Videoton: palermói légiósokkal érkezett volna Gattuso

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 22:25
Gennaro Gattuso a tuttomercatoweb.com oldalnak nyilatkozva elárulta, hogy a nyáron két palermói légióst is magával hozott volna a Videoton labdarúgócsapatához.

Gattusót José Gomes utódjának nézték ki a fehérváriak, járt is Magyarországon tárgyalni, de végül az OFI Kréta ajánlatát fogadta el.

Az angolai születésű, de korosztályos svájci válogatott, 20 éves támadót, Cephas Malelét, valamint az uruguayi szélsőt, a szintén korosztályos válogatott 23 éves Ignacio Lores Varelát a palermói időszakából ismerte meg, és hozta volna magával Székesfehérvárra az olasz szakember, de aztán a körülmények úgy alakultak, hogy máshol írt alá. Oda pedig már nem vihette magával kiszemeltjeit.

Malelét a Virtus Entellának, míg Lores Varelát a Vicenzának adták kölcsön a most zajló szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik