Megyei foci: színész lett a korábbi élvonalbeli légiós

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 16:08
Eugene Eyah Fomumbod tavasszal Az ünnep című darabban játszik a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

A közönséget kirázza a hideg a színészkedő játékosoktól.

Somogy megyében sincs ez másként, ugyanakkor van egy korábbi élvonalbeli labdarúgó, akinek mostanában éppen a színészkedés az egyik feladata. Euegene Eyah Fomumbod, a Tolna megyei élvonalban szereplő Tamási FC jelenlegi, a Győri ETO és a Siófok korábbi futballistája ugyanis a zöld gyep mellett egyik pillanatról a másikra a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán találta magát. A próbákat követően Az ünnep című előadást április 20-án mutatták be, s a színdarabban a 33 esztendős légiós is szerepel.

„A darabban szerepel egy fekete férfi, mivel azonban Magyarországon csak egy színes bőrű színész van, hamar kiderült, hogy civilt kérünk fel a feladatra – mondta Kelemen József, Az ünnep rendezője. – Eugene-t az asszisztensem fedezte fel, és edzőjén keresztül léptünk vele kapcsolatba, behívtuk a színházba, és megkérdeztük, lenne-e kedve kipróbálni magát színészként. Bár korábban sosem állt színpadon, nagy kedvvel állt a feladathoz, és a próbák alatt szépen megtanulta, mivel jár ez a szakma. Profi színészeink sokat segítettek neki, ő pedig nagyon tanulékony volt. A fegyelmet és a figyelmet a sportból hozta magával, amely ebben a közegben is segítette.”

A színházban igyekeztek úgy alakítani az előadások időpontját, hogy Eugene Fomumbod a hétvégi bajnokikon játszhasson, vagyis nincs súrlódás a tamási és a színház programja között.

„A darabban az egyik szereplő párját alakítja, sok időt tölt a színpadon. A rá bízott feladat nem óriási, de nem is kicsi, statisztaszerepnek semmiképpen sem nevezném. Karaktere jól megírt jellem, jelentőségteljes jelenetekkel, fontos dialógusokkal, verekedéssel. Eugene tökéletesen ellátja a szerepét. A próbákon is vette az akadályokat, figyelte a többieket, és akkor is jelen volt, amikor a szerepe szerint nem volt kötelező részt vennie a próbán.”

A darabban Gbatokainak hívják a kameruni játékos által megformált karaktert, a most futó évadban pedig június 9-én lesz az utolsó előadás.

„Hogy izgultam-e? Nem – mondta Eugene Fomumbod, aki 2007 és 2012 között a Győri ETO és a Siófok labdarúgójaként 52 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, jelenleg a színház és a futball mellett autóalkatrészek festésével keresi a kenyerét. – Az ember akkor idegeskedik, ha nem tudja, mit kell csinálnia. A próbákon nagyon sokat segítettek, otthon is gyakoroltam a szöveget, a sportban pedig megszoktam, hogy több száz ember előtt kell teljesítenem. Élvezem az előadásokat, tetszik a közeg. A színházzal július végéig él a szerződésem, meglátjuk, ősztől hogyan alakul a folytatás.”

A kameruni labdarúgó vasárnap pályára lépett csapata Kölesd elleni bajnokiján, s bár gólt nem szerzett, a Tamási 4–1-re nyert idegenben – csapattársa, a gambiai Jammeh Haruna triplázott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik