Videoton: Roppant felkészült - az új „cséká” az edzőről

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 12:14
Sándor György Szaúd-Arábiába igazolása után Tóth Balázs lett a Videoton új csapatkapitánya. A labdarúgó a vidi.hu-nak beszélt a karszalaggal járó feladatokról, a tavaszról és az új edzőről, José Gomesről.
A Vidi középpályása légiós-pályafutása során viselhette a belga Genk és a holland Venlo csapatkapitányi karszalagját is, így nem új számára ez a szerepkör.„A csapat nagyon jól dolgozott, a vezetőség pedig kiváló körülményeket biztosít számunkra. Az a munka, amit most elvégzünk, nagyban hasonlít a tavaly téli felkészülésünkhöz. Úgy gondolom, hogy biztató tavasz elé nézünk, szerintem képesek leszünk megismételni azt a menetelést a bajnokságban, amelyet tavaly tavasszal produkáltunk. Akkor alig volt olyan ellenfelünk, amely pontot vagy pontokat tudott tőlünk rabolni” – nézett a jövőbe az új „cséká”.„Nagyon kemény fizikai terhelést kaptunk az első hét-nyolc napban. A szakmai stáb munkáját dicséri, hogy nem egyből játszottunk erős ellenfelekkel, hanem volt egy kis átmeneti időszak, a két könnyebb mérkőzés remekül illeszkedett a felkészülési programunkba.”Tóth beszélt a Videoton újdonsült edzőjéről, José Gomesről is. „Azt hiszem, az összes játékos nevében mondhatom, hogy nagyon jók az első benyomások. Roppant felkészült, jó szakembert ismerhettünk meg a személyében. Most kezdi el kifejteni a gondolatait, terveit a jövővel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni, és bízom benne, hogy nagyon sok közös sikerben lesz részünk.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik