Újpest: Totti sem hajtja szét magát az edzésen… - Nego

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.04. 10:19
Loic Nego, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest játékosa a lila-fehérek honlapján elmondta, rajta is múlik, marad-e Magyarországon a szezon végeztével.

„Rómában a nagycsapattal együtt edzhettem. Érdekességként megemlíteném, hogy a rutinos futballisták, a sztárok, Francesco Totti vagy Daniele De Rossi, nem azt mondom, hogy lazsáltak, ám egyáltalán nem hajtották szét magukat a tréningeken, viszont a mérkőzéseken a maximumot nyújtották. Csodáltam a hozzáállásukat. Ezzel szemben a kicsik, a fiatalok, még az edzésen is mindent bedobtak, hogy bizonyítsanak” – mondta az ujpestfc.hu-nak a lila-fehéreknél kölcsönben szereplő Nego, aki a jövőjéről is beszélt. Nego, aki a jövőjéről is beszélt.

„Elvileg rajtam is múlik, hogy maradok-e Magyarországon. Mi mindenesetre szeretünk itt lakni a feleségemmel, az ötéves kislányom is Budapesten jár óvodába, megszoktuk az országot. Nekem, mint technikásabbnak vélt játékosnak, picivel talán jobban fekszik a magyar labdarúgás, Angliában több a fizikai kontakt, az ütközés. Itt könnyebb érvényesülni, a hangulat is jó a meccseken, annak ellenére, hogy nincsenek tizenöt-húszezren, mint a Charlton-mérkőzéseken. A futball szerintem fejlődőképes Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban" – tette hozzá Nego.

A pályafutása során az AS Románál és a Nantes-nál is megforduló Nego Nebojsa Vignjevicsről is beszélt, és elmondta, úgy érzi, mostanra beért a szerb vezetőedző munkája.

„Vignjevicsnek nem volt könnyű dolga, amikor átvette a csapatot, célratörő focit játszani, stílust és taktikát változtatni, önbizalmat adni a játékosoknak, elkerülni a kiesést, mindezt rövid időn belül… Ma már látszik, hogy tulajdonképpen mit akar játszani az Újpest, dinamizmus és kreativitás jellemzi az együttest. Ezekkel a tulajdonságokkal lehet menetelni! Bízom benne, hogy a szurkolók elégedettek velünk, hiszen főleg nekik akarunk örömet szerezni" – mondta Nego.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik