Újpest: Mindenképpen trófeát akarok szerezni – Vignjevics

Vágólapra másolva!
2020.01.08. 12:06
null
A lilák célja, hogy 2018 után ismét magasba emeljék a kupát (Fotó: Szabó Miklós)
A szerb szakvezető munkával töltötte az ortodox karácsonyt, és egy pillanatig sem tagadja, hogy a bajnoki ezüst vagy a Magyar Kupa-győzelem közül az utóbbit választaná.

– Mit szól hozzá, hogy ismét azt rebesgetik, Roderick Duchatelet megválik a klubtól?
– Ez nem az én asztalom, ne engem kérdezzenek erről. Részemről ennyi – felelte az 51 esztendős szerb vezetőedző.

– Evezzünk akkor nyugalmasabb vizekre. A hét elején ortodox karácsony volt, a legtöbb hívő ilyenkor este asztalhoz ül a családjával, és órák hosszat beszélgetnek. Budapesten voltak
a gyermekei és a felesége?

– A mostani karácsonyom egyedül telt. A családtagjaim vakációznak, a munka miatt nem tarthattam velük. De nincs ebből gond, hozzászoktam a magányhoz, hogy nem mindig vannak itt velem.

NEBOJSA VIGNJEVICS
Született: 1968. május 15., Belgrád (Jugoszlávia)
Állampolgársága:
szerb
Klubjai játékosként:
FK Rad (jugoszláv, 1991–1995), Paralimni (ciprusi, 1995–1997), Cleveland Crunch (amerikai, kölcsönben, 1996), Edmonton Drillers (kanadai, kölcsönben, 1997), Toronto Lynx (kanadai, 2000), Tatabánya (2000–2002)
Klubjai edzőként:
OFK Grbalj (montenegrói, 2008–2009), FK Rudar Pljevlja (montenegrói, 2010–2011), FK Hajduk Kula (szerb, 2011), FK Rad (szerb, 2011–2012), FK Vojvodina (szerbiai, 2012–2013), Újpest (2013–)
Sikerei edzőként:
2x Magyar Kupa-győztes (2014, 2018), magyar bajnoki 3. (2018)

– Hogyan ünnepelt?
– Két edzéssel. Kedd délelőtt és délután is pályán voltunk. Este volt, mire hazaértem. Egyébként mifelénk úgy tartják a nagy öregek, hogy karácsony napját is azzal érdemes tölteni, amivel az esztendő hátralévő részét leginkább töltöd. Nálam ebben most nem volt hiba.

– Az új évi programon sem különösebben kellett törnie a fejét, rendhagyó módon már december végén az öltözőben volt jelenésük a játékosoknak. Miért döntött ennyire korai kezdés mellett?
– Most mondjam, hogy azért, mert lehet, éppen ez a két-három plusznap hiányzik majd a sikerünkhöz?! Úgy voltam vele, ha ezen múlhat az eredményes tavaszunk, áldozzuk be ezt a néhány napot. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki szívesebben töltötte volna odahaza a családjával ezt az időt. Elhihetik, nekem sem esett volna rosszul a feleségem és a gyermekeim közelében lazítani, de tudomásul kell venni, ha az ember edző vagy játékos, az olykor nagy lemondásokkal jár.

– Nem volt duzzogás az öltözőben?
– Senki sem jelezte, hogy nincs kedve edzeni. Angliában karácsonykor is futballoznak, sőt újévkor is pattog a labda, ott ebben az időszakban is tétre megy a játék. Az idén nálunk a megszokottnál korábban folytatódik a bajnokság, a január végi rajt miatt nekem is sok mindent át kellett programoznom a fejemben. Előre kellett gondolkodnom, hogy minden munkafázisra jusson elegendő idő. Ahogy láttam, a játékosok megértették, mit miért teszek.

– Csütörtökön a ciprusi Ayia Napa felé veszik az irányt, ahol két éve már készültek a tavaszi szezonra. Ennyire tetszett a helyszín?

– Nem lehetett okunk a panaszra. Fontos lesz, hogy kifogástalan talajú pályák várjanak bennünket. A téli programunk miatt most egy-két héttel hamarabb kelünk útra, nem lenne jó, ha esőben, sárban kellene gyakorolnunk. A mostani felkészülésünket nem lehet összehasonlítani a korábbiakkal, mindent rövidebb idő alatt kell elvégezni. Edzői szempontból nagy a kihívás, a program meglehetősen zsúfolt, Cipruson máris formába kell lendülnünk. Arra már nem lesz idő, hogy idehaza még egy-két edzőmérkőzést játsszunk, hogy csúcsformába kerüljünk. Debrecenben kezdünk, rögtön roppant kemény meccs vár ránk idegenben.

VIGNJEVICS ÉS AZ ÚJPEST SZÁMOKBAN
1 bajnoki bronzéremmel és két Magyar Kupa-győzelemmel dicsekedhet az Újpest a Vignjevics-érában.
2 klubot (Carl Zeiss Jena és Újpest) tulajdonol a Duchatelet család, a Charltont, a Standard Liege-t, a Sint-Truident és az Alcorcónt már eladta.
75 hónapja vezetőedzője az Újpestnek a szerb Nebojsa Vignjevics, aki 2013 októberében érkezett a lila-fehérek kispadjára.
2011 óta a Duchatelet-birodalom tagja az Újpest, a belga üzletember, Roderick Duchatelet akkor vásárolta meg a klubot.

– Az ősszel az Illovszky-stadionban voltak kénytelenek játszani, az albérlet finoman fogalmazva sem hozott sok sikert. A tavasszal már a Megyeri úton játszhatnak?
– Legjobb tudomásom szerint igen. Magam is megnéztem a pályát, szerintem már most játékra alkalmas. Szép lett a centerpálya füve.

– Cipruson hány felkészülési mérkőzést terveznek?
– Hármat.

– Kik lesznek az ellenfelek?
– Előbb a görög másodosztályú Apollon Lárisza, majd az orosz UFA vár ránk. Szeretnék egy harmadik mérkőzést is, ám egyelőre nem tudjuk, ki lehet az ellenfelünk.

– Négy távozót már bejelentett a klub: Kovács Lóránt, Karol Mészáros, Fadgyas Tamás és Bojan Szankovics sem a Megyeri úton folytatja. Ha jól sejtem, utóbbi távozása jelentős érvágás.
– Bojan Szankovics hét évig volt az Újpest futballistája, nem titok, kedveltem a futballját. Ha egészséges volt, a kezdőcsapatban kapott helyet.

– A harcossága hiányzik majd leginkább?
– A pálya közepén mindig lehetett rá számítani. A pálya belső részére mindenképpen szeretnénk még igazolni, de akkor sem történik nagy baj, ha nem sikerül. A mostani keretben is vannak olyan srácok, akik adott esetben pótolhatják Bojan Szankovicsot. Terveink szerint távozó már nem lesz, három-négy érkező ellenben igen.

BIZONYTALAN A CSATÁR JÖVŐJE
Meglepő bejelentést tett Feczesin Róbert az M4 Sporthíradó című műsorában. A rutinos támadó elmondta, lejárt a szerződése, és jelenleg is zajlanak a tárgyalások a jövőjéről. A nyáron úgy kötöttek egyéves szerződést, hogy az őszi szezon után újratárgyalják a felek, utána dől el a jövője. A csatár hozzátette, hogy itthon szeretné befejezni a pályafutását.

– Most is bombázzák az ügynökök különböző anyagokkal játékosokról?
– Ezen a téren semmi sem változott. Ha éppen nem edzést tartok, ebben az időszakban naphosszat a számítógépemet bújom. A menedzserek tucatszám küldik az ajánlásokat, összeállításokat pártfogoltjukról.

– Látott gyöngyszemet?
– Egyelőre nem. De nem adom fel. Csak akkor szerződtetünk valakit, ha minőségi játékos, és azonnal a csapat hasznára van.

– Magyar játékos szóba sem jöhet?
– Szóba jöhet, de annyit kérnek érte, amennyit az Újpest nehezen tudna kifizetni.

– Ha feltennék önnek a kérdést, melyiket választaná: Magyar Kupa-győzelem vagy második hely a bajnokságban?
– Nem kérdés, a Magyar Kupa-győzelmet. Mindenképpen trófeát akarok szerezni.

Nebojsa Vignjevics szívesen játszana a tavasszal MK-döntőt, kérdés, hogy akkor Feczesin Róbert még Újpesten futballozik-e (Fotó: Török Attila)
Nebojsa Vignjevics szívesen játszana a tavasszal MK-döntőt, kérdés, hogy akkor Feczesin Róbert még Újpesten futballozik-e (Fotó: Török Attila)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik