Mosonmagyaróvári csoda, alulteljesítő Nyíregyháza – NB II-es értékelés

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 10:27
null
A Puskás Akadémia az utolsó fordulóban lépett a tabella élére (Fotó: Szabó Miklós)
Véget ért a labdarúgó NB II 2016–2017-es kiírásának őszi évada, sőt az elmúlt vasárnap már egy előrehozott „tavaszi” fordulót is lejátszottak a csapatok. A Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli a félidényt; a Puskás Akadémia a hajrában előzött és állt az élre, míg a második helyre a remek őszt produkáló Soroksár futott be. A szezon meglepetéscsapata az újonc Mosonmagyaróvár, amely tíz meccsen át veretlen tudott maradni, viszont nagyon alulteljesített a Nyíregyháza, amelyet sokan feljutó helyre vártak. A kiesőzónában jelenleg három újonc áll, a SZEOL, a Cegléd és a Cigánd.

A LEGVÉGÉN ELŐZÖTT A PUSKÁS AKADÉMIA, TAPAD A BÉKÉSCSABA

Nem volt problémamentes a Puskás Akadémia FC őszi idénye, a felcsútiak azonban – minden jó, ha a vége jó alapon – az élen zárták az évet. A bajnokságot Szijjártó Istvánnal a kispadon kezdte a csapat (szakmai vezetőnek pedig Bognár Györgyöt nevezték ki), de igencsak nehezen lendültek bele: első hat bajnokijukból csak kettőt nyertek meg és bár ezután három győzelem következett, a ZTE elleni meccsen 2–0-s vezetésről elért döntetlen után Szijjártó több játékos mentalitása miatt kifakadt. Ezután a Mosonmagyaróvártól elszenvedett vereség – majd pénzbüntetés – következett, aztán a Siófokot és a Nyíregyházát felülmúlták ugyan, de a Dorog elleni döntetlen Szijjártó állásába került (vele együtt távozott Bognár is, akire hamar „lecsapott” a Budaörs). Az ősz hajrájában a klub utánpótlásában dolgozó Vincze István lett ideiglenes jelleggel a gárda edzője, ez pedig pozitívan hatott a játékosokra, hiszen a trénerrel a Szeged 2011 elleni remi után az utolsó négy bajnokiját megnyerte a csapat.

Remek őszön van túl a Soroksár SC, Lucsánszky Tamás együttese a hajrában az élen is állt, végül feljutó helyen zárta az évet. A gyengébb kezdés – négy találkozón két pont – után elindult felfelé, sorozatban tíz meccsen veretlen maradt, a Csákvárnak és a Budaörsnek öt, míg a Siófoknak hat gólt vágott. A hosszú sérüléséből felgyógyuló támadó, Lovrencsics Balázs gyorsan belelendült és 11 találatával holtversenyben vezeti a góllövőlistát (a támadót már Lengyelországból is figyelték), mellette a rutinos Bajzát Péter is hozzátette a magáét, négy gólt szerzett. A Magyar Kupától azonban egy adminisztrációs hiba miatt búcsúzni kényszerült az együttes: Csilus Ádám jogosulatlanul szerepelt a Ménfőcsanak ellen, ezért a kisalföldiek jutottak a legjobb 32 közé.

Több héten át vezetett, sőt három fordulóval az idény zárása előtt is még az élen állt a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, utolsó öt meccsén azonban csak öt pontot szerzett, de a 3. hely miatt mégsem kell szomorkodnia a hajdúsági együttesnek. A tehetséges edző, Feczkó Tamás ismét olyan gárdát rakott össze, amelynek ereje az egységben rejlik. A Balmaz legyőzte többek között a Békéscsabát, a Nyíregyházát és a Kisvárdát is, igaz, a Siófok és a Vác elleni vereséget biztosan nem kalkulálták be a klubnál. A Balmazújváros évről évre fejlődik és tavasszal minden bizonnyal egyike lesz a feljutásért versenyt vívó kluboknak.

A szezonvégi rangadón a Kisvárdával küzdő Balmazújváros (fekete mezben) volt az egyik kellemes meglepetés 
(Fotó: Koncz György)
A szezonvégi rangadón a Kisvárdával küzdő Balmazújváros (fekete mezben) volt az egyik kellemes meglepetés (Fotó: Koncz György)

Botrányosan kezdte a bajnokságot a Békéscsaba 1912 Előre SE, a csabaiak az első öt meccsükön mindössze egy pontot tudtak összekaparni, ám a vezetőség bizalma töretlen maradt Zoran Szpisljakban – mint megtudtuk, a játékoskeretben lettek volna következményei annak, ha továbbra is gyengén szerepel a együttes. Az azonban érdekes módon hirtelen feljavult, hat meccset nyert meg zsinórban (a Puskás Akadémiát 5–0-ra ütötte ki), és felzárkózott a közvetlen élmezőnyhöz, sőt egy jó hajrával az ősz végére a közvetlen élmezőny tagja lett, így a feljutási reményekről nem kell lemondani. A gárda játéka folyamatosan formálódott és a szezon végére Urbin Péter is belelendült – a korábbi NB II-es gólkirály a Cegléd elleni utolsó találkozón mesterhármast szerzett.

Bár összességében jól szerepelt ősszel a Kisvárda Master Good, a szabolcsi szurkolóknak a hazai szereplés miatt lehet kisebb hiányérzetük. A várdaiak tíz otthoni meccsükből csupán négyet tudtak megnyerni, miközben kikaptak a közvetlen riválisnak számító Békéscsabától és Balmazújvárostól. Házon kívül azonban szinte száguldott a Várda, a legtöbb pontot Révész Attila csapata szerezte meg (21-et), mindez viszont végül csak az 5. helyre volt elég. A szakmai igazgató nem is volt mindennel elégedett, a hajrában három játékostól is elköszönt – a mindössze két gólt szerző támadóról, Grumics Miroszlávról például kijelentette, hogy máshol vezessen le, ne Kisvárdán.

SZENZÁCIÓS MOSONMAGYARÓVÁR, ALULTELJESÍTŐ SZPARI

Óvári csoda – nem túlzás ezt állítani az újonc CRB Mosonmagyaróvárról, amelyet a szakemberek a kiesés ellen küzdő alakulatok közé vártak és a bajnokság kezdeti szakasza ezt alá is támasztotta, hiszen az első nyolc meccséből mindössze egyet nyert meg. A 11. játéknaptól kezdve azonban Király József együttese hihetetlen szériát kezdett építeni, tíz mérkőzésen át veretlen maradt (sorozata még nem is ért véget) és ezekből nyolcon győzött. A Tarczy Pál–Koszó Balázs–Schmatovich Gábor–Laki Balázs tengely mindegyik tagja nagyszerű teljesítményt nyújtott; a kapus Tarczy hatalmas bravúrokat mutatott be, Koszó a védelem vezére volt, a középpályás Schmatovich a góljai mellett fontos gólpasszokkal jelentkezett, míg a – korábban már leírt – támadó, Laki 11 találattal holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Felülmúlta a várakozásokat a Vác FC, amely az előző kiírásban csak nehézségek árán maradt bent az NB II-ben, most viszont a 7. helyen áll, ami bravúros eredménynek tekinthető. Noha a Duna-parti együttes két vereséggel rajtolt, gyorsan javítani tudott és stabilizálta helyét a középmezőnyben, sőt, az idény hajrájában épített egy jelenleg is tartó hétmeccses veretlenségi sorozatot. A váciak ereje a csapategységben rejlik; érdekesség, hogy tizenkét játékosuk is gólt szerzett, de egyikük sem ért el háromnál többet. Három találattal három futballista, Kákonyi Dániel, Mátyás Zsolt és Tóth Barnabás rendelkezik.

A legjobb védelemmel a bajnokság során a hazai meccseit Gyulán játszó Szeged 2011-GA büszkélkedik az őszi szezon után. Klausz László gárdája mindössze 15 gólt kapott és tíz olyan mérkőzés is volt, amelyen Szántai Levente megőrizte kapuját a góltól. A csapat nevéhez fűződik – holtversenyben – a legnagyobb gólkülönbségű siker (7–0 idegenben a Cigánd ellen), a sok pozitívum mellett azonban rontja az összképet néhány nem várt vereség. A Szeged 2011 kikapott a Csákvártól, a Soprontól és a Váctól is, igaz, a városi rivális SZEOL-t kétszer is legyőzte.

Szinte végig kiegyensúlyozottan szerepelt a ZTE FC, csak egy idősávban nem, és a bajnokság hajrájában elszenvedett három vereség miatt gyakorlatilag minimálisra csökkentek a feljutási esélyei. Csató Sándor alakulata főképp a „kötelezőnek” tartott győzelmeket hozta ősszel, miközben nem tudta felülmúlni a Kisvárdát, a Balmazújvárost, a Nyíregyházát, a Békéscsabát, a Mosonmagyaróvárt és a Puskás Akadémiát sem. Az eredményességet az is befolyásolta, hogy az előző szezonban 22 találattal gólkirályi címet szerző Daru Bence csak háromszor talált be (tény, a csatár sérüléssel is bajlódott).

A piros mezes Nyíregyházánál volt nehézség bőven ezen az őszön (Fotó: Lehoczky Péter)
A piros mezes Nyíregyházánál volt nehézség bőven ezen az őszön (Fotó: Lehoczky Péter)

Nem spórolt az erősítésekkel nyáron a Nyíregyháza Spartacus, ennek fényében a 10. hely óriási csalódás. Ne feledjük, a Szpari újonc a másodosztályban, a tavaly nyári NB I-es kizárás után tavasszal fölényesen megnyerte az NB III Keleti csoportját, sőt ezt követően az egyébként sem gyenge keret tovább erősödött, így reális célként fogalmazták meg a vezetők az újabb feljutást. A szezont amúgy nem kezdték rosszul, első kilenc meccsükből hatot hibátlanul lehoztak, az ezt követő öt bajnokin viszont mindössze egyetlen pontot szereztek, és ez a gyenge széria Mátyus János állásába került. Az új tréner Véber György lett, aki a Kisvárda elleni remivel indított, majd jött két vereség, s végül csak a SZEOL-t és a Cigándot tudták legyőzni. Az igazsághoz tartozik, hogy rengeteg sérülés nehezítette az edzők dolgát, ám a csapatból így is többet kellett volna kihozni.

Gyenge hazai mérlegét idegenben egyensúlyozta ki a szombathelyi kölcsönjátékosokkal ismételten kisegített Soproni VSE, amely hazai pályán mindössze az első két meccsét nyerte meg és augusztus 14. óta nem tudott győzni otthon, hét döntetlen mellett egyszer ki is kapott. Ezalatt azonban négyszer is három ponttal tért haza Supka Attila együttese más városokból, így a biztos középmezőnybeli tagság nem forgott veszélyben. A legeredményesebb játékos, a hatgólos Erdélyi László a Szeged 2011, a Cigánd és a Soroksár ellen is pontokat érő találatokat szerzett.

AZ ÚJ REMIKIRÁLY A CSÁKVÁR, HAJTÓS LETT A SZOLNOK

Teljes átalakuláson ment keresztül nyáron a Szolnoki MÁV FC kerete, a Tisza-partiak magyar szinten jól csengő nevek helyett elsősorban „névtelen” fiatal játékosokkal vágtak neki a bajnokságnak. Ennek tudatában az elért biztonságos pozíció – 12. hely – mindenképpen abszolút pozitívnak tekinthető, a csapat ereje abban volt, ami korábban hiányzott: az egységben. A Balogh Pál, Antal Gábor páros által irányított szakmai munka meghozta gyümölcsét, a Szolnok „hajtós” csapattá vált, és érdekesség, hogy hárman is öt góllal tudtak a legeredményesebb játékossá válni: Olasz Dénes, Rokszin Ádám és Tóth László.

Kilenc döntetlennel a bajnokság döntetlenkirálya az FC Csákvár, ami annak fényében különösen érdekes, hogy a Fejér megyeiek az előző kiírásban a legkevesebb remit játszották (hármat). A változás oka az, hogy Toldi Gáborral kevésbé nyílt futballt játszik az együttes, mint elődjével, Bognár Györggyel tette, Toldi nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságos védekezésre. A Csákvár egy bravúrt tudott ősszel bemutatni, a Békéscsabát 3–1-re győzte le, de az pozitívum, hogy hazai pályán – a Puskás Akadémia mellett – veretlen tudott maradni.

A 10. forduló után még a 3. helyen állt a BFC Siófok, miután volt egy hármas győzelmi szériája (a Cegléd, a Balmazújváros és a Budaörs ellen). Ezt azonban a Soroksár elleni kiütéses, 6–1-es vereség követte és Goran Kopunovics csapata a szezon második felében tízből mindössze egy meccset nyert meg, így jelentősen visszaesett a tabellán. A bajnokság egyetlen mesternégyese viszont a siófoki Petneházi Márk nevéhez fűződik, a támadó középpályás a SZEOL kapuját vette be négyszer.

Újoncként megfelelően teljesített a Dorogi FC, Németh Szabolcs fiai a legfontosabb meccseiken győztek (a Cigánd, a Cegléd, a Budaörs és a Szolnok ellen), igaz, a hajrában kissé elmaradtak a várakozásoktól, az utolsó hat körben nyeretlenek maradtak és mindössze két gólt szereztek. A „bányászgárda” egy különös rekordot is magáénak tudhat, a dorogiak közül került ki a bajnokság legidősebb gólszerzője – Sitku Illés 38 évesen, 6 hónaposan és 16 naposan ért el győztes gólt a Mosonmagyaróvár ellen.

Utolsó kilenc fellépéséből csupán egyet tudott megnyerni a HR-Rent Kozármisleny FC, amely így nem lehet nyugodt igazán a tavaszi folytatás előtt. A stadionja felújítása miatt hazai bajnokijait Pécsett játszó együttes a szezon első felében nyújtott teljesítménye alapján jóval előkelőbb pozícióban is lehetne, akkor még a Puskás Akadémiát, a Sopront, a Dorogot és a Nyíregyházát is megverte (utóbbit idegenben ütötte ki 4–0-ra!), de később jött a visszaesés. A Misleny kevés, mindössze 19 gólt szerzett, és ebben része volt annak is, hogy egyik legjobb játékosa, Wittrédi Dávid mindössze 11 bajnokin szerepelt és egyszer sem talált a hálóba.

Hektikus őszön van túl a hazai meccset Csákváron rendező Budaörsi SC, amely csak több győzelmének köszönhetően nem áll kieső helyen. A gárda nagy skalpokat tudhat magáénak, hiszen megverte a Békéscsabát, a ZTE-t, a Nyíregyházát és a Kisvárdát is, azonban a jó értelemben vett kiszámíthatóság hiányzott a futballjából. A szezon közepi hármas vereségsorozat pedig (a Dorog, a Szeged 2011 és a Cegléd ellen) Miskei Attila vezetőedző állásába került. A tréner helyett Bognár György érkezett szakmai vezetőnek, azonban a korábbi 50-szeres válogatott futballista csak tavasszal ül le a kispadra, az ősz hajrájában az addigi másodedző Márkus Tibor meccselt – vele két győzelem mellett négy vereség jött össze.

HÁROM ÚJONC IS BAJBAN, A CIGÁNDTÓL PONTOKAT IS LEVONTAK

Története során először szerepelhet az NB II-ben a Cigánd SE, amely ennek megfelelően igencsak megilletődötten kezdte a szezont – első hat meccsén mindössze négy pontot gyűjtött, a Szeged 2011-től 7–0-ra kapott ki és ez Fogarasi Zoltán edző állásába került. Helyére a szakmai igazgató, Szénay Péter került, és a csapat lassan bele is lendült, felülmúlta a SZEOL-t és a Kozármislenyt, majd a hajrában a Siófokot és a Dorogot – igaz, a Szparitól is hét gólt kapott. Az együttes csak az idény végén, a Mosonmagyaróvár elleni meccstől kezdve játszhatott otthon (addig a Balmazújváros pályáján voltak a hazai találkozói), és nehezíti a helyzetet az is, hogy Balogh Alex jogosulatlan szerepeltetése miatt levontak tőle három pontot.

Nem kezdte rosszul az idényt a Ceglédi VSE, az első hét fordulóban háromszor is nyert (többek között a Békéscsabával szemben), azonban ezt követően hullámvölgy következett, amely Varga Attila állásába került. A helyére érkező Krecska János csak ideiglenesen tudta felrázni a Pest megyeieket, akik utolsó hat bajnokijukon mindössze egy pontig jutottak, ráadásul a végén már néhány játékos és a tréner közötti feszültségről szóltak a hírek. Érdekesség, hogy bár a Cegléd kapta a legtöbb gólt (37-et), relatíve sokat is szerzett, a 26 találat a nyolcadik legtöbb a mezőnyben.

A bennmaradás reményével vágott neki a bajnokságnak az újonc SZEOL, amely jól startolt és szervezett futballal, kemény, de stabil védekezésre alapozva az első három hazai meccsét megnyerte. Eztán azonban megtört valami, a soproni bravúrpontot követően egymás után jöttek a vereségek, a csapat egy tizennégy mérkőzéses nyeretlenségi sorozatot „épített”, s ennek egyelőre még nincs is vége. Az utolsó három őszi fordulóban már nem Tóth Ákos, hanem a szakmai igazgató Lóczi István irányította a gárdát, amely nyolcpontos hátrányban van az utolsó bennmaradó pozícióhoz képest, és kevés esélye maradt arra, hogy megőrizze NB II-es tagságát.

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC20116337–28+939
2. Soroksár SC20115437–20+1738
3. Balmazújváros20114524–17+737
4. Békéscsaba Előre20113630–16+1436
5. Kisvárda20105530–18+1235
6. Mosonmagyaróvári TE20104633–19+1434
7. Vác FC2095624–19+532
8. Szeged 20112086627–15+1230
9. ZTE FC2086631–27+430
10. Nyíregyháza Spartacus FC2085725–23+229
11. Soproni VSE2078524–22+229
12. Szolnoki MÁV FC2083925–28–327
13. FC Csákvár2069525–28–327
14. BFC Siófok20721122–29–723
15. Dorogi FC2065919–24–523
16. Kozármisleny FC20641019–25–622
17. Budaörs20611315–34–1919
18. Cigánd SE20541114–33–1919
19. Ceglédi VSE20431326–37–1115
20. SZEOL SC20321510–35–2511

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik