Kisvárda, nagy siker: NB I-ben a Rétköz fővárosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 16:45
Immáron Kisvárda Szabolcs megye legjobb futballcsapata, Kondás Elemér gárdája ugyanis megszerezte a feljutáshoz szükséges egy pontot a Szeged elleni NB II-es mérkőzésen. Amelyen természetesen az NSO is megjelent.
A nagy siker kapujában: Révész Attila sportigazgató
A GALÉRIA ELÉRÉSÉHEZ KATTINTSON IDE VAGY A KÉPRE!
A nagy siker kapujában: Révész Attila sportigazgató A GALÉRIA ELÉRÉSÉHEZ KATTINTSON IDE VAGY A KÉPRE!

 

Révész Attila már csak dacból is megmutatja, hogy NB I-es lesz a Kisvárda! – vezette fel a mérkőzést a Szeged mestere, a korábban a Nyíregyházával szép sikereket elérő Őze Tibor, aki már a bajnoki előtt lelőtte a poént: Szabolcs megye első számú csapata immáron a Kisvárda.

Bizony, az a gárda, amely tíz évvel ezelőtt még az NB III-ban viaskodott, majd még egy osztállyal onnan is visszább is esett.

A mostani sikerek elválaszthatatlanok Seszták Miklóstól, a körzet országgyűlési képviselőjétől, hiszen még politikai ellenfelei sem tagadják, hogy Kisvárda elképesztő fejlődésen esett át az utóbbi években, és ebből bőségesen profitált a város sportja is, illetve Révész Attila sportigazgatótól, aki a Nyíregyháza után már Kisvárdán valósítja meg élvonalbeli álmait.

Elképesztő körülmények között, az öreg várdai vár csodálkozva néz maga köré, itt egy fürdőkomplexum, ott egy modern stadion, mellette fedett, amott műfüves pályák épültek, épülnek, nemsokára kész a híres „lówellness” is – nemhogy Magyarország, hanem az egész Európai Unió egyik legszegényebb környékén.

A nagy kérdés természetesen majd az lesz, hogy mire elég a lendület, hiszen köztudomásúlag nem felkerülni, megkapaszkodni nehéz a legjobbak között, még a lenyűgöző új stadion adta erő mellett is kétséges a hosszabb távú NB I-es jövő. Arról már nem is beszélve, hogy micsoda nehézségeket okoznak máris az erősítések.

„Tíz légióst igazolunk, mert miután megtudták a játékosok, hogy az NB I-be jutunk, máris kétszer akkora fizetést kértek, mint az NB I-ben – nyilatkozta Révész Attila, aki rejtelmesen csak mosolygott arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy hárommillió forintot kap havonta egy átlagos élvonalbeli magyar futballista. – Mi a realitások talaján fogunk maradni, a légiósok feleannyit kérnek, és összességében sokkal jobb a hozzáállásuk is, mint a magyaroké. Az a tény, hogy ennyi légióst igazolunk, az a magyar játékosok, a magyar fiatalok kritikája is. A magyar játékosokból egyébként is nagyon szűk a választék, a jó labdarúgókat lefoglalták már a legjobb magyar csapatok. Nem titok: mi csak ingyen igazolható játékosokat szerződtetünk, velük már decemberben felvettem a kapcsolatot, olyanokkal kötünk szerződést, aki megfelelnek a klub filozófiájának. Személyesen is elbeszélgettem velük, és mindegyikőjüket megtekintettem mérkőzésen személyesen is. A brazilokkal Lucas miatt nem lesz nyelvi probléma, ukránul én is tudok, de jöhet bosnyák labdarúgó is. Ők már ezt a meccset is megtekintették, orvosi vizsgálaton vesznek részt nálunk. Fontos megemlíteni a kapcsolatunkat a munkácsi akadémiával, onnan jelenleg is hatan erősítik a mi keretünket.”

Kisvárdán szokás szerint találkozik a múlt és a jelen...

A jövő zenészei...
A jövő zenészei...
Ahogyan megígérte: ha megvan az NB I, máris jönnek a légiósok!
Ahogyan megígérte: ha megvan az NB I, máris jönnek a légiósok!


A MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOODSZEGED 2011-GA 1–1 (0–0)
Kisvárda, 1100
néző.Vezette: Nagy Norbert (Baghy Csaba, Kovács II Gábor)
KISVÁRDA:
Zöldesi – Vári B., Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Oláh G., Misic (Heffler N., 91.), Hej (Jánvári, 69.) – Lukács R. (Oltean, 81.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED:
Szántai – Tamaskó, Farkas M., Tóth G., Gergényi – Horváth A. (Nicorec, 60.), Coroian – Szabó P., Germán T., Zsivanovics – Zádori (Tóth L., 78.). Vezetőedző: Őze Tibor
Gólszerző:
Hej (1–0) az 51., Germán T. (11-esből, 1–1) a 72. percben

A hajrá végén leszögezzük az online közvetítések nagy alapigazságát: sokkal könnyebb online közvetíteni, ha van net... De minden jóra fordul, feljut a Kisvárda, pontosan távozik a Szeged, tovább élnek a bennmaradási reményei.

Ideges a helyi vezérkar, a szurkolók megtalálják jobb híján ismét az MLSZ-t, eszükbe jut a szerintük könnyű síppal befújt 11-es.

A hajrá kissé hervasztó a maga zakatolásában: hátul nagyon vigyázva támad a Kisvárda, a Szegedben nincs már kraft. Talán egy szabadrúgásból? Mégsem.

Kap egy büntetőt a Szeged, Germán Tamás értékesíti. Az MLSZ a hibás, naná! Feléled Kopunovics, belép olykor a pályára is egy-egy tanácsért.

Nem hiszik el, de éppen amikor a kicsi és a nagy dobost fényképeztük, akkor a nagy dobos zeneszerszáma behorpadt. Aztán következett a nap legváratlanabb kérdése: Ica, nincs nálad egy dob véletlenül?

 

A hálás közönség Kondás mester élteti, a Szeged megtörni látszik. Kopunovics sem olyan aktív már, valamit sejthet.



51. perc VEZET A VÁRDA!
A gólról persze pont lemaradunk, mert a B-közép mögötti térségben kolbászolunk közeli képekért. Szép vagy csúnya gól: fontos.

FOLYTATJUK!

A szünetben a pálya melletti sörsátor a legnépszerűbb, a szurkolók érdekes módon derűsek, hisznek a sikerben és az erjesztett italokban.

KITÖRT A SZÜNET. A hangulat kissé levert, de végül is megvan a feljutáshoz kellő pont. Közben maximálisan igazat adunk magunkban Révész Attilának: kell az erősítés!

Vagy be vannak tojva, vagy nem mernek játszani.
Ez a legfelsőbb verdikt a VIP-ben, közben Kopunovicsnak segít infarktust kapni egy szerb kolléga a kispadról. Két szegedi légiós sárgás már. Közben kiderül: Adem Kapic volt az, szlovén. És szintén volt fradista.

Kopunovics ősi szerb átkokat szór övéire, már gurgulázva. Őt is idegesítik a rossz képek.

Itt tartunk per pillanat technikailag
Itt tartunk per pillanat technikailag


Megússza a Várda, kihagy egy ziccert a Szeged. Igaza van Zöldesinek, ebben egyre biztosabbak vagyunk. Nem állt a helyzet magaslatán, de góltalan.

Elhagytuk kicsit őrhelyünket, hogy bezsebeljünk pár köszönést, közben lefotóztuk a helyi ultrákat. Szerény becslésünk szerint jó 650 néző lehet, de ez gyakorlati telt ház most az ülőhelyeket tekintve. Közben kiderül, pocsék lett a kép. Visszaslattyogunk, engedelmükkel.

EL SEM HISZIK, hogy ki nézi mellettünk az nso.hu-t!

Maga Zsoldos Barnabás, a rádiós legenda
Maga Zsoldos Barnabás, a rádiós legenda


Kisvárda! Kisvárda! Kisvárda! Mantrázza lelkesen a C-közép egy hazai nyugdíjasa. A B-közép válaszol aztán, kicsit ők is bealudtak a meccsbe.

Á, megvan! Maga Goran Kopunovics az ideges kismester előttünk! Bajnokok Ligája!

Idegi alaponovics
Idegi alaponovics


Mondtam, ne szervezzen! Kondás üzeni egy játékosának, közben képviselői fogadóóra mellettünk.

Ügyes volt! VIP-dicséretet kap a nem sokkal a jobb alsó mellé találó Brana.

Közben vizet hoznak egy nagyon titokzatos személynek, aki a VIP-ben ül. Nem merik kiejteni a nevét. Rákérdezünk, Voldemort? Nem nyerünk hangszórót.

Hűha! Zöldesi majdnem gólt rúgat egy kósza hazaadás után egy szegedivel. Bejött a babona, hogy nincs babona...

Meglepő módon nyom a Szeged, de az első helyzet a Várdáé. Közben a partjelző meginti a szegediek nagyon aktív segédedzőjét. Gorannn! Ennyi is elég, visszamegy a Tempó, tempó! kiáltásokkal jeleskedő szakember.

NA, ELKEZDTÜK! A hazai drukkerek is összegyűltek közben, lelkesek, naná.

A kezdőrúgás ma polgármesteri előjog
A kezdőrúgás ma polgármesteri előjog


ELŐKELŐ KÖRNYÉK
. És akkor helyet foglal az egyszeri sajtómunkás mellett Seszták Miklós, a körzet országgyűlési képviselője.


LÉLEKTANI HADVISELÉS. Itt már nincs hajad, he! Így simogatja meg egy szegedi egy hazai játékos egyre emelkedő vonalú homlokát.

Vagy így, vagy úgy, berúgjuk oszt kész! Ez már a cserejátékosok véleménye, akik az ajtóban álló sporikkal beszélgetnek. Felharsan a síp, indulunk! SZEGED! Halljuk a harci kiáltást a vendégöltözőből. Fura ezt Szlezáktól hallani. De jön nemsokára a KISVÁRDA! ordítás a hazai teremből. Nem volt olyan egységes, mint a vendégeké, sebaj, lesz még idő összegyakorolni ezt a brazilokkal.

Behallgatunk a taktikai utasításokba is: Kemény passzok! Kemény passzok! Közben összenézünk az újpesti legendával, Szlezák Zoltánnal. Látszik rajta: nem erre számított. Aztán felharsan Kondás mester hangja: Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! (Akkor nyerünk? – tesszük hozzá mi, de csak magunkban.)


Nem hiszik el! Találtuk egy kapust, amikor teljesen szabályellenesen beosontunk a hazai öltözőbe (csakis a gerozán szaga miatt!), akinek semmilyen babonája nincs!

Kondás Elemér: a szokásos meccsszerelés, stimmel a piros-fehér, és isteni a kölnije illata is!
Kondás Elemér: a szokásos meccsszerelés, stimmel a piros-fehér, és isteni a kölnije illata is!


Az már más kérdés, az a jövő zenéje! Vágja rá kapásból a hazai mester, Kondás Elemér arra a kérdésünkre, hogy mi lesz majd, ha jön a jövő idényben a Debrecen? Azt is elárulta, hogy hiába elég az egy pont, a cél a győzelem, mint mindig.

Kisvárda, kellemes meleg a kis kora délutáni környékbeli eső után.

Benne leszek a NSO-ba? Tényleg (Attila, a tervezi, hogy egyszer megkóstolja a barna sört)
Benne leszek a NSO-ba? Tényleg (Attila, a tervezi, hogy egyszer megkóstolja a barna sört)


Nem tudom, a megye II-ben? Válaszolja Őze Tibor derűs mosollyal arra a kérdése, hogy emlékszik-e arra, hogy hol futballozott a Várda, amikor ő a kilencvenes években a Nyíregyházi Spartacusszal az élvonalban varázsolt. A mester bevallja, hogy elégedett lenne az egy ponttal, de szerinte azt éppen máshol is megszerezhetné a Kisvárda, nem fontos éppen most, illetve elmereng azon, hogy nemsokára a Kisvárda lesz a megye csapata, és ő vívja a nagy rangadót a Debrecennel. Sic transit! – mondja a művelt német is.


Négy órakor elkezdenek azért gyülekezni az illetékesek. Révész Attilától megtudjuk, hogy nem készülnek nagy ünneplésre, majd csak a bajnokság végén, de természetesen „lehet meccs közben is venni a közelben pár pezsgőt”.

Mindenki izgatottan várja a nagy meccset, egy tűt sem lehet leejteni a városban, a szurkolók hangolnak, az izgalom, a feszültség kézzel tapintható – ilyenekkel szokták kezdeni a nagy újságírók a hangulatjelentéseket, nos, ilyenről szó sincs Kisvárdán. A kisváros éli a rétközi, szabolcsi kisvárosok szokásos késő tavaszi életét.

A bajnokság végére a soraink megfogyatkoztak, hiszen a hosszabb ideje sérült Vermes Krisztián, Délczeg Gergely és Gosztonyi András mellett Izing Martinra sem számíthatunk és Horváth Zoltán játéka is kérdéses” – tette hozzá a Debrecennek korábban sok nagy magyar sikert megélt mester.

„Nagy várakozással tekintünk a mérkőzés elé, a kialakult helyzetet igyekeztünk kezelni a héten – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Meg is beszéltük, hogy min kell javítani a legutóbbi meccsen történtekhez képest, és csakis egy cél vezérel bennünket, hogy megnyerjük a vasárnapi mérkőzést. Igen, a győzelem a cél, bár tudjuk, egy pont is elég lehet, de a mi csapatunk minden mérkőzésen győzelemre játszik. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nagyon veszélyes ellenfél látogat hozzánk, amely a közelmúltbeli riválisainkhoz, a Doroghoz és a Kazincbarcikához hasonlóan a bennmaradásért harcol, ráadásul a mezőny egyik leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkezik, de azon leszünk, hogy ezt megszakítsuk, és magunknak valamit szurkolóinknak örömet okozzunk. És bár a remélt feljutás az egész éves munka gyümölcse lehet, azért az lenne az igazi, ha győzelemmel tudnánk azt megünnepelni. De előre semmit nem akarunk elkiabálni.”

A Kisvárdának egyetlenegyre van szüksége ahhoz, hogy biztossá váljon a feljutása. Mivel a múlt héten, a végül 3–1-es vereséggel végződő Kazincbarcika elleni mérkőzésen is hasonló volt a helyzet, nyilván már tapintható a feszültség a várdai öltözőben.

A helyes válasz az utóbbi, ráadásul a Gyulán székelő csapat nem is akármilyen, 11 meccsből álló sorozattal látogat vasárnap (kezdés 17 órakor) Kisvárdára. Csakhogy ezek között nyolc (azon belül zsinórban hét) bajnoki is döntetlenre végződött, azokkal pedig nem nagyon tudott haladni a társaság.

Kvízkérdés is lehetne: melyik csapat rendelkezik hosszabb veretlenségi sorozattal? – teszi fel a kérdést a kisvardfc.hu. – A második, egyben feljutó helyen álló Kisvárda vagy a 18., ezzel momentán kieső Szeged 2011?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik