Világfutball: a DVTK és a Vidi is továbbjutott a stadion-szépségversenyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.27. 11:13
null
A Vidi stadionja az átadás előtt (Fotó: Török Attila)
A DVTK és a Mol Vidi arénája egyaránt bejutott a legjobb tíz közé abban a versenyben, amelynek célja: megtalálni a legszebbet a világ 2018-ban átadott futballstadionjai között.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Stadium Database nevű portál szavazásának idei versenymezőnyében helyet kapott a diósgyőri és a székesfehérvári létesítmény.

Összesen 27 stadiont jelöltek, és két verseny zajlik: az egyik a nagyközönség számára (ebben március 3-ig lehet szavazni, továbbra is mind a 27 arénára), a másikban pedig három szakértő választja ki a legszebbet – ez utóbbi vetélkedésben szűkült most tízesre a mezőny.

A voksolást immár kilencedik alkalommal kiíró lengyel honlap március 7-re jövendöli a zsűri döntésének bejelentését.

A stadionépítésben jártas három építész által kiválasztott tíz legszebb, tavaly átadott aréna közé a két magyarok kívül négy orosz, két kínai és egy-egy ausztrál, illetve török stadion került be. Kiesett a versenyből többek között a Nyizsnyij Novgorod-i vb-stadion és a Los Angeles FC arénája.

A jelöltek ide kattintva tekinthetők meg – egyúttal szavazni is lehet.

A DVTK stadionja a nyitómérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A DVTK stadionja a nyitómérkőzésen (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik