ZTE: rövidesen bejelenthetik az FTC-től érkező U-válogatottat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 22:57
null
Csonka András (balra) a ZTE-hez igazolhat (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap)
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Zalaegerszegi TE hamarosan bejelentheti Csonka András, a Ferencváros U-válogatott labdarúgója szerződtetését.

 

A 20 éves középpályás 2015 óta az FTC játékosa. A 2019–2020-as idényben öt NB I-es és két Magyar Kupa-találkozón kapott lehetőséget Szerhij Rebrovtól, a zöld-fehérek vezetőedzőjétől. Csonka – aki decemberben szerződést hosszabbított a Fradival – kooperációs szerződés keretein belül tizenhét NB II-es meccsen játszott a Soroksárban, egy gólt szerzett.

A ZTE előszeretettel vesz kölcsön olyan korosztályos válogatott ígéreteket, akik saját klubjukban kevés lehetőséget kapnak. Az előző idényben például Tamás Krisztián és Bolla Bendegúz is jól teljesített Zalaegerszegen a Mol Fehérvár FC kölcsönjátékosaként. Így feltételezhető, hogy Csonka is kölcsönbe érkezhet, de részleteket nem tudni.

Zalaegerszegi forrásból úgy tudjuk, a ZTE egy ideje már figyeli Csonkát és hamarosan bejelentheti a szerződtetését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (MTK), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Csonka András
(FTC), Novothny Soma (Újpest FC – szabadon igazolható)
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai), Kocsis Gergő, Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Babati Benjámin (szabadon igazolható), Barczi Dávid (szabadon igazolható), Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Radó András (szabadon igazolható), Stieber Zoltán (szabadon igazolható)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC), Silye Erik (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: Marjan Sved(ukrán, Celtic – Skócia)
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Silye Erik (Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Otigba Kenneth (szabadon igazolható),Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz), Csonka András (ZTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik