Bundaügy: ketten őrizetben az SBTC és a Somos SE ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.26. 14:22
Amint arról már beszámoltunk, a rendőrség Nógrád megyében vesztegetés gyanújával folytat nyomozást két labdarúgócsapat ügyében, három személyt már ki is hallgattak az üggyel kapcsolatban – ezt ma a police.hu is megerősítette. A rendőrség hivatalos honlapja új információval is szolgált. 

 

„A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást három férfi ellen” – írja közleményében a rendőrség.

„A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján két Nógrád megyei labdarúgó sportegyesület képviselői – 2014. tavaszán – jogtalan előny adása és elfogadása mellett megegyeztek abban, hogy a jogtalan előnyt kínáló csapat a 2013-2014 évi megyei labdarúgó bajnokságot megnyerje. A jogtalan előnyt elfogadó sportegyesület ennek érdekében több mérkőzést elveszített.”

„A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül két személyt őrizetbe vettek” – teszi hozzá a police.hu.

A Nemzeti Sport értesülései szerint az SBTC és a Somos SE a két szóban forgó csapat, a nyomozók egy edzőt és két sportvezetőt hallgattak ki: A. Dénest, F. Bélát és T. Lászlót. Úgy tudjuk, utóbbi két személyt vették őrizetbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik