Visszatér otthonába az Újpest, de javít-e gyatra hazai mérlegén?

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 10:28
null
Az Újpest a Fehérvárt már hazai környezetben fogadja (Fotó: Török Attila)
A listavezető Ferencváros Kisvárdára, üldözője, a Mol Fehérvár FC Újpestre látogat a labdarúgó NB I 18. fordulójában – visszatérnek tehát a lila-fehérek a Szusza Ferenc Stadionba, s kiderül, tudnak-e javítani gyenge pályaválasztói mérlegükön.

A 2019–2020-as idény 18. fordulójában csak egy olyan csapat játszik otthon, amelynek pozitív a pályaválasztói mérlege – jól jellemzi ez azt, milyen gyengén szerepelnek a házigazdák ebben az évadban. A 12 csapatból csupán 4 áll pozitív mutatóval, egyedül a Ferencváros veretlen, az eddigi 101 bajnokiból csak 42 végződött hazai sikerrel, ez pont ugyanannyi, mint a vendéggyőzelmek száma – nem épp a hagyományos felosztás. Az egyik leggyengébb pályaválasztói mérleg az Újpesté, amely a pályafűtés kiépítése miatt Angyalföldön, az Illovszky Rudolf Stadionban rendezte meg mérkőzéseit az őszi szezonban – ám most hazatér a Szusza Ferenc Stadionba. Vajon tud-e javítani szereplésén, hogy ismét a szokott környezetben játszhat?

KISVÁRDA–FERENCVÁROS

♦ Eddig négy NB I-es bajnokit játszottak egymás ellen, a Ferencváros még hibátlan, és gólt sem kapott: kétszer 2–0-ra, kétszer 1–0-ra nyert.

♦ A Kisvárda az egyetlen házigazda ebben a fordulóban, amelynek pozitív a hazai mérlege: 4 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség. A Ferencváros idegenbeli mutatója 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, ennél csak a Fehérvár szerepel jobban vendégként.

♦ Az összes csapat közül a Ferencváros szerezte a legtöbb gólt idegenben, 19-et.

♦ Rossz formában van a Kisvárda, legutóbbi három bajnokiját szerzett gól nélkül elveszítette. A 2019–2020-as idényben másodszor van a várdaiaknak hármas vereségszériájuk.

♦ A Ferencváros sorozatban 14 bajnokin maradt veretlen (11 győzelem, 3 döntetlen), legutóbb 2019. augusztus 25-én, a Puskás Akadémia otthonában szenvedett vereséget, 4–1-re maradt alul.

♦ A Fradi 2019. február 16. óta nem veszített bajnokit Kelet-Magyarországon, akkor a Debrecen babrált ki vele, köszönhetően Zsóri Dániel Puskás-díjas góljának.

♦ A Ferencváros megnyerte legutóbbi négy idegenbeli bajnokiját, ezeken összesen 12 gólt ért el.

♦ A Kisvárda hat mérkőzést nyert meg eddig a bajnokságban, Gheorghe Grozav mind a haton vagy gólt szerzett, vagy gólpasszt adott.

BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD

♦ Tizenkét élvonalbeli bajnoki után majdnem kiegyenlített a mérleg, amelynek nyelve picit a kispestiek felé billen: a Honvéd hatszor, a Mezőkövesd ötször nyert, s csupán egyetlen döntetlen született.

♦ A Honvédnak pályaválasztóként negatív (1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) a mérlege a Mezőkövesd ellen.

♦ A kispestiek mutatója pályaválasztóként 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség. A Honvéd szerezte a legkevesebb gólt (8) „hazai” pályán, igaz, a harmadik legkevesebbet (szintén 8) is kapta. A Mezőkövesd 8 idegenbeli találkozójából csak egyet veszített el (Pakson maradt alul), mérlege 4–3–1. A matyóföldiek védekezése igen stabil idegenben, a nyolc mérkőzésen csak hét gólt kapott Kuttor Attila csapata, ennél csak a Fehérvár kapott kevesebbet (4).

♦ A Honvéd döntetlent ért el legutóbbi három mérkőzésén, ebben a bajnokságban ez csúcsot jelentő ikszsorozat (holtversenyben a ZTE-vel). A kispestiek négy meccse nyeretlenek, tavaly november 23-án győztek legutóbb.

♦ Pályaválasztóként a Honvéd veretlen legutóbbi öt bajnokiján úgy, hogy az ötből négyet kapott gól nélkül hozott le (az ötödiket pedig egy kapott góllal).

♦ A Mezőkövesd első négy idegenbeli bajnokiját megnyerte, a következő hármon ikszelt, a legutóbbit elvesztette, kérdés, ebből is sorozatot csinál-e. A kövesdiek legutóbb 2019. október 5-én, az Újpest vendégeként szereztek 3 pontot.

♦ Ebben a bajnokságban a Paks volt az egyetlen csapat, amely pályaválasztóként meg tudta akadályozni a Mezőkövesdet a gólszerzésben.

♦ A Mezőkövesd ezt megelőző hét bajnokijának mindegyike háromnál kevesebb gólt hozott (1–1, 1–1, 2–0, 1–1, 0–1, 0–1, 1–0).

DIÓSGYŐRI VTK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ Ez a 28. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között, az eddigi 27 után a mérleg 11–9–7 a pályaválasztó diósgyőriek szemszögéből.

♦ A Kaposvár eddig tizenháromszor vendégeskedett a DVTK-nál, 1976 és 2008 között egyszer sem tudott nyerni, majd megtört a jég, 2009-ben és 2012-ben is győzött.

♦ Hazai pályán 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség a DVTK mérlege. A diósgyőrieknek eddig a gólszerzéssel akadt elsősorban gondjuk, hiszen hazai pályán csak kilencszer találtak be – ennél csak a Honvéd kevesebbszer (8). A Kaposvár a leggyengébb mérlegű csapat idegenben, mutatója 1 győzelem és 7 vereség. A Rákóczi szerezte messze a legkevesebb gólt (4) a vendégcsapatok közül.

♦ A Kaposvár elveszítette legutóbbi öt idegenbeli NB I-es mérkőzését, négyszer gólt sem tudott szerezni – és minden alkalommal kétszer kapitulált a védelme.

♦ A DVTK legutóbbi 18 bajnokijából csak 1 végződött döntetlenre, a legutóbbi kilencből egy sem.

♦ A diósgyőriek elveszítették legutóbbi két hazai mérkőzésüket (igaz, a Fehérvár és a Ferencváros ellen), ha most is alulmaradnak, akkor 2018 ősze óta először maradnak egymás után háromszor pont nélkül a DVTK Stadionban.

PAKSI FC–ZTE FC

♦ Tizenhárom élvonalbeli mérkőzést játszottak eddig egymással, a paksiaknak kevés a sikerélményük: a mérleg a pályaválasztó szempontjából 2–4–7.

♦ Az eddigi hat paksi mérkőzésükön három fölött van a gólátlag, a mérleg teljesen kiegyenlített, 2–2–2.

♦ A Paks legutóbbi öt bajnokiján nem játszott döntetlent, a legutóbbi tizennégyen pedig csak egyet.

♦ A Paks hazai mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. Elsősorban a védelem „gólképessége” okozhat fejfájást, hiszen a 8 találkozón 15-ször rezdült meg a tolnaiak hálója. Ennél több gólt pályaválasztóként csak a Kaposvár kapott, és a Paks csak egyszer zárt ebben az idényben hazai bajnokit kapott gól nélkül. A ZTE mérlege 2–2–4 idegenben.

PUSKÁS AKADÉMIA–DEBRECENI VSC

♦ Eddig 14 NB I-es mérkőzést játszottak, az örökmérleg 2 PAFC-győzelem, 4 döntetlen és 8 debreceni siker.

♦ A Puskás Akadémia nyeretlen maradt a debreceniek elleni első tizenkét bajnokiján, 2019-ben azonban mindkétszer győzött, megszakítva a rossz sorozatot.

♦ A Loki eddigi hat felcsúti vendégjátékából négyszer kapott gól nélkül zárt. A hat találkozó összesen hét gólt hozott, tehát nem mondhatni, hogy a támadójáték dominált ezeken.

♦ A Puskás Akadémia hazai mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, a DVSC idegenbeli mutatója 2 győzelem, 5 vereség. A Lokinál csak a Kaposvár szerzett kevesebb pontot vendégként.

♦ A PAFC négyes nyeretlenségi sorozatban van (3 döntetlen, 1 vereség), legutóbb 2019. november 23-án, a Fehérvár ellen győzött. A Pancho Arénában szintén négyes nyeretlenségi szériában van a Puskás Akadémia (1 döntetlen, 3 vereség), 2019. október 19-e (PAFC–Paks 4–2) óta nem tudott nyerni hazai pályán bajnokit.

♦ A Debrecen legutóbbi 14 idegenbeli bajnokijából csak egyszer zárt kapott gól nélkül, akkor győzött is.

ÚJPEST FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ A forduló legnagyobb hagyományú párosítása, eddig 109 első osztályú mérkőzést játszott egymással az Újpest és a Vidi, az örökmérleg a pályaválasztó lila-fehérek szemszögéből 40–23–46.

♦ A 2010-es években 24 NB I-es találkozót játszottak, de az Újpest csak négyet nyert meg. Igaz, a legutóbbi háromból kettőt.

♦ Az Újpest az első 34, Fehérvár elleni hazai bajnokijából csak hatot veszített el. Az azt követő húszból viszont tizenhármat.

♦ Az Újpest legutóbb 2019. május 11-én játszott bajnokit a Szusza Ferenc Stadionban, akkor 1–0-ra kikapott a Puskás Akadémiától. Az volt a második hazai veresége a 2018–2019-es idényben, a negyedik legjobb hazai mérlegű csapatként zárt, csupán 8 kapott góllal.

♦ Angyalföldi albérletében csak szenvedett az Újpest, mérlege pályaválasztóként ebben az idényben 2–2–4 – csak a Kaposvár teljesít rosszabbul. A lilák a teljes előző idényben nyolc gólt kaptak pályaválasztóként, most nyolc találkozón tizenhármat.

♦ A Fehérvár az NB I legjobban teljesítő csapata idegenben, az egyetlen, amelyik még őrzi veretlenségét a 2019–2020-as bajnokságban. A Vidi mérlege 6 győzelem, 2 döntetlen; a fehérváriak legutóbb 2019. május 4-én, Diósgyőrben vesztettek vendégként bajnoki mérkőzést.

♦ A fehérváriak legutóbbi négy idegenbeli bajnokijuk mindegyikén kettő vagy több gólt szereztek.

♦ Az Újpest az előző fordulóban négy gólt kapott Debrecenben, márpedig ilyesmi igen régen történt meg Nebojsa Vignjevics csapatával a bajnokságban. Négy vagy több gólt NB I-es mérkőzésen 2017. február 18. óta nem szedett be a gárda, akkor a Viditől szenvedett 5–1-es vereséget.

NB I, 2019–2020, 18. FORDULÓ
FEBRUÁR 1., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Paksi FC–ZTE FC
Paks, Városi Stadion
Bognár Tamás
17.00: Kisvárda–Ferencváros
Kisvárda, Várkerti Stadion
Erdős József
17.00: Diósgyőri VTK–Kaposvár
Miskolc, DVTK Stadion
Solymosi Péter
17.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
17.00: Puskás Akadémia–Debreceni VSCFelcsút, Pancho Aréna
Berke Balázs
19.30: Újpest FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 33–14 +19 39
2. Mol Fehérvár FC 17 10 3 4 31–17 +14 33
3. Mezőkövesd Zsóry FC 17 9 4 4 21–13 +8 31
4. Puskás Akadémia FC 17 7 5 5 27–21 +6 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 19–20 –1 25
6. Újpest FC 17 7 3 7 23–26 –3 24
7. Debreceni VSC 16 7 1 8 29–30 –1 22
8. Diósgyőri VTK 17 7 1 9 19–25 –6 22
9. Kisvárda 17 6 2 9 18–23 –5 20
10. Paksi FC 17 5 2 10 20–33 –13 17
11. Zalaegerszegi TE FC 17 4 5 8 24–25 –1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 17 3 1 13 16–33 –17 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik