Videoton: a PAFC, az MTK és a Győr játékosa is a csapattal készül Ausztriában

Vágólapra másolva!
2017.06.12. 16:33
Megérkezett ausztriai edzőtábora helyszínére a labdarúgó NB I előző szezonjának ezüstérmese, a Videoton. A csapattal tartott az ETO FC Győr és az MTK engedélyével az U17-es Európa-bajnokságon is pályára lépő középhátvéd, Mocsi Attila, valamint a jobbhátvédként és jobbszélsőként is bevethető U18-as válogatott, Bolla Bendegúz. Rajtuk kívül a Puskás Akadémia engedélyével hétfő este csatlakozik a kerethez az utánpótlás-válogatott középpályás, Szabó Bence is.

A reggeli indulás után nagyjából háromórás buszutat követően érkezett meg a Videoton Szentelekbe. A játékosok elfoglalták a szállásukat, majd megebédeltek – számolt be a klub hivatalos honlapja.számolt be a klub hivatalos honlapja.

A kerettel tartott még az utánpótlásból a hétvégén már a csapattal készülő Magda Dávid és Burka Bendegúz is. Egyelőre viszont nem utazott ki a csapattal Vinícius, aki az elmúlt héten két alkalommal pályára lépett a magyar válogatottban.

A székesfehérváriak első felkészülési meccse csütörtökön délután fél 6-kor lesz a szlovéniai Radenciben, ellenfelük az albán bajnokság harmadik helyén végző KF Skënderbeu.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Lorentz Márton (Soroksár, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Simon Ádám (Gyirmót, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
Magda Dávid, Burka Bendegúz
Kiszemeltek: Bolla Bendegúz (MTK), Enisz Bardi (macedón, Újpest), Kire Risztevszki (macedón, Vasas), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Távozók:

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik