Most már tudja Buzsáky Ákos, hogy az út, amelyre tévedt, nem vezet sehová (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Kokain?
– Erős első kérdés – mondta Buzsáky Ákos 37 éves, korábbi 20-szoros válogatott labdarúgó, akiről februárban hallhattunk, amikor különös körülmények között menesztették a harmadosztályú III. Kerület kispadjáról, mielőbbi gyógyulást kívánva neki. Az egykori játékos akkor nem reagált, a szurkolók között pedig elterjedt: a hajdani középpályás rossz útra tévedt. De most kisimulva, jó benyomást keltve ült le nyilatkozni. – Tisztában vagyok vele, miért kérdez ilyet, noha sosem foglalkoztam azzal, ki milyen véleménnyel van rólam, ki mit terjeszt velem kapcsolatban, ám azért a tavasszal hozzám is eljutottak a híresztelések. Kétségtelen, voltak nagy mélypontjaim. De azért hiba mindent készpénznek venni. Ha azoknak a mocskos pletykáknak, az engem támadó lejáratáscunaminak a fele igaz lett volna, most aligha ülök itt önnel.

BUZSÁKY ÁKOS
Született: 1982. május 7., Budapest
Válogatottság/gól: 20/2 (2005–2012)
Profi klubjai játékosként: MTK (1999–2002), BKV Előre (kölcsönben, 1999), FC Porto (portugál, 2002–2005), Académica (portugál, kölcsönben, 2003–2004), Plymouth (angol, 2005–2008), QPR (angol, 2007–2012), Portsmouth (angol, 2012–2013), Barnsley (angol, kölcsönben, 2012), Ferencváros (2013–2015)
Klubja edzőként: III. Kerületi TVE (2018–2019)
Sikerei labdarúgóként: UEFA-kupa-győztes (2003), magyar bajnoki 2. (2000), magyar bajnoki 3. (2002), Magyar Kupa-győztes (2000), portugál bajnok (2003), Portugál Kupa-győztes (2003), Championship-győztes (2011), Alpok–Adria-kupa-győztes (2002)

– Nézze, félelmetes hírek jöttek a futball berkein belülről, az interneten durvábbnál durvább dolgokat olvashatott az ember, most már nincs értelme kerülgetni a témát.
– Higgye el, azért ez nem fekete vagy fehér. Volt egy nehéz időszakom, benne magánéleti problémákkal, rossz üzleti döntésekkel. Ezeket sem könnyű megemészteni, de a krízis igazából ott kezdődött, amikor befejeztem a futballt. Mélyen, legbelül nem tudtam feldolgozni, hogy alig túl a harmincon ilyen körülmények között kellett abbahagynom. Négyéves koromtól ebben éltem, azért dolgoztam, hogy minél jobb legyek, el is értem egy szintre, de a vége...

– Sokan keresik a helyüket a karrierjük végén, és nem mindenki találja...
– Van, aki beleőrül. Miközben tudom, kívülről úgy tűnhetett, hogy minden rendben. Angliában végzem az edzői iskolát, már készülök a következő lépcsőfokra, szép családom van, apa lettem, kaptam egy jelentős feladatot Óbudán, és az M4 Sport is foglalkoztatott szakértőként. De közben mintha egy másik történet is zajlott volna körülöttem, bennem. Az a típus vagyok, aki szőnyeg alá söpri a problémáit, nem beszéltem ki magamból, senki sem látta, hogy sír a lelkem, amiért és ahogyan be kellett fejeznem a futballt. Elindultam a lejtőn lefelé, és nem tudatosult bennem, hogy az út nem vezet sehová. Mintha két külön szinten folyt volna az életem.

– A kiegyensúlyozott háttér, a családalapítás sem segített?
– Ez nem így működött. Egy hosszabb folyamat volt, amelynek a végén a legközelebbi ismerőseim, a szeretteim is érezték ennek a hatását: nem lehetett rám számítani, nem voltam elérhető, nem voltam megbízható. A Kerület-történet vége és a második lányom születése időben egybeesett, és akkor láttam be: ez nem én vagyok, szembe kell néznem a hibáimmal, változtatnom kell.

– Mi változott?
– Minden. Először az emberi kapcsolataimat kellett helyrehoznom.

– Hogyan élték meg ezt az időszakot a szülei?
– Majdnem belerokkantak. Nyilvánvalóan először a családi kapcsolatokat próbáltam helyrehozni, és tudtam, rájuk számíthatok. Azt is, hogy idő kell hozzá – ahhoz is kellett, hogy egyáltalán most beszélni tudjak róla –, de ma már látják, érzik rajtam, hogy hónapok óta folyamatosan a jó úton haladok. Odafigyelek magamra, dolgozom a Grund FC-ben, számíthatnak rám, rendben vagyok. Újra vannak céljaim.

– Például?
– Nagyon sokat tanultam a Kerületnél töltött csaknem fél év alatt – magamról is. Tudom, hogy miattam volt ez csak ilyen rövid idő, hogy sokaknak csalódást okoztam, akik bíztak bennem, akik például miattam szerződtek oda. De újrakezdeném: edzőként képzelem el a jövőmet. Hamarosan folytatódik Angliában az edzőképzés, mindenképpen ott akarok tanulni, az már a LEVEL 4, vagyis az A-licenc, a Grund U16-os csapatát irányítom, két 2004-es játékost vittem nemrég ki Plymouthba, jól teljesítettek, visszahívják őket. Egy másik korábbi grundos ifista meg egy portugál harmadik ligás felnőttcsapatba került – ez is az újra felépített kapcsolataim eredménye. Jelentős célom, hogy a Grundból a kiemelkedő képességűeknek a lehető legjobb jövőképet tudjam felfesteni, amely nem feltétlenül egy magyar akadémia.

– Mit tanult az elmúlt időszakból?
– Tanulság? Hogy ember vagyok. Követtem el hibákat, nekem nagyon fontos emberekkel szemben van lelkiismeret-furdalásom, sokaknak csalódást okoztam, de azt hiszem, attól is vagyok férfi, hogy szembenéztem önmagammal, és képes voltam változtatni. Nem mindig alakul úgy az élet, ahogy eltervezed, de megtapasztaltam, hogy milyen úton kell továbbmennem, ha kézben akarom tartani az életemet.

– Legutóbb akkor hallottunk önről, amikor Londonban a QPR bajnokija előtt ünnepelték.
– Fantasztikus élmény volt. A nagyobbik lányommal a karomon besétálni a pályára, hallgatni, ahogy a teljesen tele stadion közönsége tapsol... Majdnem sírva fakadtam, annyira megható volt. Nem felejtettek el, ez jólesett nagyon, és velem voltak azok a srácok is, akiket próbajátékra vittem, miattuk is meghatározó pillanat volt. A Grundból indultam én is, Anglia magyar srácként is elérhető, ott is kivívható a szurkolók tisztelete. És amiről beszélünk: fél éve, hogy túljutottam a nehéz időszakomon. Nincs ez olyan régen, hogy azt mondhassam, felejtsük el, ezért ezek a pozitív impulzusok erősítenek, hitet adnak, hogy most vagyok a jó úton. Erőt adnak, hogy tovább folytassam a fogyókúrát, hogy még jobban figyeljek magamra, csiszoljam a nyelvtudásomat, és azokkal foglalkozzak, akiket szeretek. Tanulok, és tudom, hogy lesz még lehetőségem edzőként dolgozni. És nem feltétlenül a magyar labdarúgásban.