Újpest: Rogan három érkező játékossal számol még

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 10:18
null
Predrag Rogan elmondta, lesznek még érkezők Újpesten (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC vezetőedzője, Predrag Rogan interjút adott a klub honlapjának, melyben a nyári átigazolásokról beszélt, megemlítve a távozók hiányát és az újonnan érkezők beépítését is.


A lila-fehérek játékoskeretében számos változás történt az elmúlt időszakban: olyan kulcsemberek is távoztak, mint Dzenan Burekovic,Novothny Soma, Obinna Nwobodo, Jonathan Heris, Litauszki Róbert,vagy éppen Zsótér Donát.

Nikola Mitrovics, valamint a Stieber testvérek, András és Zoltán érkezése bizakodásra adhat okot a klubnál, de az újpestiek mestere szerint még szűkség van az erősítésre:

„A bennünket elhagyó futballisták listája, a legutóbbi két meccs elemzése, valamint Obinna és Burekovic hiánya is azt mutatja, hogy a védelmünkre és a középpálya támadó szekciójára kell még megfelelő játékosokat szerezni. A most csatlakozók a védelmet fogják erősíteni, két bal oldali és egy középső védő érkezik, illetve a tervek szerint még a támadószekcióba is igyekszünk új játékost hozni” –árulta el a szerb edző.

Az új játékosok beépítése sohasem egyszerű feladat, ami a jelenlegi időszakban különösen is nehéz az Újpest edzőjének elmondása alapján:

„Már nincs sok időnk, minél előbb a csapat részévé kell válnia mindenkinek, ezért dolgozik folyamatosan a szakmai stáb. Persze az új igazolásokon is sok múlik, ezért nagyon fontos a játékos személyisége. A helyzetet megnehezítik a jelenlegi protokollok és szabályok, amelyeket a koronavírus miatt vezettek be, ez jelentősen meghosszabbíthatja a tárgyalásokat és az érkezésüket. Arra törekszünk a stábbal, hogy a csapat körüli légkör mindig a lehető legjobb legyen. De valójában ezt a srácoknak maguknak kell felépíteni, én vezetni, irányvonalat tudok mutatni nekik és támogatni őket ebben.”

A nyári új igazolások közül a koszovói Lirim Kastratinak könnyen indult a beilleszkedés: a 2. fordulóban, a Budafoki MTE elleni hazai mérkőzésen (1–1) kifejezetten jól játszott a jobbhátvéd, elsőre nehezen is volt érthető, hogy a következő két bajnokit miért is kellett a kispadról figyelnie:

„Lirim már a tesztjátékok során is jó benyomást keltett, ezért is igazoltuk le. Adtam neki egy esélyt a Budafok ellen, amit ő ki is használt, és jól teljesített, de már az első meccs után is folyamatos fájdalmat érzett a lábában, ami sajnos a koszovói utánpótlás-válogatott összecsapásai után erősödött kicsit. Részletes vizsgálatokon esett át, és kiderült, hogy nem komoly a gond, így hétfőtől már együtt edzhetett a fiúkkal. Én is szeretném a lehető leghamarabb a pályán látni, de természetesen óvatosnak kell lennünk, mert a játékosok egészsége és annak védelme a legfontosabb” – fogalmazott Rogan.

Az Újpest FC legközelebb a Magyar Kupában, az NB III-as Iváncsa otthonában lép pályára, a következő bajnokiját egy héttel később idegenben, a Bp. Honvéd ellen játssza.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:Jovan Baosics(montenegrói, FK Zeta – Montenegró),Miroszlav Bjelos(szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként),Lirim Kastrati(koszovói, Bologna – Olaszország),Nikola Mitrovics(szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként),Stieber András(Budaörs, szabadon igazolhatóként),Stieber Zoltán(ZTE FC, szabadon igazolhatóként),Junior Tallo(elefántcsontparti, Chambly – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Petar Gigics(szerb, Partizan Beograd, legutóbb kölcsönben Macsva Sabac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők:Szűcs Kristóf(Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók:Balázs Benjámin(MTK Budapest, szabadon igazolhatóként),Dzenan Burekovic(bosnyák, Göztepe SK – Törökország),Andreias Calcan(román, Politehnica Iasi – Románia),Filipovics Marko(Bicskei TC – kölcsön után végleg),Jonathan Heris(belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként),Koszta Márk(Zalaegerszegi TE FC),Litauszki Róbert(Vasas FC, szabadon igazolhatóként),Novothny Soma(VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként),Obinna Nwobodo(nigériai, Göztepe SK – Törökország),Jakub Sedlácek(szlovák, szabadon igazolható),Zsótér Donát(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Corso Moussa Traoré(guineai, Vasalund, onnan kölcsönbe Vasteras SK – mindkettő Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik