Vignjevics nem az a fajta edző,
aki megtartja magának a véleményét (Fotó: Szabó Miklós)

– Aligha ilyen kezdésről álmodott.
– Senki sem lehet boldog a Kisvárda elleni kettő-nullás vereség után, de házon belül keressük a gondokat – mondta lapunknak Nebojsa Vignjevics, a négy fordulóban négy pontot szerző Újpest szerb vezetőedzője. – Az egyik probléma, hogy szűkös a keretünk, a másik, hogy sérülések tizedelik.

– Jelezte a problémát a vezetőségnek?
– Sokat beszéltünk erről, de az átigazolásoknál nem versenyezhettünk a többi klub ajánlatával. Különösen a magyar játékosok esetében igaz ez. Több labdarúgóval beszéltünk, de érzésem szerint néhányan azért tárgyaltak velünk, hogy felverjék az árukat, és másutt nagyobb fizetést kérhessenek. Ezúttal nem fiatalokat, hanem rutinosabb, azonnali erősítést jelentő labdarúgókat kerestünk, de nekik többnyire csak az anyagiak számítottak, és más klubot választottak.

– Mit tehet ebben a helyzetben? A védelemből és a középpályáról alapemberek hiányoznak, Koszta Márk sérülése óta például nincs bevethető középcsatáruk.
– Hozzáteszem, hosszú távon Márk sem megoldás a középcsatár posztjára. Eddig jól játszott abban a pozícióban, de szerintem az ék mögött érzi igazán otthonosan magát. Maradjunk abban, nagy kihívás a mostani helyzet. A játékosokkal próbáljuk a legtöbbet kihozni a meccsekből, de nem hibáztathatom őket a gyengébb teljesítményért, amikor többen számukra idegen poszton próbálnak helytállni.

– Ami a csatárokat illeti, Roderick Duchatelet a nyáron lapunknak úgy fogalmazott, hibázott, amikor elengedte Novothny Somát Dél-Koreába. Ráadásul a pótlására érkező Lacina Traoré szakmailag és emberileg is csalódást okozott.
– Lacina Traoré kiválása nem jelentett volna problémát, ha Bojan Szankovics és Obinna Nwobodo egészséges. Ők fontosabb láncszemek, mint a csatár volt. Az sokkal jobban zavart, hogy a gyengébb tavaszi eredményekért mindenki egy személyben Traorét okolta. Valóban csalódást okozott, de korábban mindig csapatként futballoztunk, nem egyetlen támadón múlt a győzelmünk. Ami pedig Novoth­ny Somát illeti, senkit sem szabad visszatartani, aki Újpesten futballozva külföldi ajánlatot kap négyszer-ötször több fizetésért. Lehet, hogy egész karrierje leginkább kecsegtető szerződését írta alá. A labdarúgó a klubért és a szurkolókért játszik, de legalább ilyen mértékben felel saját magáért, a családjáért, a későbbi egzisztenciájáért. Soma végig korrekt volt velünk, utólag persze mondhatjuk, hogy szakmailag hibáztunk, amikor elengedtük.

 
Jelenleg kétségkívül szűk kerettel dolgozik Vignjevics. A válogatott meccsek miatti szünet után ez vélhetően megváltozik, ugyanis az átigazolási időszak hajrájában két korábbi újpesti játékos visszatérhet a klubhoz. BŐVEBBEN ITT
Korkép – Thury Gábor jegyzete

– Mennyire frusztráló érzés, hogy Magyarország egyik patinás klubjával nincs valós esélye a bajnoki címért küzdeni?
– A Ferencvárossal és a Fehérvárral anyagilag nem tudunk versenyezni. Mi szerződtetni nem, legfeljebb felépíteni tudunk olyan játékosokat, akikkel versenyben lehetünk az érmekért. Ezért minden átigazolási időszak kezdetén abban reménykedem, hogy megtaláljuk az új Enisz Bardit vagy Souleymane Diarrát, de ez nem egyszerű. Ugyanakkor nincs időm azon keseregni, hogy nem a bajnoki aranyért szállunk harcba, ha állandóan emiatt siránkoznék, már felálltam volna a kispadról. Más kérdés, hogy a mostani idény különösen nehéznek ígérkezik, mert több olyan klubot találni a mezőnyben, amely évek óta nagyobb költségvetésből gazdálkodik, mint mi. Az első egy-két évben ilyenkor minden egyesület elkövet hibákat, rosszul választ játékost, ám aztán tanul a hibákból, és erős keretet állít össze. Mostanra ez több csapatnál megtörtént, így most már nem csak két klub jobb anyagi lehetőségeit kell kompenzálnunk.

– Ha már az Újpest két korábbi légiósát említette: mi az oka, hogy Bardi és Diarra szinte végig a kezdőben szerepelt, ezzel szemben több magyar játékos ígéretes kezdés után a kispadra került?

– Bardi jelenleg a spanyol, Diarra a török élvonalban szerepel. Ambiciózusak voltak, szerettek itt futballozni, de nem akartak sokáig maradni. Amikor a macedón futballista aláírta az első újpesti szerződését, a keret egyik legkevesebbet kereső futballistája volt, de a teljesítményével akart többet elérni. Nem mindig tudott fejlődni, de mindig erre törekedett. A magyar játékosok többségéből ez hiányzik. A saját hazájukban játszanak, jó fizetésért, barátok és családtagok veszik őket körül, ezért nem akarnak külföldre igazolni. Mivel nem akarnak fejlődni, az eleinte kimagasló teljesítmény előbb stagnál, majd visszaesik. Az említett külföldiek minden meccsen úgy játszottak, mintha az életük múlna rajta.

NÉVJEGY: NEBOJSA VIGNJEVICS
Született: 1968. május 15., Belgrád
Nemzetisége: szerb
Klubjai profi játékosként: FK Rad (szerb, 1991–1995), Paralimni (ciprusi, 1995–1997), Cleveland Crunch (egyesült államokbeli, 1997–1999), Edmonton Drillers (kanadai, 1999–2000), Toronto Lynx (kanadai, 2000), Lombard FC Tatabánya (2000–2002)
Profi klubjai edzőként: OFK Grbalj (montenegrói, 2008–2009), FK Rudar Pljevlja (montenegrói, 2010–2011), Hajduk Kula (szerb, 2011), FK Rad (szerb, 2011–2012), Vojvodina (szerb, 2012–2013), Újpest FC (2013–)
Jelentősebb sikerei edzőként: magyar bajnoki bronzérmes (2018), 2x Magyar Kupa-győztes (2014, 2018)

– Minden magyar játékosnál ilyen hozzáállást tapasztalt?
– Nem akarok általánosítani, mert Juhász Roland, Gera Zoltán vagy éppen Kabát Péter tökéletes ellenpélda. Ami közös bennük, az a szenvedély. Gera Zoltán egyetlen vesztes párharcba sem törődött bele, Kabát Péter minden idegszálával gólt akart lőni, Juhász Roland bármikor megszakad azért, hogy megállítsa az ellenfél csatárát. Náluk nem létezik a komfortzóna, az ő szenvedélyük a futball, nem pedig a hozadékai: a kocsi, az ismertség és a többi. Sajnos a többség nem olyan, mint ők, és amikor a jó teljesítményt nyújtó játékosok határait kezdem el feszegetni, ellenállást tapasztalok. Meggyőzik magukat arról, hogy nem képesek jobb teljesítményre, elérték a maximumot, és ennyi elég nekik. Aki nem akar fejlődni, elindul lefelé, és olyankor kerül a kispadra. Érdemes megszámolni, hány olyan magyar futballistát találni, aki Újpestről másik magyar klubba szerződött, és most stabil kezdőnek számít. Miért? Mert itt igyekeztünk kihozni belőlük a maximumot, de ha erre nem voltak vevők, elmentek olyan helyre, ahol nem macerálták őket. Aztán a kispadon ragadtak.

– Meddig tervez még Újpesten? A legutóbbi, Kisvárda elleni vereség után a szurkolók a távozását követelték.
– Természetesen nem öröm ilyesmit hallgatni, de tudom, ha kikapunk, még inkább felerősödnek ezek a hangok, ha nyerünk, elcsendesülnek. Én nem inthetem csendre a szurkolókat, erre kizárólag a játékosok képesek a pályán mutatott teljesítményükkel. Ahogy említettem, könnyű lenne most felállni és távozni. Amikor Magyar Kupát nyertünk, a többség kedvelt, most a távozásomat követelik, de ilyen az edzők élete. Előbb-utóbb biztosan távozom, de büszkén teszem majd, mert megtiszteltetés ennek a nagy múltú klubnak a részesévé válni. Az egyik ismerősöm említette, hogy az 1885-ben alapított Újpest összesen tíz Magyar Kupát nyert, kettőt a kinevezésem utáni öt évben. Tudom, hogy elsősorban a bajnoki címek száma fontos, de emiatt a két serleg miatt nem kell majd szégyenkeznem, amikor távozom. Ám bízom benne, hogy az a pillanat még odébb van. Érezni fogom, ha eljön a búcsú ideje. De még tudok segíteni, és nem akarom a nehéz helyzetben cserben hagyni a csapatot.