Újpest: „Megszoktam, hogy szidnak” – Vignjevics nem gondolkodik a távozáson

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 10:45
null
Nebojsa Vignjevics (jobbra) tavasszal elérheti a 200 bajnoki meccses határt az Újpest kispadján (Fotó: Török Attila)
Az Újpest szerb vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics harcos típus, nem futamodik meg a kihívások elől, és töretlenül hisz benne, hogy a lila-fehérek megindulnak fölfelé a tabellán.

Hogy van a dereka?
– Köszönöm, sokkal jobban, de az orvos azt mondta, már nem lesz a régi – mondta a Nemzeti Sportnak Nebojsa Vignjevics, a bajnokságban a hatodik helyen álló Újpest 51 esztendős szerb vezetőedzője.

A csapat játéka igencsak hullámzó. Erről árulkodik, hogy két idegenbeli győzelem után legutóbb hazai pályán kettő nullára kikaptak a Diósgyőrtől.
– Időnként nagyszerűen, csapatként futballozunk, máskor meg érthetetlenül gyenge produkcióval rukkolunk ki. Ez a legnagyobb problémánk, hiányzik a játékunkból az állandóság.

Mi az oka?
– Volt két-három jó meccsünk, sokan talán elhitték, ez mostantól mindig így lesz, de a Diósgyőr ellen rosszul játszottunk, nem úgy néztünk ki, ahogyan kellett volna. A válogatott szünet miatt többen nem tudtak velünk készülni, a sérüléséből felépülő Litauszki Róbert hosszú idő után tért vissza. Vannak problémáink, amelyek közrejátszottak a gyengébb teljesítményben, de ez önmagában nem mentség.

A Diósgyőrtől elszenvedett vereség után azt mondta, játékosai közül sokan nem voltak elég motiváltak. Ha így látja, miért nem próbálta motiválni őket?
– Először is szeretném leszögezni, ha bármikor kikapunk vagy gyengén játszunk, elsősorban az én felelősségem. Ezúttal leginkább abban hibáztam, hogy a legutóbbi két győzelem után én sem számítottam arra, hogy ismét ennyire gyengén futballozunk. Természetesen próbáltam felrázni a csapatot, elmondtam, mennyit számítana a győzelem – nem jártam sikerrel.

Mi az oka, hogy idegenben sokkal jobban szerepelnek, az albérletnek számító Vasas-pályán pedig csak szenvednek?
– Fogalmam sincs, valamiért nem fekszik nekünk az a stadion. Alig várom, hogy hazatérjünk a Megyeri útra.

Mit szólt hozzá, hogy a szurkolók ismét a távozását követelték?
– Akkor is szidtak, amikor nyertünk... Ez nem most kezdődött, hozzászoktam. Gyengén kezdtük az idényt, érthető, ha csalódottak emiatt, és abban is igazuk van, hogy a hétvégi meccs után kifakadtak, mert tényleg gyengén játszottunk.

Volt olyan időszak, amikor elgondolkodott azon, hogy talán jobb lenne máshol folytatni?
– Ezen akkor gondolkodnék el, ha azt látnám, nem tudok segíteni a csapatnak, és nincs hova fejlődni. De ebben az együttesben van lehetőség. A mostani idényben is bizonyítottuk, tudunk kimondottan jól futballozni, és a legjobbakkal is felvesszük a versenyt a pályán. Ha elbukunk, az elsősorban mindig az én hibám, de mindig azt nézem, miben tudunk javulni. Minden mérkőzésből igyekszem tanulni. Harcos típus vagyok, nem adom fel.

Mivel lenne elégedett az idény végén?
– Azért is lett volna fontos a Diósgyőr elleni győzelem, hogy közelebb kerüljünk az élbolyhoz. A cél továbbra is az, hogy kiharcoljuk az európai kupaindulást.

Ehhez a helyzetkihasználáson is javítani kell. A Ferencváros ellen hiába játszottak jobban, egy nullás vereséget szenvedtek, majd a ZTE ellen rengeteg helyzetük volt, de ismét nem tudtak a kapuba találni.
– A Fradi elleni meccsen Dibusz Dénes parádésan védett, nagyon sajnáltam a srácokat. Szívüket-lelküket kitették a pályára, többet érdemeltek volna. Sajnos az idény eleje óta problémáink vannak a helyzetkihasználással, és a védekezésben is vannak gondok.

Feczesin Róbert érkezése érezhetően sokat lendített a csapat teljesítményén, de nem lehet kizárólag tőle várni a meccsek eldöntését.
– Ezért is örültem nagyon, hogy a Kaposváron három kettőre megnyert meccsen három másik játékos, Zsótér Donát, Simon Krisztián és Obinna Nwobodo szerezte a gólokat. Feczesin nemcsak a góljai miatt fontos láncszeme az Újpestnek, igazi vezér, aki önbizalmat sugároz, a többiek felnéznek rá, a fiatalok sokat tanulhatnak tőle. Mindig a csapat érdekeit helyezi előtérbe, hozzáállásának, motiváltságának példaként kell szolgálnia a többiek előtt.

Ki a legjobb csatár, akivel valaha dolgozott?
– Kabát Péter, de Feczesin is a legjobbak között van. Csak azt sajnálom, hogy egyikükkel sem dolgozhattam akkor, amikor fiatalabbak voltak.

Enisz Bardi két éve igazolt a spanyol élvonalbeli Levantéhoz. A mostani csapatban vannak olyan játékosok, akikben megvan a potenciál ahhoz, hogy a jövőben magasabb szinten folytassák?
– Mindig is törekedtünk rá, hogy felépítsük a tehetséges fiatalokat, Bardi és a Törökországban játszó Souleymane Diarra példája is bizonyítja, Újpestről is lehet erős ligába igazolni. Több futballistának is nyílhat erre esélye – de csak akkor, ha nem lesz hullámzó a teljesítmény. Bardi sokáig nem volt stabil kezdő, de sohasem adta fel, az utolsó idényében alapemberré vált, remekül szerepelt, több csapat érdeklődését is felkeltette. Állandó jó teljesítmény kell az előrelépéshez.

Az FTC elleni vereség után azt mondta, ha annyi pénzből gazdálkodhatnának, mint a Ferencváros, minden évben az Európa-ligában szerepelnének. Tényleg így gondolja?
– A meccs után talán kissé provokatívan fogalmaztam. De azt vallom, ha akkora költségvetésünk lenne, mint a Ferencvárosnak, minden idényben versenyben lennénk a bajnoki címért és az európai kupaindulásért.

Johan Cruyff híres megállapítása szerint sohasem egy zsák pénz lő gólt, vagyis a pályán nem az számít, melyik csapatnak van több pénze.
– Tiszteltem Cruyffot, de ő a legjobbakkal dolgozhatott. Szokás manapság topligás edzők hangzatos kijelentéseit idézni, csak azt felejtik el sokan, hogy ami igaz a topcsapatok esetében, amelyeknél kevésbé számítanak az anyagi különbségek, az nem feltétlenül állja meg a helyét alacsonyabb szinten. A mi szintünkön igenis számít a pénz. De a Bajnokok Ligájában is, ahol a csoportkörben a nagyok könnyedén továbbjutnak, a kicsiknek gyakorlatilag esélyük sincs. Ha nem számít a pénz, miért van Lionel Messinek negyvenmillió eurós fizetése? Tényleg érdemes erről beszélni, mert ha tetszik, ha nem, egy-egy csapat lehetőségeit igenis behatárolják a pénzügyi lehetőségei.

Van kedvenc edzője?
– Régebben nagyon kedveltem José Mourinhót. Nem volt nagy név a szakmában, ügyesen felépítette magát, pedig sok ellensége volt. Diego Simeone stílusa, karaktere is közel áll hozzám, a korábbiak közül pedig nagyon tisztelem Marcello Lippit. Nemcsak a futballról, az életről is rengeteget lehet tőle tanulni.

KÖZEL A KÉTSZÁZAS HATÁR
Nebojsa Vignjevics 2013 októberében vette át a szakmai munka irányítását az Újpestnél. A Kozma István, Marc Leliévre edzőpárossal a lila-fehérek a tizenötödik, kieső helyen szerénykedtek a tizenegyedik fordulót követően. A szerb szakember első bajnokiján az Újpest idegenben 1–0-ra nyert az MTK ellen. Hat mérkőzésre van pályafutása kétszázadik újpesti bajnokijától.
A SZERB SZAKEMBER ÚJPESTI MÉRLEGE
mérkőzés
győzelemdöntetlenvereséggólkülönbség
1947065
59256–234

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik