Videoton: Feczesin szerb válogatott társát méltatta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 09:59
Feczesin Róbert, a Videoton támadója csalódott volt, miután csapata 1–1-es döntetlent játszott a Paks ellen az NB I 2. fordulójában.

„Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, hiszen az első félidőben sok helyzetet sikerült kialakítanunk, a vezető gólunk után is kézben tartottuk, és uraltuk a meccset – értékelte az összecsapást a vidi.hu-nak Feczesin Róbert. – Sajnos a második félidő elején mintha az öltözőben maradtunk volna, felhoztuk a Paksot, amely ki is egyenlített, utána hiába kezdtünk el megint nyomni, nem tudtunk már olyan helyzeteket kialakítani, mint az első játékrészben.”vidi.hu-nak Feczesin Róbert. – Sajnos a második félidő elején mintha az öltözőben maradtunk volna, felhoztuk a Paksot, amely ki is egyenlített, utána hiába kezdtünk el megint nyomni, nem tudtunk már olyan helyzeteket kialakítani, mint az első játékrészben.”

A 30 éves támadó dicsérte csapattársát, a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovicsot, akit június végén szerződtetett a Videoton.

„Lazovics nagyszerű játékos, akivel már az első perctől kezdve nagyon jól megértjük egymást, ezt ma sikerült a pályán is több alkalommal bebizonyítanunk. Annak örülök, hogy jól elkaptam a szezon elejét, már ami a góllövést illeti, remélem, a jövőben is találatokkal tudom segíteni a Vidit.”

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

PAKS–VIDEOTON 1–1 (Gévay 52., ill. Feczesin 26.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik