Bacsa Patrik ősszel kétszer is pályára lépett az Újpest ellen, tavasszal már lilában szerepelhet (Fotó: Török Attila)

Megtalálta a Vasashoz viharosan távozó Feczesin Róbert utódját az Újpest?

A Nemzeti Sport Online információi szerint a lila-fehérek hamarosan bejelenthetik a miskolci nevelésű Bacsa Patrik szerződtetését. A 27 éves támadó a Kisvárdánál kölcsönben eltöltött idényt leszámítva egész eddigi karrierjét a DVTK-nál töltötte. A miskolci klub ugyanakkor a téli felkészülés elején jelezte, a szakmai stáb tavasszal nem számol vele, így szeretnék kölcsönadni.

„Tíz éve vagyok itt, azóta igyekeztem mindent megtenni a klubért – mondta január elején Bacsa. – Természetesen elfogadom a döntést, de azért nem esik jól, ha ennyi idő után nem adnak rá lehetőséget, hogy az első csapattal készüljek, amíg nem találok magamnak együttest. Nyilván az a célom, hogy az NB I-ben futballozzak, szerencsére sokan megkerestek a sajtótájékoztató óta. Bízom benne, meg tudunk egyezni a Diósgyőrrel, hogy olyan döntés szülessen, amely a klubnak és nekem is megfelel.”

Az NSO klubközeli forrásokból úgy tudja, a futballista azt kérte, ne kölcsönbe, hanem már a 2020 nyarán lejáró szerződését megelőzően, most a télen végleg távozhasson.

Mindez kapóra jön Újpesten, ahol a téli időszakban már hat játékostól is elköszöntek, köztük két ősszel még alapembernek számító futballistától, Bojan Szankovicstól és az NB I-es góllövőlistát vezető Feczesin Róberttől, ugyanakkor még egyetlen új érkezője sem volt. Úgy tudjuk, az Újpest megegyezett a DVTK-val és Bacsával is, a támadó érkezését hamarosan hivatalosan is bejelenthetik.

Információinkkal egybe cseng több szurkolói portál, a miskolci amigeleken.hu és az újpesti HajráLilák beszámolója is.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Novothny Soma (Puszan IPark – Dél-Korea)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andreias Calcan (román, FC Viitorul Constanta – Románia), Bacsa Patrik (DVTK, szabadon igazolható?)
Távozók: Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Feczesin Róbert (Vasas), Kovács Lóránt (romániai, Sepsi OSK – Románia), Rosy Lubaki (Kongói DK-beli, szabadon igazolható), Karol Mészáros (szlovák, SK Dynamo Ceske Budejovice – Csehország), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Litauszki Róbert (érdeklődik iránta: Vasas)