Újpest: „Talán egész Európában az egyetlen klub vagyunk, amelyik...”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 17:37
null
Predrag Rogan szerint nem jó az irány (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Kisvárda idegenben 4–2-re megverte a súlyos védelmi hibákat elkövető Újpestet a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek.

A Kisvárda trénere, Supka Attila szerint megérdemelten nyert csapata.

„A kétgólos vezetés, majd az egyenlítés után azt éreztem, hogy bajban lehetünk, de rendezni tudtuk a sorokat, jól jöttünk ki a második félidőre, és begyakorolt szituációkból tudtunk gólokat szerezni.”

Az újpesti vezetőedző, Predrag Rogan már jóval csalódottabban értékelt.

„Már a mérkőzés előtt is mondtam, soha nem jó sok gólt kapni. Ehhez képest két találkozó alatt kaptunk hetet. Ez megmutatja, hogy a védelemben komoly gondjaink vannak. Nem szeretnék kifogásokat keresni, de a védelmünket egyértelműen rendbe kell tenni, mert mindegyik gólt védelmi hibából kaptuk. Gratulálok a Kisvárdának! Négy-öt alkalommal eltalálták a kaput, ebből szereztek négy gólt. Nagyszerű dolog, hogy visszakapaszkodtunk nulla-kettőről, de ez sem volt elég a döntetlenhez. A védekezésben kell keresni az okokat, ezen kell javítanunk, holnaptól ez a házi feladat. Személy szerint nem neheztelek senkire, mert ma voltak először igazán együtt a játékosok, miután sokat változott a keret az idény előtt. Hiszek a játékosaimban, támogatom őket, kemény munkával biztos sikerül jó eredményeket elérnünk. A mai nem volt az.”

Ezután kérdésre válaszolva hozzátette: láthatóan megroppant csapata önbizalma.

„Az biztos, hogy nem jó az irány, amit ma a pályán mutattunk. Magyarországon, de lehet, hogy egész Európában mi vagyunk az egyetlen klub, amelyik öt védőjét is elvesztette. Őket pótolni kell, ezen dolgoznunk kell.”

(A nyári átigazolási időszakban távozott az újpesti klubtól a hátvédsorban mind a két szélen bevethető Balázs Benjámin, a középső védő Jonathan Heris és Litauszki Róbert, valamint a balhátvéd Dzenan Burekovic, míg az északmacedón válogatott Kire Risztevszki a Budafok elleni meccsen kapott piros lapja miatt az eltiltását tölti – a szerk.)

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Újpest FC–Kisvárda 2–4

Budapest, Szusza Ferenc Stadion.Vezette: Solymosi Péter

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT ITT OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Ferencváros–Paks 5–0Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
7021
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
Mezőkövesd–Budafok 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
1868
Diósgyőri VTK–Honvéd 2–4
Miskolc, DVTK Stadion
Bognár Tamás
3917
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán
3000
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
Újpest–Kisvárda 2–4
Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
17.30: MTK–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport) Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár 4 2 2 11–6 +5 8
2. Ferencvárosi TC 3 2 1 8–2 +6 7
3. Mezőkövesd 4 2 1 1 5–4 +1 7
4. Puskás Akadémia 3 2 1 7–5 +2 6
5. Kisvárda 4 2 2 7–8 –1 6
6. MTK Budapest 3 1 2 5–3 +2 5
7. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–6 –1 4
8. Újpest FC 4 1 1 2 7–9 –2 4
9. Budafoki MTE 4 1 1 2 4–7 –3 4
10. Budapest Honvéd 3 1 2 6–7 –1 3
11. Zalaegerszegi TE 3 2 1 5–6 –1 2
12. Paksi FC 4 1 3 3–10 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik