Vass Ádám: Ha van csapat, amelyért rohannék, az a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 08:36
null
Két évvel ezelőtti emlék: Vass Ádám (balra) a Brescia játékosaként küzd meg a milánói Kevin-Prince Boatenggel<br />(Fotó: Action Images)
Egyelőre átmeneti jelleggel és szívességi alapon a Ferencváros első keretével készül Vass Ádám. Amint arról korábban már beszámoltunk: a válogatott labdarúgó elhagyta a CFR Clujt, és egyelőre kérdéses, hol folytatja pályafutását. Menedzsere elárulta, elsősorban külföldi, főként olasz lehetőségekben gondolkodnak. A középpályás a Nemzeti Sportnak arról nyilatkozott: hálás magáért az edzéslehetőségért is, és ha hívnák a népligetiek, akár még rohanna is.

 

– A Fradival tréningezik, no de marad is a zöld-fehéreknél?
– Egyelőre edzéslehetőséget kértem, meg is kaptam, amiért roppant hálás vagyok – köszönte meg a törődést Vass Ádám, a Kolozsvárt elhagyó középpályás. – Nekem ez hatalmas segítség, ami pedig a jövőt illeti, maradjunk annyiban, hogy nem zárkózom el semmi elől.

– Csak annyit kellene mondania a Fradinak, hogy „Ádám, gyere!”, ön pedig rohanna aláírni, vagy ennél azért bonyolultabb az ügy?
– Ha van csapat, amelyért rohannék, az a Fradi. A Ferencváros az az együttes, amelyiknél a szívem a domináns, ennyire azonban nem egyszerű a kérdés.

– Mert Olaszország például a közös múlt, a jobb feltételek miatt előnyben van?
– Nem különösebben befolyásolja a döntésemet az, hogy Olaszországban lehúztam már néhány évet. Természetesen, ha lesz csapat, amelyik a fejlődésemet szolgálja, nem zárkózom el az itáliai folytatás elől, de azt kell mondanom, a Fradiban is kellemesen csalódtam.

– Ami azt illeti, régen járt már magyar klubban.
– Igen, ugyanakkor a ferencvárosi edzésekről és Ricardo Monizról csupa jót hallottam.

– És?
– Méltán. Más magyar klub munkamódszereivel ugyebár nem tudom összehasonlítani a népligetit, és a Fradiban is csak egy edzést csináltam végig, az viszont arról árulkodott, hogy Ricardo Moniz kétségtelenül érti a szakmáját, hajtós, jó kis foglakozást vezényelt.

– Olaszországi nívón is?
– Egy tréningen vagyok túl, ebből azért nem vonnék le messzemenő következtetéseket, az intenzitás azonban megütötte az olaszországi szintet.

– És mennyire hajtja magát afelé, hogy mielőbb csapatot találjon?
– Sürgetni nem szeretném a dolgot, miközben túl sokáig sem várnék. A Fradinál maradva, ha úgy látják a klubnál, érdemes tárgyalnunk, állok elébe.

VASS ÁDÁM BESZÉL MÉG A CFR-NÉL TÖLTÖTT IDÉNYÉRŐL, TÁVOZÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEIRŐL, DE SZÓBA KERÜL A VÁLOGATOTTHOZ VALÓ VISSZATÉRÉSE IS, VALAMINT EDDIGI PÁLYAFUTÁSÁNAK HÁROM LEGEMLÉKEZETESEBB MÉRKŐZÉSE.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik