi (Mátyás, 54.), Tóth G. – Csillag D. (Borvető, 63.), Zsolnai, Varga Sz. (Szekszárdi, 89.) – Murai. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szalai D., Viczián, Szélpál N., Nagy S., Zahorán – Gránicz (Mezei 4., Szinanovics, 77.), Lustyik, Hursán – Urbin (Máris, 54.), Szatmári I. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Zsolnai (11-esből, 1–0) a 86., Szélpál N. (1–1) a 91. percben
Kiállítva: Szalai D. (második sárga lap után) a 49. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Szpisljak: – Először is köszönjük szépen a szurkolók segítségét, nagy élmény volt ilyen közönség előtt újra Vácon futballozni. Sajnos a jó játékért nem adnak három pontot – ha nem tanuljuk meg, hogyan kell egy olyan meccset megnyerni, amelyen öt-hat nagy lehetőségünk van, akkor ilyen érzéssel fogjuk befejezni a meccset. Persze sok pozitívumot láttam, de a lényeg, hogy megtanuljunk nyerni.
Boér Gábor: – Sajnos elfogytunk, főleg a fiatal játékosaink fáradtak el, nem tudtunk megfelelően frissíteni. Az első félidő katasztrofális volt, szünet után közelebb álltunk a győzelemhez, ám a végén mégis mi örülhetünk a döntetlennek.

DOROGI FCETO FC GYŐR 4–3 (1–1)
Dorog
, Buzánszky Jenő Stadion, 600 néző. Vezette: Nagy Norbert (Becséri Gergely, Márkus Péter)
DOROG:
Horváth G. – Fürjes, Lénárth, Nagy Zs., Papp M. – Kitl M., Mészáros Á. – Faragó T. (Városi, 73.), Paudits (Vígh Á., 58.), Szedlár – Hegedűs M. (Erdélyi, 81.). Vezetőedző: Miskei Attila
GYŐR:
Horváth T. – Tóth D., Tar, Debreceni, Völgyi (Vadász, 71.) – Vukaszovics – Szimcsó, Tajthy T., Jakab D., Andrics (Szánthó, 77.) – Mervó (Magasföldi, 60.). Vezetőedző: Király József
Gólszerző:
Jakab D. (0–1) a 19., Lénárt (1–1) a 23., Mészáros Á. (2–1) az 56., Debreceni (2–2) a 61., Szedlár (3–2) a 69., Vígh Á. (4–2) a 90., Jakab D. (4–3) a 94. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila:
– Sajnos sok olyan mérkőzésünk volt, amit szerettünk volna megnyerni, de akkor nem jött össze. Most minden kiszakadt a srácokból. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert a Dorognak mindig az az erőssége, hogy egységes és jó csapat.
Király József:
– Saját magunkat vertük meg, mert olyan gólokat kaptunk, amilyeneket szerintem nem illik kapni ebben az osztályban. Kettő kettő után döntőnek bizonyult a harmadik dorogi gól, mert utána már rohantunk az eredmény után és nem tudtunk talpra állni. Maximálisan csalódott vagyok és sajnálom a szurkolóinkat is, akik most szintén csalódottan utaznak haza.

BUDAFOKI MTECEGLÉDI VSE 1–2 (1–1)
Budapest, Promontor utca, 400 néző. Vezette: Takács Tamás (Medovarszki János, Kepe Arnold)
BUDAFOK: Balogh P. – Végh (Vass M., 66.), Króner, Gohér, Lakatos Cs. (Vaszicsku, 88.) – Veszelinov (Kercsó, 76.) – Margitics, Filkor, Oláh B., Vankó – Pölöskey. Megbízott vezetőedző: Csizmadia Csaba
CEGLÉD: Mursits – Kárász, Albert I., Preklet, Farkas A. – Rétyi (G. Bíró, 92.), Nagy T., Sigér Á., Oldal – Nyilas (Csirmaz, 66.), Tímári. Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Preklet (0–1) a 10., Filkor (1–1) a 29., Oldal (1–2) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba: – Rendkívül küzdelmes mérkőzés volt. Bosszant, hogy ismét pontrúgásból kaptunk gólt. Sok idő nincs a szomorkodásra, szerdán már jön a következő feladat Tiszakécskén.
Nagy Tibor: – Nem nyújtottunk jó teljesítményt, de óriási akarással küzdöttük végig a kilencven percet. Idegenben megint két gólt rúgtunk, és ez most elég volt a győzelemhez.

KAZINCBARCIKAI SCVASAS2–1 (1–1)
Putnok, Várady Béla Sportközpont, 1200 néző. Vezette: Oláh Gábor (Farkas Balázs, Baghy Csaba)
KAZINCBARCIKA: Somodi – Palmes, Heil, Fótyik, Mikló – Tóth L., Kiss B. – Oltean, Kanalos (Gábor, 64.), Toma (Szabó L., 72.) – Lukács R. (Kovács O., 79.) Vezetőedző: Gálhidi György
VASAS: Bese – Hinora, Kelemen D., Szokol (Balajti, 32.), Szilágyi Z. – Kovács M., Talabér (Szatmári L., 32.) – Hajdú Á., Bévárdi, Birtalan B. (Király B., 70.) – Ádám M. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Kanalos (1–0) a 3., Bévárdi (1–1) a 22., Lukács R. (2–1) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Gálhidi György: – Nagyszerű játékosaim vannak, akikkel érdemes dolgozni, ugyanis ez a mérkőzés is azt igazolta, hogy rengeteg kihasználatlan potenciál van még bennük. Ha a folytatásban még nagyobb hittel és önbizalommal futballoznak, akkor a jelenleginél is jobb eredményeket tudnak elérni.
Kis Károly: – Nem kezdtük jól a meccset, utána viszont sikerült rendezni a sorainkat. Az egyenlítés után úgy nézett ki, hogy akár nyerhetünk is, de egy szabadrúgás után a hazaiak jól kihasználták az adódó lehetőséget és megszerezték a mindent eldöntő találatot.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRBSS MONOR 0–2 (0–2)
Mosonmagyaróvár, 300 néző.Vezette: Farkas Tibor (Huszár Balázs, Kulman Tamás)
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Kovács B., Forgács, Vágó, Katona K. – Bakos B. (Stieber A., 61.), Czár, Winkler, Kovács Á. (Bartos, 69.) – Kozma (Eszlátyi, 69.), Szabó V. Edző: Takács Gábor
MONOR: Bozsó – Sági, Tóth F., Fülöp N., Balanescu – Ficsor (Májer, 62.), Bori – Szuhodovszki (Bayer, 89.), Palincsár, Szerencsi –Tóth B. (Szabó T., 86.) Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Szuhodovszki (0–1) a 15., Palincsár (0–2) a 30. percben
MESTERMÉRLEG
Takács Gábor: – Szégyellem magam a játékosok nevében, remélem ők is így éreznek. Agresszivitás és vállalkozó kedv nélkül nem lehet mérkőzést nyerni.
Horváth Dávid: – Rendkívüli teljesítmény a labdarúgóinktól, hogy görcsösség nélkül ilyen játékot produkáltak. Nagyon fontos három pontot szereztünk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 1 4 36–15 +21 31
2. ZTE FC 15 8 5 2 25–17 +8 29
3. Békéscsaba Előre 15 8 4 3 26–18 +8 28
4. Kaposvári Rákóczi FC 15 7 6 2 28–23 +5 27
5. Soroksár SC 15 7 3 5 27–21 +6 24
6. Budaörs 15 7 2 6 23–19 +4 23
7. Kazincbarcika 15 6 5 4 24–19 +5 23
8. FC Csákvár 15 5 8 2 26–21 +5 23
9. ETO FC Győr 15 5 5 5 25–20 +5 20
10. Vasas FC 15 4 8 3 22–25 –3 20
11. Tiszakécske VSE 15 4 8 3 14–19 –5 20
12. Dorogi FC 15 5 4 6 21–24 –3 19
13. Balmazújváros 15 4 6 5 15–17 –2 18
14. Vác FC 15 3 8 4 13–17 –4 17
15. Ceglédi VSE 15 4 4 7 16–24 –8 16
16. Nyíregyháza Spartacus FC 15 3 5 7 20–23 –3 14
17. BFC Siófok 15 2 8 5 10–15 –5 14
18. Monor 15 3 3 9 20–27 –7 12
19. Budafoki MTE 15 3 3 9 13–24 –11 12
20. Mosonmagyaróvár 15 2 4 9 10–26 –16 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik