Ubochioma Meshack a tavasszal a szlovén másodosztályban bizonyíthat (Fotó: archív

 

„Az átigazolási szezon utolsó napjaiban amellett, hogy Bőle Lukács és Matija Katanec személyében két minőségi erősítést jelentő futballistát igazoltunk, eldőlt, hogy három játékosunk a több játéklehetőség miatt kölcsönben játszik majd tavasszal” – írja a ztefc.hu.

A télen szerződtetett 18 éves nigériai Ubochioma Meshack a szlovén másodosztályban szereplő Nafta Lendvát erősíti tavasszal, ahogy Gergényi Bence is. Sebestyén Lóránt az NB III Nyugati csoportjában szereplő Hévízben futballozik a következő fél évben, míg az ősszel Lendván szereplő Szökrönyös Dániel nyárig szintén Hévízen játszik majd.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Eric McWoods (amerikai, Narva Trans – Észtország, szabadon igazolhatóként), Ubochioma Meshack  (nigériai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek (horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Bőle Lukács (Ferencvárosi TC), Matije Katanec (Mezőkövesd) Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: 

Távozók: Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Szeged-Csanád Grosics, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán), Hudák Martin (Szeged-Csanád Grosics, szabadon igazolhatóként), Kiss Máté (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gergényi Bence (NK Nafta– Lendava, Szlovénia), Ubochioma Meshack  (nigériai, NK Nafta Lendava), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz – legutóbb kölcsönben NK Nafta Lendava)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Szépe János (szlovákiai)