„Jó ideje szenvedek a hátammal, az őszi idény utolsó egy-másfél hónapjában nagy fájdalmaim voltak, ráadásul gyötrődtem amiatt is, hogy sokáig nem tudtam, mi a baj. Idővel ez kiderült, ám a részletekkel nem untatnék senkit. Szerencsére a klubnál minden segítséget megkapok, egyik masszőrünk, Fejes Ildikó még karácsonykor is kezelt. Ha lassan is, de javulok, s ha minden jól megy, a második spanyolországi edzőtáborban teljes értékű munkát végezhetek. Iszonyúan hiányzik a foci, nagyon szeretnék már játszani, ám türelemmel kell lennem” – nyilatkozta Géresi január elején a Nemzeti Sportnak.

Úgy tűnik, a 23 éves csatár sérülése a vártnál sokkal lassabban gyógyul, mert ebben az idényben valószínűleg már nem léphet pályára.

„Géresi Krisztiánnak speciális a sérülése. Nem ért minket váratlanul, de úgy néz ki, számára véget ért a szezon” – válaszolta Nikolics az egyik szurkoló kérdésére, majd szót ejtett a bajnoki címért folyó versenyfutásról.

„Arra számítok, hogy bajnokok leszünk. Ha most nyerünk kétszer egymás után, valamint a Honvéd elleni elhalasztott meccsen is győzünk, akkor pontszámban ott leszünk, ahol a Ferencváros. De amúgy azzal kalkulálok, hogy botlanak majd a zöld-fehérek. Egyébként is, ha én nem bíznék a bajnoki címben, akkor hogyan várhatnám el ezt a játékosoktól, és önöktől, szurkolóktól? Szóval természetesen a cél az arany” – szögezte le a szerb szakember.

A teljes beszélgetést ide kattintva olvashatja el!

NB I, 2017–2018, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 31., SZOMBAT
HELYSZÍN 
17.00: Mezőkövesd–PaksMezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Diósgyőr–Bp. HonvédDebrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Videoton Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Balmazújváros–VasasBalmazújváros, Városi Stadion
19.30: Haladás–Debrecen (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás Stadion
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS 
  1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 52–22 +30  50
  2. Videoton FC 22 14 5 3 48–24 +24  47
  3. Újpest FC 23 8 9 6 31–29 +2  33
  4. Debreceni VSC 23 9 5 9 37–30 +7  32
  5. Paksi FC 23 8 8 7 32–32 0 32
  6. Budapest Honvéd 22 9 4 9 36–38 –2  31
  7. Diósgyőri VTK 23 8 5 10 37–38 –1  29
  8. Mezőkövesd Zsóry FC 23 6 8 9 28–41 –13  26
  9. Vasas FC 23 7 4 12 28–44 –16  25
10. Puskás Akadémia FC 23 6 7 10 28–37 –9  25
11. Szombathelyi Haladás 23 7 2 14 24–38 –14  23
12. Balmazújváros 23 5 8 10 26–34 –8  23