Élen a Csákvár, gálázott a Szeged, mélyponton az ETO és a Haladás

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 13:29
null
Érthető a gyirmóti játékosok öröme: hátrányból nyertek a Vasas ellen (Fotó: Koncz György)
A nagy különbségű győzelmekről marad emlékezetes a labdarúgó NB II 14. fordulója. A Szeged-Csanád ötöt vágott a Tiszakécskének, a Dorog hármat az ETO-nak, akárcsak a Budaörs idegenben a Soroksárnak. A Csákvár ugyan csak a hajrában gyűrte le a tartalékos Békéscsabát, de mivel az MTK szabadnapos volt, így több győzelmével a Fejér megyei együttes vette át a vezetést a tabellán. A Vasas a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Gyirmóttal szemben, amely sorozatban ötödik bajnoki diadalát aratta, és megerősítette harmadik helyét.  A Budafoknak nem okozott gondot a Vác legyőzése, a Siófok viszont hazai pályán csak döntetlenre volt képes a Kazincbarcika ellen.

 

LABDARÚGÓ NB II
14. FORDULÓ

A másodosztályú bajnokság aktuális idényének eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta a 14. fordulóban a Szeged-Csanád GA. Az új stadionját ezen az őszön birtokba vevő együttes másodszor rúgott öt gólt a Szent Gellért Fórumban, ezúttal azonban a vendég Tiszakécskének egyetlen válasza sem volt erre. A meccs kimenete tulajdonképpen már a legelején eldőlt, hiszen Germán Tamás egy lecsorgó labdából már a 2. percben betalált, és még fél óra sem telt el, amikor a középpályás büntetőből tovább növelte a Tisza-partiak előnyét. A szünet után folytatódott a szegedi gála: Dragóner Filip lőtte be a harmadikat, majd egy percen belül az éppen 35. születésnapját ünneplő Jovanovic is betalált. A szegediek játéka a hátralévő időben is többször ragadtatta tapsra a csaknem háromezer szurkolót, akik a hajrában még Gajdos Zsolt góljának örülhettek.

A Dorog Délczeg Gergely mesterhármasával 3–0-ra verte az ETO-t, amely így sorrendben második mérkőzésen maradt gólképtelen, és immár négy forduló óta képtelen győzni. Németh Szabolcs együttese először tudott egy mérkőzésen három gólt lőni ebben a bajnokságban. A teljességhez hozzátartozik, hogy a nyáron a Kisvárdáról igazolt Délczeg a második és harmadik találatát büntetőből érte el.

Hatmeccses nyeretlenségi sorozata szakadt meg a Budaörsnek Soroksáron, ahol Bognár György együttese Stieber András duplájával és a hajrában Halmai Ádám góljával szintén 3–0-ra győzte le Lipcsei Péter csapatát. Ennek a találkozónak nem volt egyértelmű a végkimenetele, hiszen a Soroksár az első játékrész első felét követően akár három góllal is vezethetett volna, ha a Budaörs kapusa, Szabó Balázs nem véd olyan kiválóan.

Bár csak nehezen, egy góllal diadalmaskodott, mégis a Csákvár volt a forduló nyertese. Visinka Ede együttese ugyanis – kihasználva, hogy a Balmazújváros kizárása miatt ezúttal az MTK volt szabadnapos – a Békéscsaba elleni sikernek köszönhetően pontszámban beérte a kék-fehéreket, s több győzelmének köszönhetően meg is előzte. A csákváriak diadalához hozzájárult, hogy kapusuk, Markek Tamás ritka jó napot fogott ki: közel féltucatnyi bravúrt mutatott be, a szerencsével sem állt hadilábon, illetve egy alkalommal Csató Martin a gólvonalról tisztázott. Azt sem szabad elhallgatni, hogy sérülések miatt a csabaiaktól egy csapatra való játékos hiányzott. A Csákvár gólját a egy lepattanóból a 89. percben a csereként beállt Nándori Botond lőtte.

Az elmúlt fordulóban kapott két tizenegyessel ellentétben ezúttal csak egy tizenegyest végezhetett el a Vasas Gyirmóton. A múlt héten Balajti Ádám elhibázta, de az akkor eredményes Torghelle Sándorhoz hasonlóan ezúttal nem volt a pályán, ezért most a sértett, Birtalan Botond állt a labda mögé, és góljával az első fél óra végén vezetéshez is jutottak a piros-kékek. Az előnynek csupán tíz percig örülhettek a fővárosiak, mert Vogyicska Bálint kapufás lövése után Szarka Ákos közelről egyenlített, majd a hosszabbításban Hudák Dávid ugyancsak a kapu torkából szerezte meg a győztes gólt a gyirmótiaknak. Csertői Aurél együttese az elmúlt öt fordulóban a maximális 15 pontot gyűjtötte be, és már csak egy pont a lemaradása az előtte állóktól.

A Budafok is maradt negyedik, miután odahaza a mérkőzés utolsó harmadában kettőt azért berámolt a Vácnak. A budafokiak mind a két góljukat szabadrúgás után érték el. Előbb Gohér Gergő fejjel, majd Szabó Máté lábbal volt eredményes.

Két nagy hagyományú csapat találkozott Szombathelyen, ahol a Haladás vendége a megbízott edző, Lengyel Roland által irányított Nyíregyháza volt. A szabolcsiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és Hornyák Marcell révén már a 6. percben vezettek. A Szpari játékosa a 62. percben másodszor is betalált, és bár Holdampf Gergő révén hat perccel a rendes játékidő letelte előtt szépített, az utolsó percben Kártik Bálint révén újabb gólt lőtt a Nyíregyháza, amelynek így megszakadt négymeccses vereségszériája. A tavaly még NB I-es Haladás viszont a kudarc következtében két pozíciót visszacsúszott, és immár kieső helyen tanyázik.

A forduló egyetlen gól nélküli találkozóját Siófokon játszották, ahonnan a Kazincbarcika értékes pontot vitt haza az élmezőnyben tanyázó ellenfelétől. A döntetlen következtében mind a két csapat immár négy forduló óta képtelen nyerni.

GYIRMÓT FC GYŐRVASAS 2–1 (1–1)
Győr-Gyirmót, 1085
néző. Vezette: Takács János (Szalai Dániel, Szilágyi Norbert)
GYIRMÓT: Rusák – Krebsz, Hudák D., Lipták, Présinger – Vass Á. – Májer, Vogyicska, Lázár P., Heffler N. (Szabó L., 82.) – Szarka. Vezetőedző: Csertői Aurél
VASAS: Bősz – Terbe (Daróczi, 67.), Szivacski, Tóth B., Hajdú N., Lakatos Cs. – Szedlár (Tóth L., 83.), Hinora, Kovács M., Kleisz – Birtalan B. (Torghelle, 67.). Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző: Birtalan B. (11-esből, 0–1) a 28., Szarka (1–1) a 38., Hudák D. (2–1) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:
– Ha komoly sikereket akarunk elérni, sorozatban kell meccseket nyerni, szerencsére most mi jó passzban vagyunk. Voltak fordulópontok a találkozón, az elején többet hibáztunk, például a tizenegyesnél, de ezek után is sikerült felállnunk, sőt, döntetlen állásnál két meccslabdánk is volt, szerencsére a végén mi tettük föl az i-re a pontot.
Szanyó Károly: – Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Sajnálom, hogy így alakult, hiszen nem a Gyirmót nyerte meg a találkozót, hanem mi veszítettük el, mert ilyen kiélezett helyzetben kötelező levédekezni az utolsó pillanatokban adódó lehetőségeket.

AQVITAL FC CSÁKVÁRBÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–0 (0–0)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Szalai Balázs, Varga Gábor)
CSÁKVÁR: Markek – Csató M., Albert I., Tányéros – Major (Kocsis B., 67.), Mim, Mészáros D. (Nándori, 78.), Madarász M. (Sipos Z., 85.), Deutsch L. – Sejben, Baracskai. Vezetőedző: Visinka Ede
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szalai D., Farkas M., Nagy S., Mészáros M. – Bidzilya, Babinyecz, Máris (Gréczi, 78.) – Hursán – Tóth D. (Ilyés, 81.), Pantovics. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Nándori (1–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede:
– Kapusunk ihletett formában védett, majd a hajrában begyötörtünk egy gólt. Most élvezzük ki az első helyet. Ha a Békéscsaba így futballozik, az élmezőnyben a helye.
Schindler Szabolcs: – Lefutballoztuk a mezőny egyik legjobb csapatát, akár gólkülönbséget is javíthattunk volna. Mi kihagytuk a kihagyhatatlant is, s a hazaiak az utolsó percben kihasználták egyetlen lehetőségüket.

HALADÁSNYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–3 (0–1)
Szombathely, 1730
néző. Vezette: Görög Márió (Bertalan Dávid, Kiss Balázs)
SZOMBATHELY: Gyurján M. – Tóth M., Jagodics M., Jancsó, Németh Milán – Gaál B., Szekér (Medgyes, 65.), Holdampf, Tóth-Gábor (Szalay Sz., 73.) – Németh Márió, Novák Cs. (Kiss B., 65.). Vezetőedző: Supka Attila
NYÍREGYHÁZA: Jova – Talabér (Cenaj, 65.), Fodor, Pejovic, Svedjuk – Szinonovics (Kártik, 76.), Szekszárdi, Végső, Kovács N. (Starosta, 86.) – Tóth B., Hornyák. Megbízott edző: Lengyel Roland
Gólszerző: Hornyák (0–1) a 6., Hornyák (0–2) a 62., Holdampf (1–2) a 84., Kártik (1–3) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Supka Attila:
– Sokadjára ismét olyan gólokat kaptunk, amelyeket egyéni hibák előztek meg. Sok a sérültünk, ezért fiatalokkal próbáltam őket pótolni, de ez ezen a szinten kevés. Sajnos most már mérkőzésről mérkőzésre egyéni hibák miatt veszítünk el pontokat.
Lengyel Roland: – Nehéz mérkőzést vívtunk. Minden játékosom a megbeszélt taktikának megfelelően, százszázalékos teljesítményt nyújtott. Fontos mérkőzésen tudtunk megérdemelten nyerni.

SZEGED-CSANÁD G. A.TISZAKÉCSKE 5–0 (2–0)
Szeged, 2742
néző. Vezette: Kárpáti Mihály (Mayer Gábor, Kovács II Gábor)
SZEGED: Takács J. – Kárász, Moga, Deák I., Mohl – Jovanovic (Zvara, 70.), Germán T., Oláh G., Varga Sz. (Tóth M., 56.) – Kóródi, Dragóner (Gajdos, 65.). Vezetőedző: Joao Janeiro
TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Oláh M., Preklet, Kardos N., Fabio, Sváb – Szuhodovszkij (Szabó D., 63.), Kocsis G., Tölgyesi (Kovács D., 73.) – Kirchner (Dursó, 67.), Zádori. Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Germán T. (1–0) a 2., Germán T. (11-esből, 2–0) a 27., Dragóner (3–0) a 49., Jovanovic (4–0) az 51., Gajdos (5–0) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Joao Janeiro:
– Miként az előző fordulóban, az Ajka elleni vesztes mérkőzésünkön, ezúttal is sok helyzetet dolgoztunk ki. A különbséget az jelentette, hogy ezúttal ki is használtuk a kínálkozó lehetőségeinket.
Simon Antal: – Meghatározta a játék képét a második percben kapott gól. A szünet után följebb toltuk a védekezésünket, de ezt újabb gólokkal büntette a jó napot kifogó ellenfelünk.

BFC SIÓFOKKAZINCBARCIKAI SC 0–0
Siófok,
Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Zám Zsolt (Király Zsolt, Ország Péter)
SIÓFOK: Hutvágner – Csilus T., Lorentz, Bora, Kiss B. – Horváth A., Tajthy – Bencze M. (Kővári, 81.p.), Szakály D., Balogh B. (Magasföldi, 56.) – Horváth P. (Elek B., 67.). Vezetőedző: Gál István
KAZINCBARCIKA: Fila – Iszák, Heil, Fótyik, Farkas A. – Toma (Kercsó, 52.), Oltean (Oldal, a szünetben), Géringer, Mikló – Berki I., Lukács R. (Fekete Á., 87.). Vezetőedző: Gálhidi György
MESTERMÉRLEG
Gál István:
– Mindkét csapatnak megvoltak a gólszerzési lehetőségei, de így, hogy egyik fél sem talált be, igazságos döntetlen született.
Gálhidi György: – Színvonalas, jó iramú mérkőzést játszottunk egy erős ellenfél otthonában. Az első félidőben több helyzetet hagytunk ki, de az összkép alapján igazságos a döntetlen.

BUDAFOKI MTEVÁC FC 2–0 (0–0)
Budafok,
Promontor u., 400 néző. Vezette: Antal Péter (Berényi Ákos, Márkus Péter)
BUDAFOK: Póser – Opavszki, Króner, Romic, Gohér – Veszelinov, Micsinai – Ihrig-Farkas (Vankó, 61.), Kulcsár K. (Horváth R., 74.), Szabó M. (Farkas B., 86.) – Kovács D. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
VÁC: Halasi – Szűcs K., Dulló, Kasza, Juhász Gy. – Hajnal B. – Bartos (Pölöskei P., 67.), Zámbó (Filipovics, 76.), Lefler (Szalánszki, 71.), Magos – Katona M. Vezetőedző: Bánföldi Zoltán
Gólszerző: Gohér (1–0) a 63., Szabó M. (2–0) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba:
– Biztosak voltunk benne, hogy a Vác védekezni fog, emiatt tudtuk, hogy türelmesnek kell lennünk. Le a kalappal a srácok előtt, megfeleltünk ennek a kívánalomnak, és egységesen játszva nyertünk.
Bánföldi Zoltán: – Az első félidőben jól működött a védekezésünk, emellett volt gólszerzési lehetőségünk is. A szünet után először egy kihagyás miatt kaptunk gólt, a második kapott találat pedig egy óvodás szintű gól volt.

DOROGI FC–ETO FC GYŐR 3–0 (1–0)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 700 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kovács II Gábor, Rózsa Dávid)
DOROG: Mursits – Nyíri, Dlusztus, Berkó, Forró – Lénárth, Csillag – Barna (Földi B., 81.), Délczeg (Albert Á., 65.), Papp M. – Vígh Á. (Paudits, 55.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
GYŐR: Horváth T. – Kovács K., Vukaszovics (Szabados, 54.), Gengeliczki, Vári – Borbély (Hidi, a szünetben), Bagi – Gránicz, Vaskeba, Szánthó (Kun, a szünetben) – Andrics. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Délczeg (1–0) a 27., Délczeg (11-esből, 2–0) az 51., Délczeg (11-esből, 3–0) a 61. percben
Kiállítva: Gengeliczki (páros lábbal belerúgott Pauditsba) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Játékosaim teljesítményével maximálisan elégedett vagyok. Amit elterveztünk és az edzéseken gyakoroltunk, tökéletesen végrehajtották.
Boér Gábor: – A hazai együttes mindenben felülmúlt bennünket. Szégyellem magam.

SOROKSÁR SCBUDAÖRSI SC 0–3 (0–1)
Budapest,
Haraszti út, 400 néző. Vezette: Veizer Roland (Márkus Tamás, Garai Péter)
SOROKSÁR: Varga Á. – Takács Zs., Gyömbér, Valencsik, Pászka – Huszák (Derekas, 80.), Misics (Csernik, 64.) – Lőrinczy – Orosz M. (Pölöskei P., 74.), Korozmán K., Farkas II B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
BUDAÖRS: Szabó B. – Menyhárt, Fényes, Kékesi, Ódé – Molnár Cs. – Stieber A., Horváth E. (Halmai, 60.), Marques-Airosa – Szabó B. (Fehér-Kaplár, 84.), Molnár T. (Gyurácz, 65.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Stieber A. (0–1) a 37., Stieber A. (0–2) a 73., Halmai (0–3) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Az első tíz percben három-nulla is lehetett volna a javunkra, de a helyzeteket nem rúgtuk be. A futball sajnos ilyen, az első félidőben gólt kaptunk, a másodikban pedig jöttek a szokásos hibák. Biztos, hogy kell változtatnunk, de remélem, összekapják magukat a srácok, mert ez a második félidő nem nagyon tetszett…
Bognár György: – Ha reálisan akarom értékelni a meccset, a végeredmény öt-öt is lehetett volna. Nagyon komoly helyzetekkel kezdett a Soroksár, a kapusunk nagyon jól védett, így megúsztuk ezeket. Utána kiegyenlített lett a játék. Megesett már, hogy jobban játszottunk, és kikaptunk, most szerencsére szervezett és fegyelmezett volt a csapat.

Szombaton játszották:
Szolnoki MÁV FC–FC Ajka 3–0

Szabadnapos: MTK Budapest

AZ ÁLLÁS
1. FC Csákvár 12 9 3 22–18 +4 27
2. MTK Budapest 12 8 3 1 32–17 +15 27
3. Gyirmót FC Győr 13 8 2 3 21–10 +11 26
4. Budafoki MTE 13 8 1 4 26–15 +11 25
5. BFC Siófok 12 6 4 2 18–11 +7 22
6. ETO FC Győr 13 6 4 3 18–12 +6 22
7. Szeged-Csanád Grosics 12 5 4 3 18–12 +6 19
8. Vasas FC 12 5 2 5 22–19 +3 17
9. Dorogi FC 12 5 1 6 14–16 –2 16
10. FC Ajka 12 4 3 5 24–23 +1 15
11. Kazincbarcika 13 3 6 4 15–15 0 15
12. Szolnoki MÁV FC 12 4 2 6 12–18 –6 14
13. Soroksár SC 12 4 2 6 13–22 –9 14
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 4 1 7 19–21 –2 13
15. Tiszakécske VSE 12 4 1 7 12–22 –10 13
16. Budaörs 12 3 3 6 13–19 –6 12
17. Békéscsaba Előre 12 3 3 6 12–18 –6 12
18. Szombathelyi Haladás 13 2 6 5 16–20 –4 12
19. Vác FC 13 1 2 10 8–27 –19 5
20. Balmazújváros 0 0–0 0 0

*a Balmazújvárost kizárták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik