Sima ETO-siker, egyre nőnek a Vasas gondjai

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 19:58
null
A győriek végig kézben tartották a mérkőzést, megérdemelten győztek (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II 7. fordulójának hétfő esti rangadóján az ETO FC Győr sima, 2–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Vasas FC felett. Győzelmével az ETO előrelépett a harmadik helyre a tabellán.

 

Egyik csapat sem várta jó formában a 7. forduló rangadóját és záró mérkőzését, mindkettőnek nagy szüksége lett volna a pontokra – nos, ezeket végül az ETO szerezte meg úgy, hogy gyakorlatilag esélyt sem hagyott a vereségével „stabilan a középmezőnybe süllyedő” Vasasnak.

Az első félidő első kisebb lehetősége az angyalföldiek előtt adódott, ám Birtalan Botond lyukat rúgott egy jobb oldali beadást követően – s ennél közelebb a vendégek már nem is jártak a játékrészben a gólhoz. Az ETO sem dolgozott ki sokáig helyzetet, amikor igen, akkor viszont betalált: a 25. percben Vaszil Vaskeba húzott váratlant, a középpályán megindult, faképnél hagyva a Vasas védőit, majd kiugratta Nemanja Andricsot, aki jobbról, éles szögből lőtt a kapuba. A Vasas hetedik bajnokiját sem tudta kapott gól nélkül hozni (1–0)...

A gól után csak nőtt a győri fölény, aminek a 38. percben újabb találat lett az eredménye: Szánthó Regő passzolt középre jobbról, az angyalföldi védők között berobbant Szimcsó Viktor, s az ötösön belülről a léc alá lőtt (2–0). A Vasasnak közben szinte momentuma sem volt, már ha nem számítjuk Birtalan Botond taposását, amit a támadó megúszott sárga lappal.

Mivel eddig a bajnokságban csak három gólt kapott az ETO, a Vasas elég rossz helyzetbe manőverezte magát – és hiába cserélt kettőt Szanyó Károly, a vendégek semmivel sem kerültek közelebb a szépítéshez, az egyenlítésről, pláne a győzelemről nem is beszélve. Az angyalföldiek csak vergődtek a második félidőben is, az ETO fegyelmezetten futballozva tartotta a kétgólos előnyt – ráadásul igen magabiztosan tette ezt.

A hazai szurkolóknak tulajdonképpen izgulniuk sem kellett: a Győr könnyedén nyerte meg a rangadót, s még az is belefért, hogy a csereként beálló Horváth Zoltán kapu fölé rúgjon egy általa kiharcolt tizenegyest a hajrában. Az ETO lezárta hárommérkőzéses nyeretlenségi szériáját, és fellépett a dobogóra a Budafok és a Csákvár mögé, a Vasas viszont visszacsúszott a mezőny második felébe.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ
ETO FC GYŐR–VASAS FC 2–0 (2–0)

Győr, ETO-park. Vezette: Erdős (Ring, Király Zs.)
Győr: Horváth T. – Kovács K., Vukaszovics, Vári, Kalmár O. – Vaskeba (Hidi, 70.), Charizopulos (Borbély, 81.), Bagi – Szimcsó, Andrics (Horváth Z., 75.), Szánthó. Vezetőedző: Boér Gábor
Vasas: Rados – Szivacski, Viczián, Tóth B., Hajdú Á – Kovács M., Hinora, Szatmári L. – Daróczi (Rétyi, 57.), Birtalan (Balajti, 57.), Király B. Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző: Andrics (25.), Szimcsó (38.)

AZ ÁLLÁS
1. Budafoki MTE75215–6+915
2. FC Csákvár65112–9+315
3. ETO FC Győr74219–3+614
4. BFC Siófok641110–6+413
5. MTK Budapest733120–13+712
6. Gyirmót FC Győr73229–6+311
7. Békéscsaba Előre73139–11–210
8. Kazincbarcika724110–8+210
9. Tiszakécske VSE7348–12–49
10. Budaörs62228–7+18
11. Vasas FC722311–110 8
12. Szombathelyi Haladás71518–7+18
13. Nyíregyháza Spartacus FC621310–8+27
14. Soroksár SC62139–12–37
15. Dorogi FC62135–10–57
16. FC Ajka612311–110 5
17. Szolnoki MÁV FC61144–13–94
18. Szeged-Csanád Grosics6423–8–54
19. Vác FC7166–16–103
20. Balmazújváros*00–00 0

 

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

93. perc. ERDŐS LEFÚJJA A MÉRKŐZÉST, AZ ETO FC GYŐR TELJESEN MEGÉRDEMELTEN 2–0-RA GYŐZ A VASAS ELLEN!

92. perc. HELYZET! Még egy Vasas-lehetőség a végén, nem is kicsi, Hinora csukafejese megy kapu fölé. Mondjuk Balajti lábbal akarta megjátszani a labdát, ez azért zavarhatta csapattársát…

90. perc. 3 PERC a ráadás.

89. perc. Itt már mindenki a megváltó sípszót várja. Ha így marad (és miért ne maradna így?), az ETO előrelép a 3. helyre, míg a Vasas a tabella második felébe csúszik vissza.

85. perc. FÖLÉ!!!Horváth Zoltán lassan nekifut, majd kapu fölé lövi a tizenegyest, pedig Rados már elment a másik sarokra.

84. perc. TIZENEGYES A GYŐRNEK, HORVÁTH ZOLTÁN HARCOLJA KI! Szanyó Károly lemondóan mered a pályára. A szabálytalanságot elkövető Viczián is.

81. perc. GYŐRI CSERE. Charizopulos le, a Vasastól szerződtetett Borbély be.

77. perc. ÚÚÚÚ, EZ KEMÉNY VOLT! Rétyi küldi földre Kovácsot, aki nagyot nyekken, a két csapat tagjai meg majdnem egymásnak esnek. SÁRGA LAPOK SOROZATA JÖN. Kap egyet Rétyi a szabálytalanságért, Balajti és Vukaszovics meg kakaskodásért. Sőt, Szánthó is, ha minden igaz, mivel ő is „csatába indult”.

Hetvenöt perc alatt ötlete sem volt a Vasasnak arra, miként törheti fel a hazai védelmet, lesz-e a hátralevő időben?

75. perc. ÉS MÉG EGY GYŐRI CSERE. Andricsot amúgy is ápolják, lejön, beáll a Kisvárdáról szerződtetett Horváth Zoltán.

70. perc. GYŐRI CSERE. Vaskeba jön le, Hidi M. Sándor a helyén.

68. perc. Majdnem ziccerbe kerül a Vasas, Hinora a tizenegyespontnál veszélyeztet, ám közbelép egy győri védő, a vendégek néznek Erdősre, hogy nem jár-e tizenegyes. A bírói válasz egyértelmű: nem.

66. perc. Rétyi kap a bal szélen egy nagyon szép labdát, igen jól veszi át, felgyorsít, ám jó ütemben jön Horváth a kapujából, s kivetődve menteni tud.

63. perc. A csere ellenére megint a Vasas kapuja előtt van veszély, Szánthó kísérlete vágódik le.

A Birtalan–Balajti csere azért minőségi, az NB II 2017–2018-as idényének gólkirályát váltotta a 2018–2019-es évad legjobb góllövője. És már Torghelle is a csapatnál. Mondjuk a védekezésen van mit javítani…

57. perc. Szanyó Károly eleget látott, KETTŐS VASAS-CSERE. Birtalan helyére Balajti áll be, s jön Rétyi is, ő Daróczi helyére.

55. perc. Szánthó Regő fordul kapura és lő ballal, de a kísérletbe beleáll egy védő.

Viczián az előző bajnoki idényben hétszer is betalált a Békéscsaba játékosként, Vasas-mezben még nincs meg az első gólja.

53. perc. VESZÉLY! Viczián érkezik Hajdú szögletére, de 8 méterről a kapu fölé fejel.

53. perc. Daróczi ível az ETO kapuja elé jobbal egy szabadrúgást, a Vasas szögletre cseréli a lehetőséget.

50. perc. Jobb oldali Győr-szöglet. Kisszöglet, Andrics táncol, cselez, bead, rosszul.

46. perc. Daróczi kevergetne a bal szélen, ám nagyon könnyen megfosztják a labdától.

46. perc. Nem cserél a Vasas és a Győr sem, folytatódik a mérkőzés!

1. FÉLIDŐ

45+1. perc. Egy perc ráadás után Erdős lefújja a félidőt, 2–0-ra vezet az ETO. Eddig ez szinte meghökkentően sima, a Vasas gyakorlatilag helyzetbe sem került, a Győr sem sokszor, ám szerzett két szép gólt, és teljesen kézben tartja a mérkőzést.

44. perc. ETO-szabadrúgás, miután Szatmári emelte magasra a lábát, veszélyes játék. A balösszekötő helyéről, 25 méterről jár a szabadrúgás, Szánthó ballal csavar, a lövés nem okoz gondot Radosnak.

39. perc. SÁRGA LAP! Birtalan kísérti a sorsot, odatapos ellenfelének, méghozzá igen csúnyán, megússza sárgával.

38. perc. GÓÓÓÓL, 2–0 MÁR A GYŐRNEK, SZIMCSÓ! Szánthó a jobb szélen húz el, okosan gurít középre, a Vasas védői tanácstalankodnak, Szimcsó viszont nem, tökéletes ütemben érkezik középen, s lő közelről, az ötösön belülről a léc alá. Bajban a Vasas!

36. perc. A villámléptű Szimcsó egy reménytelennek kinéző indítás után jól meghajtja Szivacskit, labdát is szerez, ám visszagurítása után nem lesz helyzet. Fél perccel később Radosnak kell a tizenhatosra kívülre kifutva tisztáznia Szimcsó elől.

32. perc. Vaskeba érkezik hatalmas lendülettel egy kifejelt szögletre, a lövésről kegyeleti okokból inkább nem emlékezünk meg…

31. perc. Most Kovács Krisztián húz egy váratlant, szólót indít jobbhátvédből, jól is csinálja, ám beadása Rados zsákmánya.

Ez volt a 10. gól, amit a Vasas kapott a bajnokságban. Mivel az ETO eddig hét forduló alatt csak hármat kapott, az angyalföldiek nem manőverezték épp könnyű helyzetbe magukat…

25. perc. GÓÓÓL, VEZET AZ ETO, 1–0, ANDRICS!!! Egy extra megmozdulás kell: Vaskeba indul meg gyönyörűen, otthagy két Vasas-játékost, majd kiugratja a jobbösszekötő helyén Andricsot. Andrics ziccerbe kerül, s kicsit éles szögből, szűk 10 méterről a kapuba lő, megszerezve idénybeli második gólját. A Vasas pedig ma is kapitulál… Rados beleért a labdába, ám nem tudott hárítani.

24. perc. Egy felívelést Tóth Bence csúsztat meg szépen, de fejesét könnyedén védi Horváth Tamás.

22. perc. Szánthó Regő csavar ballal jóval a kapu mellé egy távoli szabadrúgást.

20. perc.Eltelt húsz perc, kiegyenlített mérkőzés, gyakorlatilag helyzetek nélkül.

17. perc. Győri szöglet után tisztázzák a vendégek a beadást, Vaskeba visszastukkol, Szánthó balról, éles szögből, élesen küldi középre a labdát, de ebből csak újabb korner lesz. Abból meg semmi.

15. perc. Király indul meg nagy lendülettel a jobb szélen, Vári becsúszik, de elszáll, mint a győzelmi lobogó. Az más kérdés, hogy a Vasas akciójából az égvilágon semmi sem lesz a végén.

12. perc.Váratlan izgalmak a pálya szélén: Andricsot leküldi Erdős sportszár-karbantartásra.

9. perc. Zavar a Vasas hátsó alakzatában, Rados tétovázik, Vaskeba közbeugrik, de végül nincs helyzet. Viszont Rados és Vaskeba kicsit összeszólalkozik.

5. perc. Ez már majdnemhogy helyzet az ETO kapuja előtt, ám a Vasas-center Birtalan nem találja el a beadást. Vári Barnabás pedig a füvön szenved, ápolni kell.

3. perc. Horváth véd könnyedén egy lövést.

1. perc. ERDŐS A SÍPJÁBA FÚJ, AZ ETO KEZDTE A MÉRKŐZÉST!

Zöldben az ETO, piros-kékben a Vasas, hamarosan kezdünk!

+++

A Vasasban még nincs ott a frissen igazolt Torghelle Sándor, viszont az ETO-ban ott van a kispadon az a Borbély Bálint, akinek átigazolását ma hivatalosította az MLSZ adatbankja – pont a Vasastól érkezett.

+++

A Vasasnál sem könnyű eddig az idény, az angyalföldiek első két idegenbeli mérkőzésükön belenéztek két pofonba a Dorog és a Békéscsaba ellen, ráadásul otthon is pontokat hullajtottak az Ajka, Kazincbarcika duóval szemben. A Vasas eddig egyetlen mérkőzését sem tudta kapott gól nélkül hozni ebben az évadban.

+++

Egyik csapat sincs nagy formában. A bajnokságot három győzelemmel kezdő ETO hárommérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, edzője, Boér Gábor ki is fakadt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni 0–0 után.

„Szégyellem magam, elsősorban a futball címén mutatott teljesítmény miatt, másrészt a kritikán aluli hozzáállásunk miatt. Amit az első néhány hétben építgettünk, azt a legutóbbi három fordulóban rommá bombáztuk, és emiatt egy olyan közönséget pazarolunk el, amely szívét-lelkét és nem utolsósorban szabadidejét fordítja a csapatra. Ehhez nem szeretnék asszisztálni, valamilyen drasztikus változásra van szükség, ami ilyenkor két megoldás lehet: az egyik egy könnyebb, személycsere; a másik egy nehezebb, rögösebb, és talán sokak számára fájó út. Úgy érzem, több játékos nem érzi át, milyen felelősséggel és milyen alázattal kell lenni egy klub, egy címer iránt. Óriási a baj, ha a stáb és én akarjuk a legjobban a sikert. Még egyszer mondom, sürgősen kell valamin változtatni, különben marad az annyira jellemző langyos víz… Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek minket erre a hosszú útra, és emellett nagyon sajnálom őket, hogy egy ilyen szenvedésben volt részük” – rótta meg csapatát a tréner.

+++

Különös egy NB II-es idény ez, hiszen 34 élvonalbeli bajnoki cím „gazdái” játszanak 2019–2020-ban a másodosztályban: az MTK 23-szoros, a Vasas hatszoros, a Győr négyszeres, a Vác pedig egyszeres bajnok.

+++

Igen erőltetett menet végére kerül pont ezzel: az NB II-es csapatok augusztus 2-4. között kezdték a bajnoki évadot, s szeptember 2-ig lepörgettek hét kört, sorra jöttek a hétközi fordulók. Egyelőre teljes a káosz: azt aligha tippelte volna bárki, hogy a mai mérkőzés előtt a Budafok, a Csákvár és a BFC Siófok lesz a dobogón. A Győr az 5. helyen áll, győzelme esetén a dobogóra lép elő (mérlege 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség), a Vasas a 10. pozícióban, egy sikerrel pontszámban beérné a házigazdát az angyalföldi csapat.

+++

JÓ ESTÉT KÍVÁNUNK! Rangadóval zárul a labdarúgó NB II 7. fordulója: az ETO FC Győr a Vasas FC csapatát fogadja. Tartsanak velünk, kövessék a találkozót a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításának segítségével!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik