Kihallgathatták az illemhelyen zajló vesztegetést

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2010.05.14. 08:34
Mint megírtuk, nem csupán a Tatabánya–Gyirmót mérkőzés (2–2) után kutakodik az MLSZ, a 4–0-s hazai győzelemmel végződő Gyirmót–Ajka találkozó kapcsán is vizsgálat indult. Nem csoda, hiszen Ajkán szinte az egész város a múlt vasárnapi meccs körülményeiről beszél, arról, hogy a játékosok közül néhányan kisebb summát tehettek zsebre a vereségért.

Egyesek úgy tudják, a pénzt a gyirmóti labdarúgók dobták össze, majd az összeggel kapcsolatos alkudozást egy WC-ben(!) bonyolították le, és azt hallgatták ki véletlenül – a pletykák az MLSZ-ig jutottak, és Nemes Ferenc, a szövetség alelnöke vizsgálatot rendelt el. Kovács István kapta az egyáltalán nem könnyű feladatot, hogy „nyomozza ki", valóban történt-e vesztegetés.

Császár Attilát elküldték Ajkáról, de nem tisztázták, hogy pontosan miért (Fotó: Laufer Péter – archív)
Császár Attilát elküldték Ajkáról, de nem tisztázták, hogy pontosan miért (Fotó: Laufer Péter – archív)

Persze a szövetség irányítói tudják, eszközök hiányában nehéz a felderítés, ezért ha a meghallgatás után tovább él a gyanú, a fegyelmi bizottság elé kerülhet az ügy, onnan pedig egyenes út vezethet a Nemzeti Nyomozó Irodához. Nem lenne meglepetés tehát, ha a rendőrség (Helmeczy László, a szövetség jogi alelnöke szerdán feljelentett egy gyirmóti játékost – információink szerint Kiprich Dánielt – vesztegetés alapos gyanújával) nemcsak a Tatabánya-mérkőzés előtt történtek, az állítólagos gyirmóti ajánlat, hanem az Ajka elleni meccs kapcsán is nyomozna, s meghallgatná az Ajkáról a napokban szakmai és mentális okokra hivatkozva eltanácsolt labdarúgókat, Császár Attilát és Páli Krisztiánt is.

Kaibás Dezső, az Ajka elnöke visszautasítja a gyanúsításokat, és elmondta, sem a gyirmóti meccs előtt, sem pedig utána nem tapasztaltak bundázásra utaló jeleket. „Tény, tavasszal gyengébben szerepel a csapat – mondta Kaibás Dezső. – Talán csak egy hazai mérkőzéssünk után távoztak elégedetten a szurkolóink. Igaz, a PMFC ellen sem futballoztunk jól, ám az eredménnyel elégedettek lehettünk, hiszen a csoport egyik legjobbjával játszottunk döntetlent."

Kaibás Dezső elismerte, hétfőn az elnökség valóban szerződést bontott Páli Krisztiánnal és Császár Attilával, de nem a gyirmóti vereség miatt, hanem mert gyengén teljesítettek, ráadásul jelenlétük feszültségforrást jelentett az öltözőben. „Kíváncsian várom a vizsgálat eredményét, s noha minden segítséget megadunk Kovács Istvánnak, állítom, közöttünk nincsenek bundázó labdarúgók. A játékosok jól keresnek, nem szorulnak rá, hogy fillérekért eladják a lelküket. Ha mégis bűnbe esett valaki, annak nincs helye az ajkai csapatban."

Megkeresésünkre Kovács István csupán annyit mondott, jegyzőkönyv felvételére kapott megbízást, s ezt teljesítette is. „Kaibás Dezső elnök és Jákli Péter pályaedző vett részt a meghallgatáson, s amit az üggyel kapcsolatban elmondtak, lejegyeztem, az anyagot továbbítom Nemes Ferencnek." A szövetség elnöki feladatokat ellátó alelnöke dönt majd a fegyelmi eljárás esetleges megindításáról. Miközben az MLSZ illetékese Ajkán jegyzetelt, Gyirmóton Horváth Ernő tulajdonos jogászok tanácsait kikérve azt fontolgatja, hogy noha szerintük Kiprich Dániel ártatlan a vesztegetési ügyben, a vizsgálat befejezéséig felmentik az edzések látogatása alól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik