Felkészülés: öt góllal kapott ki a Budaörs német ellenfelétől

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 20:06
Ötgólos vereséget szenvedett a Törökországban edzőtáborozó Budaörs másodosztályú labdarúgócsapata a német harmadik ligás FC Viktoria Kölntől – számolt be róla a klub honlapja, a bsc1924.com.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a törökországi Antalyában edzőtáborozó Budaörs. A német harmadosztályú FC Viktoria Köln Simon Handle korai góljával került előnybe, de Bognár György együttese a 26. percben Medgyes Sinan révén egyenlített. Ezt követően a német együttes azonban ötször is betalált, így végül 6–1-es kölni sikerrel ért véget a találkozó.

A budaörsieknél kezdőként lehetőséget kapott a DVSC II 19 esztendős kapusa, Kovács Péter, aki a debreceniek engedélyével tartózkodik a budaörsiek edzőtáborában és próbajátékon győzheti meg tudásáról a szakmai stábot.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC Viktoria Köln (német III.)–Budaörsi SC 6–1 (4–1)
Antalya
Budaörs:
Kovács P. – Marques-Airosa, Mocsi (Gyurácz), Kékesi, Forgács A. – Medgyes S. (Major) – Zsidai (Fényes), Stieber A., Molnár Cs. (Bakos Sz.) – Pethő (Fehér-Kaplár), Kulcsár T. (Molnár B.)
G: Handle (2), Wunderlich, Seaton, Kreyer, Willers, ill. Medgyes S.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik