Játékossors: Tököli Attila 43 évesen visszatér a pályára

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 19:20
null
Tököli Attila legutóbb a Paks második együttesét irányította (Fotó: Szabó Miklós)
Tököli Attila ősztől a megyei első osztályú Kiskunfélegyházi HTK színeiben folytatja a pályafutását – számolt be a baon.hu. A 43 éves, 25-szörös magyar válogatott támadó 2014-ben a Paks játékosaként vonult vissza. Reaktiválását Koncz Zsolt vezetőedző jelentette be.

 

Koncz Zsolt, a Kiskunfélegyháza játékos-edzője a baon.hu kérdésére elmondta, hogy Tököli Attila személyes jó barátja, nem kis mértékben ennek is betudható, hogy a 43 éves futballista magára ölti a KHTK szerelését. A játékos-edzőnek meggyőződése, hogy a hatalmas rutinnal, tapasztalattal rendelkező gólzsák nagyon sokat tud segíteni a csapatnak az eredmények elérésben, és példaképnek is kiváló.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik