Vidi: Izraelből jelentkeztek a válogatott támadóért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 13:25
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint több izraeli klub is érdeklődött a Mol Vidi FC nyolcszoros szerb válogatott csatára, Sztefan Scsepovics iránt, aki télen érkezett a klubhoz, de augusztusban létszámfölöttivé vált – az érdeklődés aktualitását az adja, hogy Izraelben ma zárul az átigazolási időszak.

Úgy tudjuk, hogy a Beitar Jeruzsálem még ma is folytatott egyeztetéseket a szerb Sztefan Scsepovics szerződtetése ügyében, korábban pedig a szintén izraeli Kirjat Smona is érdeklődött a Vidi csatára iránt.

Információink szerint azonban nem született egyezség a fehérvári klubbal, és mivel ma Izraelben is lejár az átigazolási határidő, Scsepovics minden jel szerint télig a Vidinél marad, annak ellenére, hogy Marko Nikolics vezetőedző nem számol vele.

Legutóbb augusztus 7-én, a Malmö elleni BL-selejtező első meccsén kapott egy percet, azóta viszont nem játszott sem a nemzetközi kupában, sem az NB I-ben. A bajnokságban összesen két meccsen lépett pályára ebben az évadban, míg a nemzetközi porondon négyszer állt be csereként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik