„Védett és szórakoztatott” – Mackógabi, a magyar El Loco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 18:44
null
Király Gábor 108-szoros magyar válogatottként vonult vissza (Fotó: AFP)
Szerdán, 43 éves korában bejelentette visszavonulását a Haladás 108-szoros válogatott kapusa, Király Gábor, aki hosszú, 26 esztendőt felölelő pályafutása során sokáig az első számú magyar kapusnak számított. Alábbi szubjektív és az NSO hasábjain némiképp szokatlan összeállításunkban szerkesztőségünk tagjait arra kértük, idézzék fel első emléküket, legemlékezetesebb pillanatukat a kapussal kapcsolatban.

Harmath Ákos: Középsuliba jártam, s a négy év során rendíthetetlenül lelkes tagja voltam az iskolai kispályás csapatnak, bár szerepem jobbára arra korlátozódott, hogy a kispadot koptassam. Nem is feltétlenül a pályán elért egyéni sikerek miatt, sokkal inkább a társaság végett mentem a csapattal minden vasárnap a Népliget szomszédságában lévő Siketek-csarnokba, ahol kispályás bajnokikat játszottunk – hogy milyen bajnokság keretein belül, azt már huszonpárév távlatából nem tudnám felidézni, de nem is tartozik szorosan a tárgyhoz.

A mérkőzések előtt egy-másfél órával rendre a közeli metróállomásnál találkoztunk a srácokkal, ahol az elsődleges témát mindig a német bajnokság előző napi eseményeinek kitárgyalása jelentette. Bő 20 éve, 1997-ben még messze nem voltak olyan szerteágazó tájékozódási lehetőségek, mint ma – magyarán nem tudtuk élőben nézni a német bajnokikat otthon, mert a kábelszolgáltatónk kínálatában nem volt olyan csatorna, amely ezeket adta volna.

Ezért azt, hogy mit játszottak és főleg hogy miként teljesítettek a németországi magyarok – Király mellett Lisztes, vagy Dárdai –, csak azoktól a szerencsésektől tudtuk meg, akiknek volt lehetőségük élőben nézni a Bundesliga szombati meccseit, s ezeket aztán vasárnap meg is osztották velünk.

Miután Királyt a Haladásban Németországba igazolása előtt nem láttam védeni, én tulajdonképpen a népligeti aluljáróban ismertem meg őt, a középsulis csapatunk szerencsés helyzetben lévő kapitányának beszámolóiból.

Hetente hallgattuk a csapatkapitányunktól, hogy Király milyen jól védett, s bő fél év múlva a válogatottban már magam is láthattam, hogy tényleg jó kapus: gyakorlatilag az első labdaérintésével kivédte Toni Polster büntetőjét, s a meccs után elcsukló hangon nyilatkozott.

Ha jól emlékszem, ekkor láttam őt először védeni, úgy, hogy akkor már meg is jegyeztem, ő az a Király, akiről a társunk beszélt. Csapatkapitányunk legközelebb aztán akkor jutott eszembe, amikor a máltai rémálom után három évvel az akkor 33 esztendős Király újra pályára lépett a nemzeti együttesben.

Azt nem gondoltam volna, hogy akiről 12 évvel korábban hallottam először, 2009-ben a válogatott nagy visszatérője lesz, ahogy arra sem, hogy újabb 10 év telik majd el, mire végleg szögre akasztja a legendássá vált mackóalsót, s közben az Eb-k történetének legidősebb játékosa lesz, akinek védéseire, egy-egy váratlan megmozdulására az egész tornán felkapják a fejüket a nézők.

Nem kérdés, hogy Királyról számtalan emlék jut az ember eszébe, mindenkinek más, nekem például a népligeti aluljáró, ahol „megismerkedtem” a magyar válogatottsági csúcstartóval.

Király Gábort a Hertha Berlinnél a mai napig nagy becsben tartják (Fotó: Szabó Miklós)
Király Gábort a Hertha Berlinnél a mai napig nagy becsben tartják (Fotó: Szabó Miklós)

Marosi Gergely: Borzasztóan igazságtalan, de Király Gáborral kapcsolatban az első élményem, hogy Egressy Gábor nullszögből gólt lő a kapujába egy BVSC–Haladás kupaelődöntőn (3–0), ám mentségemre szóljon, hogy Szombathely messze, a Szőnyi út viszont nagyon is közel volt. A Nemzeti Sport címlapján ott áll, fiatalon, jellegzetesen berogyasztott lábakkal, bő, szürke, sárfoltos mackóalsóban, hárításra készen. Akkor kezdett légióskodni, amikor még a Sat1 összefoglalóit kellett „vadászni” ahhoz, hogy a szurkoló magyar Bundesliga-játékosokat lásson. S akkor vonult vissza, amikor sosem látott mennyiségben ömlik ránk a futball, így a „láttad?” kérdés szinte értelmét veszti, mert már mindenki lát mindent.

A futballvilág nagyon is megváltozott, Király Gábor és mackóalsója maradt. A skót Travis együttesnek van egy Slide Show (Diavetítés) című dala, ami arról szól, hogy emlékeink diavetítésként elevenednek meg bennünk. Lássuk, milyen diák villannak meg Király Gáborról.

Az említett gól a Szőnyi úton. Kivédett tizenegyes Bécsben, egy olyan meccsen, ami a jugók elleni 1–12 totális sötétsége után az első fénysugarat jelentette. Gólt szerez a Herthában egy nyári találkozón. Kivédi a Milan szemét. Irdatlan méretű gólt kap Paul Scholestól az Aston Villa kapusaként. Elfelejtik a máltai zakó után. Visszahívják. Hihetetlen bravúrral kikapja valahogy Per Skjelbred lövését Oslóban, és a magyar válogatott jut ki az Eb-re, hiába az „álomsorsolás”. Veteránként átélheti élete első nagy válogatott tornáját. Toulouse-ban a kapu mögött állunk, és a búcsút jelentő 0–4 után is többször visszatapsoljuk a csapatot, s vele Királyt. A Haladás a szakadék szélén áll, és már a szurkolók is időnként ellene fordulnak. S most a bejelentés.

Dél-Amerikában alighanem elnevezték volna „El Locónak” és rajongtak volna érte. Védett és szórakoztatott, jelenség volt káprázatos bravúrjaival, kockázatvállalásával és hibáival. Kertész és válogatottsági rekorder, vérprofi bohóc a kapuban, klub- és márkaépítő „civilként”, aki mindig hangoztatta a megfigyelés és tanulás fontosságát. Ez tette azzá, aki. „Királygabivá”.

Király Gábor és a társak az Izland elleni pontszerzést ünneplik Marseille-ben (Fotó: AFP)
Király Gábor és a társak az Izland elleni pontszerzést ünneplik Marseille-ben (Fotó: AFP)

Kocsmár-Tóth István: A Vélodrome lenyűgözött.

Gyerekkorom óta el akartam jutni ide, igaz, akkor még a hullámforma lelátókat nem fedte tető. Cserébe nem egy Marseille-meccs, hanem a magyar válogatott Eb-csoportmérkőzése várt odabenn. Négy nappal jártunk az osztrákok kettő nullás kiütése után, és még mindig olyan hihetetlen volt az egész.

Benn trükköznünk kellett, az útitársak által szerzett jegyek a stadion legkülönfélébb pontjaira szóltak. Emiatt a mérkőzés első húsz percéből nem sokat láttam. Kerestük egymást, no meg a rést a pajzson, melyik biztonsági mellett, miként lehetne eljutni, hogy végül mind egy szektorban kössünk ki...

Még most is emlékszem, éppen csak felértem a harmadik karéj legtetejére, hogy ott aztán madártávlatból, szememet dörzsölve próbáljam felfogni, mit is művelt épp a magyar egyes.

Nem egy emberfeletti bravúr volt. S hála az égnek, nem is egy embertelen potya. Az Európa-bajnokságok új korrekordere, a válogatott veteránja talán a leggyermekibb húzást mutatta be az egész tornán – a videomegosztókra kívánkozott. Én pedig a szemem sarkából pont elcsíptem.

„Ezt a fickót! Mackógabi, te!”

Hirtelen az sem zavart, hogy a többieket még mindig nem látom. Idővel meglettek. Mint ahogyan a szinte biztos továbbjutást jelentő egy pont is Izland ellen. Még ha a kelleténél drámaibb végjátékban is – ezúton is köszönet érte, Szegej Karaszjov „úr”!

Miközben egymás nyakába csimpaszkodva énekeltük a Himnuszt, csak egyvalamire tudtam gondolni: „én már a 28. percben tudtam, a 28. percben tudtam, hogy nem kaphatunk ki!” Ehhez pedig semmi más nem kellett, mint egy szemtelenül őszinte, játékos mozdulat. Egy a kapus által, a mezőnynek háttal, a lábai között kiadott labda. Az Eb-n, amire egy emberöltőt vártunk...

Király Gábor lenyűgözött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik