Megyei foci: egy játékos mentette meg a bíró életét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 11:44
Egy labdarúgó mentette meg a játékvezető életét szerdán a Fejér megyei Martonvásáron.

A Fejér megyei I. osztályban szereplő Martonvásár a Pest megyei harmadosztály Nyugati csoportjában szereplő Szigethalom együttesét fogadta, a felkészülési mérkőzést vezető 55 éves Nagy Béla a 36. percben összeesett – írta Facebook-bejegyzésében a Szigethalom SC.

Keményvári Balázs, a Szigethalom 33 éves játékosa a mentők kiérkezéséig szívmasszázst alkalmazott, a szakemberek ezután további fél órán át ellátták a játékvezetőt, akinek az állapotát a székesfehérvári kórházban stabilizálták.

A szívkoszorúér-műtéten átesett Nagy Béla már köszönetet mondott Keményvárinak, a Szigethalom SC pedig a Facebookon kezdeményezi, hogy játékosa Életmentő Emlékérmet kapjon.

A Szigethalom SC emlékeztet rá: évekkel ezelőtt Takács Lajos, a Videoton korábbi játékosa 38 évesen a Martonvásár játékosaként ugyanezen a pályán kapott szívinfarktust egy bajnoki után, az ő életét nem sikerült megmenteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik