Újpest: szurkolói kitiltások, az MLSZ-hez is fordultak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.15. 12:45
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetősége nem nézte jó szemmel, hogy a klubot szurkolóinak viselkedése miatt többször szankcionálta az MLSZ, a pénzbüntetések mellett zárt kapuk mögött kellett játszaniuk több mérkőzést. A lila-fehérek pénteken a hivatalos honlapjukon jelezték: továbbra is szigorú intézkedéseket fognak hozni a futballpályára és annak környékére nem való megnyilvánulások után.

Alább tartalmi változtatás nélkül idézzük az Újpest FC honlapján megjelent közleményt.

„Mindenekelőtt azzal kezdjük, hogy klubunk az összes lila-fehér mérkőzés alkalmával minden hazai és nemzetközi irányelvi kötelezettségnek eleget tett, eleget tesz és eleget is fog tenni a jövőben, hiszen valljuk, hogy az erőszak és a másokat megbotránkoztató verbális incidens soha nem nyerhet teret a stadionban és annak környékén egyaránt. Az UEFA, a FIFA és az MLSZ erre vonatkozó összes jogi eszközével kiállunk ezen véleményünk és álláspontunk mellett, ezért senkit nem érhet váratlanul a jövőben, hogy aki a futballpályára és annak környékére nem illő viselkedést tanúsít, hosszú ideig nem látogathatja majd az Újpest FC meccseit (akár hazai, akár vendégszereplés esetén).

AZ ÚJPEST KÁRPÓTOLJA SZURKOLÓIT
Az Újpest pénteken a hivatalos honlapján arról is beszámolt, hogy kárpótolja azokat a szurkolóit, akik a teljes szezonra, illetve az őszi idényre szóló bérlettel rendelkeznek. Erről bővebben itt olvashat!

Az elmúlt időszak sajnálatos következménye, hogy klubunk kénytelen volt lefolytatni a szükséges eljárásokat, majd kitiltani csapatunk mérkőzéseiről a renitens személyeket.

Határozatainkat mindenekelőtt az igazi fanatikusaink, szurkolóink, támogatóink és a labdarúgást körülvevő közeg védelme érdekében hoztuk meg. Természetesen akkor lennénk a legboldogabbak, ha a jövőben nem kellene ilyen intézkedéseket hozni, ugyanakkor a biztonság és a kellő fellépés a rasszista rigmusok – vagy épp a huliganizmus – ellen mindennél fontosabb. Ezért is kezdeményeztük október végén a Magyar Labdarúgó-szövetségnél és egyéb fórumokon egy szigorúbb rendszer kidolgozását. Bízunk benne, hogy a további megfelelő hátteret és támogatást egyaránt megkapjuk az ilyesfajta cselekedetek futballpályák környékéről történő teljes mértékű kiszorítása érdekében.

Meggyőződésünk, hogy ezzel a lépéssel azokat a sportbarátokat és sportszerető embereket segítjük és támogatjuk, akik szeretnék magukat jól, és nem utolsósorban biztonságban érezni minden Újpest FC-mérkőzésen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik